Tiszakécskei kisvasút, Tiszakécske

Forrás: www.barack.hu
50 évvel ezelőtt, 1971. augusztus 20-án indult első útjára a Tiszakécskei Úttörővasút. A keskenyvágányú szerelvény kisebb-nagyobb megszakításokkal 2009-ig üzemelt. Több mint egy évtizedes szünet után, 2021 őszén indul újra a tiszakécskei kisvasút, hogy a látogatók a Tisza legnagyobb kanyarulatát immár vasúton is bejárhassák.Tiszakécskén 1971. augusztus 20-án adták át a Tisza-parton 1,2 km hosszú, keskenynyomtávú pályán közlekedő Tiszakécskei Gyermekvasutat. A mozdonyok Túrkevéről, a kocsik Békéscsabáról származtak. A vendégek és a helyi lakosok körében is népszerű Úttörővasút közel 20 évig zavartalanul üzemelt május elejétől augusztus végéig. Ahogy az idők változtak, úgy lett az Úttörővasútból is Gyermekvasút. A 90-es években egyre gyakoribbá váltak az üzemszünetek, 1996-ban már egyetlen mozdony sem volt üzemképes. Azonban a helyi lakosok összefogtak, rendbe hozták a vasúti pályát és az egyik mozdonyt is, így a kisvonat újra pályára állhatott. A helyiek áldozatos munkájának köszönhetően egészen 2009-ig üzemelt a kisvasút, akkor viszont végleg leállt. Az újrainduló kisvasút pályájához a korábbi Gyermekvasút pályájából megmaradt 600 méteres szakaszt újították fel, de az egyre bővülő látnivalók miatt még további 1000 métert építettek hozzá, így a Tisza legnagyobb teljes kanyarulatát bejárja.. A kisvasút a Tisza-parti megállótól a Találkozások Házig közlekedik; útközben megáll a Játszótér megállónál, a 14 méter magas kilátónál és a Sportcentrumnál. További újdonság, hogy már nemcsak a nyári szezonban, hanem egész évben üzemel a kisvasút.
Aktív kikapcsolódás
Nyitvatartás
SzezonálisElérhetőségek
Cím: Tiszakécske, Tiszakécske, Fürdő utca 55, 6060 MagyarországTérkép
Tel.:(0676) 441 363
E-mail: info@barack.hu
Forrás: www.barack.hu
Frissítve: 2022-01-19 12:23:51
Látnivalók a környéken

Tiszakécske szabadstrand
- Tiszakécske
Tiszakécske az Alföld „Balaton-partja” Látogassa meg arany partunk és biztos lehet benne, hogy a látvány magával ragadja!

Tisza-parti kilátó
- Tiszakécske
mMár a magasból is megcsodálhatjuk a Tisza legnagyobb magyarországi kanyarulatát. Érdemes a Tisza partján tovább kerekezni, melynek mentén egész a szabdstrandig juthatunk. A friss levegő, a nyugodt...

Nádirigó tanösvény
- Tiszakécske
A tanösvényt, a természetes módon, lefűződés által keletkezett holtágon hozták létre. Az újonnan átadott Nádirigó tanösvény 2,5 kilométeres, 12 megállójánál közérthető információs táblákat találnak a...

Református Galéria
- Tiszakécske
A galéria ma élő képzőművészek időszakos kiállításainak ad otthont iskolaidő alatt.

Tiszakécskei kisvasút
- Tiszakécske
Elstartolt Tiszakécske város egyik büszkesége, a rég nem látott kisvonat, mely teljes renoválás után tér vissza a Tisza partjára! Utazott vele Konkoly Ági is, egykori szépségkirálynő, két csodálatos g...
Programok a környéken

Leszállás Párizsban - Boeing Boeing / vígjáték 2 felvonásban
- Tiszakécske
- 2023.Sep.29-án Arany János Művelődési Központ
Bohózat két felvonásban