Scarbantia fóruma, Sopron

Scarbantia fóruma További képek

Forrás: www.sopron.lap.hu
Scarbantia fóruma a régi, római emlékeket mutatja be.

Az egykori Római Birodalom Pannónia provinciájának egyik határállomása Scarbantia, a mai Sopron, volt. A római oppidum központja a fórum volt, melynek legfontosabb épületét - a capitoliumi templomot - 1893 telén a városháza építésekor találták meg. Az 1960- és 1970-es évek ásatásaival végül sikerült meghatározni a fórum teljes kiterjedését és elhelyezkedését. Az egykori tér lajtamészkő burkolólapjait a fertőrákosi kőbányából szállították ide. A tér déli részén három bronz lovasszobor talapzata került elő, a fórum egyes oldalain pedig különböző istenek oltáraira bukkantak. A három főisten - Jupiter, Juno és Minerva - temploma a város legmagasabb pontján állt.

A gladiátorjátékok megrendezéséhez tágas oszlopközöket mértek ki, az oszlopcsarnokokban pénzváltó bódékat, az emeleten pedig erkélyeket alakítottak ki. Scarbantia igazi római városként működött, az itáliai utazó mindent megtalált, amit hazai földön megszokott: nyüzsgő piacot, istenek szentélyeit, kényelmes fürdőt és természetesen gladiátorjátékokat.

A kiállítás a hatalmas építészeti mű feltárt részleteivel felidézi a látogatóban az egykori római kori városberendezkedést.
A Megyeháza mögött jött létre a hasonló jellegű régészeti park, ahol térképek segítik az eligazodást.




Műemlék Műemlék

Nyitvatartás

hétfő - csütörtök: 8.00 - 17.00 péntek: 8.00 - 13.30 Szombat, vasárnap zárva.

Elérhetőségek

Cím: Sopron, Új u. 1.
Térkép
Tel.:99/314-343
Forrás: www.sopron.lap.hu
Frissítve: 2010-10-06 17:56:35

Látnivalók a környéken

Tűztorony

Tűztorony

  • Sopron

A Tűztorony jut először eszünkbe Sopron kapcsán.

Várfalsétány

Várfalsétány

  • Sopron

A római ill., középkori városfalakat sok helyen megcsodálhatjuk Sopron belvárosában.

Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda

Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda

  • Sopron

Az osztrák eredetű Harrer cukrászdinasztia hosszú évek óta kényezteti vendégeit a legkülönbözőbb édes finomságokkal - azaz pontosan négy generáció óta. A cég alapítása egyet jelent a családtagok alapf...

Soproni Bobpálya

Soproni Bobpálya

  • Sopron

Felejthetetlen élmény bobon siklani hegyről völgybe, egyedül vagy ketten 750 m-en keresztül, kanyargó pályában.Nyári Bobpálya Sopronban a 84-es út mellett, 5 km-rel a Klingenbach-i határátkelő előtt t...

Központi Bányászati Múzeum

Központi Bányászati Múzeum

  • Sopron

A bányászatáról és oktatásáról híres Sopron Központi Bányászati Múzeuma a Templom utcában található.

Kecske-templom

Kecske-templom

  • Sopron

Nagyboldogasszony (Bencés) Templom - népies nevén Kecske-templom - gótikus építménye számos értékes régészeti leletet rejt.

Ó-zsinagóga

Ó-zsinagóga

  • Sopron

Egyedülálló építészeti megoldás az Ó-zsinagóga az 1300-as évekből.

Storno-ház, Storno-gyűjtemény

Storno-ház, Storno-gyűjtemény

  • Sopron

A Storno-ház Sopron polgári életmódját, történelmét mutatja be. Itt zongorázott Liszt Ferenc is.

További látnivalók

Programok a környéken

SopronFest - 3 napos bérlet

SopronFest - 3 napos bérlet

  • Sopron
  • 2024.May.17-án Sopron - Lővérek

Őrjárat Bábszázad - Mancsok és más tappmancsok

Őrjárat Bábszázad - Mancsok és más tappmancsok

  • Sopron
  • 2024.Oct.19-án Dörmögő Dömötör Színház - Sopron Kultik Elit Mozi

Parkolójegy

Parkolójegy

  • Sopron
  • 2024.Jun.02-án Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft

Parkolójegy

Parkolójegy

  • Sopron
  • 2024.Jun.29-án Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft

Parkolójegy

Parkolójegy

  • Sopron
  • 2024.Aug.24-án Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft

SopronFest - Soproni Egyetem Diákbérlet

SopronFest - Soproni Egyetem Diákbérlet

  • Sopron
  • 2024.May.17-án Sopron - Lővérek

SopronFest - 3 napos VIP bérlet

SopronFest - 3 napos VIP bérlet

  • Sopron
  • 2024.May.17-án Sopron - Lővérek

SopronFest - Napijegy

SopronFest - Napijegy

  • Sopron
  • 2024.May.17-án Sopron - Lővérek

További programok

Kedvenc akciók

Fried Kastélyszálló Resort Simontornya

Legjobb ár min. 2 éj

16 737 Ft/fő/éj-től

Fried Kastélyszálló Resort

hotel
  • Kiváló21 Értékelés alapján4.5 / 5
Barack Thermal Hotel Tiszakécske

Júniusi előfoglalási kedvezmén...

27 115 Ft/fő/éj-től

Barack Thermal Hotel

  • Kiváló12 Értékelés alapján4.6 / 5
Aqua Hotel Gyula Gyula

Félpanziós csomag

17 475 Ft/fő/éj-től

Aqua Hotel Gyula

  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
4 Évszak Erdeihotel**** Mátrafüred

Kedvezményes pihenés félpanzió...

24 300 Ft/fő/éj-től

4 Évszak Erdeihotel****

  • Kiváló1 Értékelés alapján5 / 5

Szállások Sopron

Kedvezményes ár reggelivel Sopron
  • Kiváló1 Értékelés alapján5 / 5
7 éjszakás pihenés reggelivel Sopron

Wabi Hotel

hotel

7 éjszakás pihenés reggelivel

16 541 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Senior csomagajánlat 60 év felettieknek Sopron
  • 30 Értékelés alapján4 / 5
Szobaárak Sopron

Bástya Panzió

panzió

Szobaárak

12 000 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!

További szállások

Bejelentkezés