Várfalsétány, Sopron

Várfalsétány További képek

Forrás: www.sopron.lap.hu
A római ill., középkori városfalakat sok helyen megcsodálhatjuk Sopron belvárosában.

Sopron belvárosának utcarendszerét a városfal határozza meg. A hármas falgyűrű évszázadok építkezésének eredménye. Középső részét a IV. század elején épült római városfal alkotja. Az ellipszis alakú, kívül nagy, belül kis kváderekből épült, 3 méter vastag falat bástyákkal erősítették meg. Északon és délen szekérrel is járható kaput nyitottak rajta. Itt vezetett át az ókori városon – Scarbantián - a Borostyánkő út. Két keskeny kitörőkapuja a keleti és a nyugati oldalon volt.

A VI. században néptelenné váló város erős kőfala megmaradt. Ennek belső oldalához támaszkodott a XI. században létrehozott úgynevezett vörössánc, az ispáni vár erődítése. A középkori belső városfal ennek tetején épült meg. A külső városfal maradt ránk legkevésbé, ezen kívül helyezkedett el a vizesárok. A belvárosba két kapun lehetett bejutni, észak felől az Előkapun, kelet felől a Hátsókapun. A kapukat a hármas falgyűrűn kívül további erődítéssekkel is védték.

A Várfalsétány a Bünker-köztől indul. Az evangélikus templom építésekor – 1780 körül – bontották meg először a hármas falgyűrűt. A Színház utca mögött – amelynek belső oldalát a XIX. században épült klasszicista és romantikus stílusban épült házak alkotják – elsétálhatunk a Megyeháza udvarára, majd onnan a Fő térre vezető vasbeton kapuig, ami a városfalat áttörve a jobb gyalogos közlekedés érdekében épült a XX. századi műemléki rekonstrukciós program keretében.

A sétány tovább vezet a Színház utca 3. mögé. Itt a már korábban elbontott lakóépület pincéjében egy római kori bástya alapjai kerültek bemutatásra. Külső ívét megbontották, eredeti vonala a padlószintben maradt meg. A bástya középkori újjáépítésekor felhasználták a római kvádereket, az egyenetlenségeket törtkővel és téglával pótolták ki. A sétányról feltekintve megnézhetjük a Fabricius-ház második emeleti nagytermének mérműves ablakait, amelyek a belső városfal szövetét törik át. A mellette lévő Tábornok-házban előkerült középkori lakótorony szintén innen érvényesül a legjobban.

A hol keskenyebb, hol szélesebb úton eljutunk az Előkapuhoz. A XIV. és XVII. század között kialakult megtört vonalú utca a Tűztorony védelmét szolgálta. A vizesárkokon két híd vezetett keresztül, ezeket pallók jelzik. A szűk utcácska páros számú oldalának épületeit az új városháza építésekor, a XIX. század végén bontották le. Ekkor helyezték át a Villa sorra a Nepomuki Szent János kápolnát is. Az 1960-as években megkezdett régészeti feltárások hozták napvilágra a középkori erődítés maradványait.

A római kori város maradványait mutatja be a Városház utcai romkert. Jól szemlélhető, hogyan vágták el a városfallal a kelet felé kivezető utat és lakóépületek falait. A településnek csak kisebb, védhető részét erődítették.

A városfal ÉK-i sarkánál a külső falon is bástyát emeltek 1532-ben. A török veszedelem hírére a várárok melletti Boldogasszony templomot lebontották, köveit beépítették a bástyába, ami csupán a járószintig maradt ránk.

A Várkerület mögötti szakaszon 2011-ben végzett megelőző feltáráson a romkertben látható út folytatása került elő, továbbá a római városfal külső, szépen faragott lábazati része, ami jelenleg a járószint alatt van.

A XX. századi műemléki rekonstrukció során fokozatosan szabadították ki a városfalat a Várkerület épületei mögül, sok esetben azok hátsó szárnyainak lebontásával. A Várkerület belső oldala csak a XVIII. századtól kezdett beépülni az egykori várárok helyén.

A Nagyrondella a XVII. századi utolsó megerősítés emléke. A városfalnak ez a szakasza a II. Világháborús bombázások során vált láthatóvá. A lakóépületek az erődítésrendszert teljesen eltakarták, illetve magukba foglalták. A műemléki és régészeti kutatások tették bizonyossá, hogy Sopron római kori elődjét is fal vette körül, ami a későbbi építkezéseknek is alapjául szolgált.

A soproniak által kisrondellás szakasznak nevezett részen található a római városfal keleti kitörőkapuja. Az ásatások itt késő római sírokat és egy fatemplomot is eredményeztek az 1960-as években. A 2011-12-es rekonstrukció során készült el a felső várfalszorosba vezető lépcső a fal áttörésével. Itt a Szent György utca házai mögé jutunk. A járószint kb. 3 méterrel magasabban van a Várkerület szintjénél, ami az egykori – XI. századi – ispáni vár erődítményének, a vörössáncnak köszönhető. A sánc kazettás szerkezetű volt, ezeket fagerendákból alakították ki. Közeit földdel és építési törmelékkel töltötték ki. Az erődítmény magas hőfokon átégett, ennek során vált a betöltött anyag vörössé, amiről mai nevét kapta. A sánc romjainak tetején épült meg később a belső városfal, így alakult ki a felső várfalszoros.

A Bacchus vendéglő udvarán át jutunk ki a Szent György utcába, ami a Hátsókapuba torkollik. A város keleti kapuja feltehetően az Előkapuval egy időben épült, azonban kevésbé maradt ránk. 1821-ben elbontották és a város első bérházát építették fel a helyén.


Vár és várrom Vár és várrom

Elérhetőségek

Cím: Sopron, Várkerület
Térkép
Forrás: www.sopron.lap.hu
Frissítve: 2020-11-20 09:03:33

Látnivalók a környéken

Tűztorony

Tűztorony

  • Sopron

A Tűztorony jut először eszünkbe Sopron kapcsán.

Várfalsétány

Várfalsétány

  • Sopron

A római ill., középkori városfalakat sok helyen megcsodálhatjuk Sopron belvárosában.

Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda

Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda

  • Sopron

Az osztrák eredetű Harrer cukrászdinasztia hosszú évek óta kényezteti vendégeit a legkülönbözőbb édes finomságokkal - azaz pontosan négy generáció óta. A cég alapítása egyet jelent a családtagok alapf...

Soproni Bobpálya

Soproni Bobpálya

  • Sopron

Felejthetetlen élmény bobon siklani hegyről völgybe, egyedül vagy ketten 750 m-en keresztül, kanyargó pályában.Nyári Bobpálya Sopronban a 84-es út mellett, 5 km-rel a Klingenbach-i határátkelő előtt t...

Központi Bányászati Múzeum

Központi Bányászati Múzeum

  • Sopron

A bányászatáról és oktatásáról híres Sopron Központi Bányászati Múzeuma a Templom utcában található.

Kecske-templom

Kecske-templom

  • Sopron

Nagyboldogasszony (Bencés) Templom - népies nevén Kecske-templom - gótikus építménye számos értékes régészeti leletet rejt.

Ó-zsinagóga

Ó-zsinagóga

  • Sopron

Egyedülálló építészeti megoldás az Ó-zsinagóga az 1300-as évekből.

Storno-ház, Storno-gyűjtemény

Storno-ház, Storno-gyűjtemény

  • Sopron

A Storno-ház Sopron polgári életmódját, történelmét mutatja be. Itt zongorázott Liszt Ferenc is.

További látnivalók

Programok a környéken

Racing Arena Sopron

Racing Arena Sopron

  • Sopron
  • 2023.Jan.31-ig Sopron, Ravazd utca 63.

Sopron Gokartpálya, érkezz családdal vagy barátokkal, éld át a Maximális gokart élményt, Gokart Sopron a téglagyár területén. RIMO Honda motoros gokart, seqway, foci, darts, csocsó, paintball, játékszoba programok.

Nagy találkozás-Pressertől Pucciniig egy koncerten

Nagy találkozás-Pressertől Pucciniig egy koncerten

  • Sopron
  • 2023.Feb.17-án 19:00 óra Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ

Anima Musicae

Anima Musicae

  • Sopron
  • 2023.Mar.24-án 19:00 óra Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ

Francia szerelem

Francia szerelem

  • Sopron
  • 2022.Dec.15-án 19:00 óra Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ

Tündérmese

Tündérmese

  • Sopron
  • 2023.Jan.24-án 19:00 óra Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ

Mahler

Mahler

  • Sopron
  • 2023.Apr.26-án 19:00 óra Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ

Mozart

Mozart

  • Sopron
  • 2022.Dec.07-án 18:00 óra Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ

Porka Havak

Porka Havak

  • Sopron
  • 2022.Dec.10-án 19:00 óra Soproni Petőfi Színház

További programok

Kedvenc akciók

Tisza Balneum Hotel Tiszafüred

Helló Tél!

14 900 Ft/fő/éj-től

Tisza Balneum Hotel

  • Kiváló85 Értékelés alapján4.6 / 5
Hotel Castello Siklós

Karácsonyi feltöltődés

43 500 Ft/fő/éj-től

Hotel Castello

  • Kiváló43 Értékelés alapján4.6 / 5
Betekints Wellness- és Konferenciahotel Veszprém

Wellness a Betekints-völgyben

29 350 Ft/fő/éj-től

Betekints Wellness- és Konferenciah...

  • Kiváló4 Értékelés alapján4.6 / 5

Szállások Sopron

3 éjszakás pihenés reggelivel Sopron

Wabi Hotel

hotel

3 éjszakás pihenés reggelivel

14 194 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Soproni feltöltődés Sopron

Hotel Szieszta

hotel

Soproni feltöltődés

20 000 Ft/fő/éj-től
  • 45 Értékelés alapján4.2 / 5
Kedvezményes pihenés Sopron
  • 2 Értékelés alapján4.2 / 5
Kedvezményes ár reggelivel Sopron

Hotel Palatinus

hotel

Kedvezményes ár reggelivel

12 758 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló2 Értékelés alapján5 / 5

További szállások

Bejelentkezés