Ó-zsinagóga, Sopron

Ó-zsinagóga További képek

Forrás: www.sopronikirandulas.hu
Egyedülálló építészeti megoldás az Ó-zsinagóga az 1300-as évekből.

A kereskedelemmel és pénzügyekkel foglalkozó zsidók nem voltak igazán gazdagok, mégis a XIV. század elején felépítették ezt a Közép-Európában szinte egyedülálló gótikus zsinagógát. A zsidó vallás szerint csak egy olyan templom van, ahol a Teremtő a maga személyében jelen van, az pedig Jeruzsálemben található. A zsinagóga tehát imaház, gyűlésterem, iskola is egyben.

A zsinagóga bejáratától folyosó vezet a nagyterembe, melynek csúcsíves, timpanonnal díszített főbejárata és két oldalsó kávája 1300-ból, a zsinagóga építési idejéből származik. A zsinagóga két középpontja az Áronfülke és a szószék. Az Áronfülkét gazdagon díszített kőkeret és timpanon díszíti, rajta a természet színeivel kifestett szőlőfürtök és levelek motívumai. A hatszögletű szószéknek csak az alapja eredeti, de elrendezése, lépcsője, magas korlátja, kelet felé forduló olvasópultja az eredeti mintát követi.

A nőknek külön imatermük volt saját kijárattal, a nagyteremben zajló eseményeket csak a keskeny ablakréseken keresztül követhették.

A műemlék múzeum érdekes része a rituális fürdő. A zsidó vallás ősidőktől szigorúan megkülönböztette a tiszta és a tisztátalan dolgokat, ezért a fürdőnek mindig kiemelt szerep jutott.

1526-ban a zsidókat elüldözték Sopronból, így a zsinagóga is pusztulásnak indult, majd lakóházakká alakították át. Ez a különlegesen szép épület az 1967-es kutatások során kaphatta vissza régi fényét.




Templom Templom

Nyitvatartás

május 1. - szeptember 30.: 10.00 - 18.00 október 1. - 31.: 10.00 - 14.00

Elérhetőségek

Cím: Sopron, Új u. 22.
Térkép
Tel.:99/311-327
E-mail: soproni@gymsmuzeum.hu
Forrás: www.sopronikirandulas.hu
Frissítve: 2016-12-15 10:03:12

Látnivalók a környéken

Tűztorony

Tűztorony

  • Sopron

A Tűztorony jut először eszünkbe Sopron kapcsán.

Várfalsétány

Várfalsétány

  • Sopron

A római ill., középkori városfalakat sok helyen megcsodálhatjuk Sopron belvárosában.

Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda

Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda

  • Sopron

Az osztrák eredetű Harrer cukrászdinasztia hosszú évek óta kényezteti vendégeit a legkülönbözőbb édes finomságokkal - azaz pontosan négy generáció óta. A cég alapítása egyet jelent a családtagok alapf...

Soproni Bobpálya

Soproni Bobpálya

  • Sopron

Felejthetetlen élmény bobon siklani hegyről völgybe, egyedül vagy ketten 750 m-en keresztül, kanyargó pályában.Nyári Bobpálya Sopronban a 84-es út mellett, 5 km-rel a Klingenbach-i határátkelő előtt t...

Központi Bányászati Múzeum

Központi Bányászati Múzeum

  • Sopron

A bányászatáról és oktatásáról híres Sopron Központi Bányászati Múzeuma a Templom utcában található.

Kecske-templom

Kecske-templom

  • Sopron

Nagyboldogasszony (Bencés) Templom - népies nevén Kecske-templom - gótikus építménye számos értékes régészeti leletet rejt.

Ó-zsinagóga

Ó-zsinagóga

  • Sopron

Egyedülálló építészeti megoldás az Ó-zsinagóga az 1300-as évekből.

Storno-ház, Storno-gyűjtemény

Storno-ház, Storno-gyűjtemény

  • Sopron

A Storno-ház Sopron polgári életmódját, történelmét mutatja be. Itt zongorázott Liszt Ferenc is.

További látnivalók

Programok a környéken

Szerda esti beszélgetések

Szerda esti beszélgetések

  • Sopron
  • 2024.Jan.10-án Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

Hamupipőke

Hamupipőke

  • Sopron
  • 2023.Dec.10-án Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

Varázslatos, elbűvölő gyermekelőadást, pontosabban igazi családi szórakozást kínál a legszebb klasszikus mesék egyikéből, a Hamupipőke történetéből megelevenedő musical. A jólelkű, ám szegény lány sok-sok megpróbáltatás után ezúttal is elnyeri a királyfi szerelmét. De nemcsak az igényes zene és a kiváló énekesek, színészek teszik különlegessé a produkciót, hanem a varázslatosan szép látványvilág is, mely a klasszikus mesekönyvek illusztrációit idézi. Egy olyan világot, ahová jó képzeletben, álmainkban elutazni, ahol jó elidőzni, s ahol a jó mindig elnyeri jutalmát. A Grimm testvérek legkedveltebb története örök érvényű üzeneteket hordozva várja kicsiket és nagyokat a mese és a zene szárnyán.

Szerda esti beszélgetések

Szerda esti beszélgetések

  • Sopron
  • 2024.Jan.10-án Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

Tavaszi hangok – áradó vizek

Tavaszi hangok – áradó vizek

  • Sopron
  • 2024.Apr.06-án GYIK Rendezvényház

3 alkalmas koncertsorozat nagyszülőknek és unokáiknak, kuglófkóstolással és gyümölcsteával Korhatár: 4 - 10 év

Mary McDonald: Jesus!

Mary McDonald: Jesus!

  • Sopron
  • 2024.Jan.06-án Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft

Mary McDonald – népszerű amerikai egyházzenész – „Jesus!” című kétrészes musicalszerű oratorikus művének első része „A Messiás eljövetele”, a második „A Messiás feltámadása” címet kapta. Mindkét rész lazán összefűzött tételek sorozata, melyben a szerző különböző nézőpontokból vizsgálja meg a történéseket; érzéseket, benyomásokat fogalmaz meg, mindezt pedig közismert dallamok – karácsonyi dalok, koráldallamok és műzenei részletek – felidézésével teszi.

Rómeó és Júlia

Rómeó és Júlia

  • Sopron
  • 2023.Dec.28-án Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.

Ray Cooney: A miniszter félrelép

Ray Cooney: A miniszter félrelép

  • Sopron
  • 2024.Feb.18-án Bánfalvy Stúdió

A nagysikerű A MINISZTER FÉLRELÉP című film újra színpadon kizárólagosan a Bánfalvy Stúdió produkciójában!

Velencei karnevál – barokk zenei kavalkád

Velencei karnevál – barokk zenei kavalkád

  • Sopron
  • 2024.Feb.10-án GYIK Rendezvényház

3 alkalmas koncertsorozat nagyszülőknek és unokáiknak, kuglófkóstolással és gyümölcsteával Korhatár: 4 - 10 év

További programok

Kedvenc akciók

Hotel Corvus Aqua Orosháza-Gyopárosfürdő

Újévi wellness

20 990 Ft/fő/éj-től

Hotel Corvus Aqua

hotel
  • Kiváló15 Értékelés alapján4.5 / 5
Portobello Wellness & Yacht Hotel Esztergom

Nyugdíjas ajánlat

17 925 Ft/fő/éj-től

Portobello Wellness & Yacht Hotel

  • Kiváló43 Értékelés alapján4.6 / 5
Hotel Barátság Hajdúszoboszló

Kedvezményes pihenés

20 350 Ft/fő/éj-től

Hotel Barátság

  • 23 Értékelés alapján4.3 / 5
Átrium Hotel Harkány

Téli kirándulás az Átrium Hote...

12 950 Ft/fő/éj-től

Átrium Hotel

  • 13 Értékelés alapján4.3 / 5

Szállások Sopron

Kedvezményes pihenés Sopron
  • 2 Értékelés alapján4.2 / 5
Senior csomag félpanziós ellátással Sopron
  • Kiváló7 Értékelés alapján4.6 / 5
Félpanziós wellness 15% kedvezménnyel Sopron
  • még nincs értékelésÚj!
Senior csomagajánlat 60 év felettieknek Sopron
  • 27 Értékelés alapján4 / 5

További szállások

Bejelentkezés