Püspöki Székesegyház, Győr

Forrás: www.gyorvarosom.hu
A Győri Püspökséget Szent István király alapította uralkodásának első évtizedében (1000-1009). A győri Bazilika alapjait is az ő ideje alatt rakták le. A források a XI. század végén már háromhajós, emelt szentélyû templomról írnak. Az első tornyok Omodé püspök idejében (1257-1267) épültek. A XIV. század végén a templom déli részén Héderváry János püspök (1386-1415) gótikus kápolnát építtetett, ahol ma a Szent László herma és Boldog Apor Vilmos püspök síremléke is található.
A mohácsi csata (1526) után tûzvész miatt ledőlt a templom egyik tornya, majd 1580 körül egy robbanás ledöntötte a másikat is. A törökök ágyúállásnak, raktárnak és istállónak használták az épületet. A templom helyreállítása Draskovich György püspök (1635-1650) nevéhez fûzõdik. Ő Giovanni Battista Rava, neves olasz építészt bízta meg a tervezéssel. A torony és a sekrestye már Széchenyi György püspöksége (1659 -1681) idején épült. A templombelső barokk megújítását Zichy Ferenc püspöknek (1743-1783) köszönhetjük.
A terveket Hefele Menyhért készítette, a freskókat és az oltárképek egy részét Franz Anton Maulbertsch és segédjei festették. Az oltárépítmények és a szobrok egy része Gotschall József bécsi kőfaragómûhelyében készültek. Az északi mellékhajó oltárát díszítő könnyező Szûzanya-kép Magyarország egyik legjelentõsebb búcsújáróhelyévé tette a templomot. A torony megerősítése érdekében Handler Jakab 1823-ban klasszicista homlokzatot épített a nyugati oldalra. Századunk elején Aigner Sándor és Csányi Károly tervei alapján bazilikális elrendezõdésû tetőzetet kapott és neoromán stílusú részletekkel látták el. A II. világháborúban a tetőzet megsérült, a toronysisak ledőlt. A bazilikát 1968 és 1972 között restaurálták.
1996-ben II. János Pál pápa is látogatást tett a székesegyházban.
1997-ben kapta meg a bazilika minor elnevezést. A keresztútat Mattioni Eszter festette.
A Milleneum emlékére Szervátiusz Tibor készített szobrot a templom előtti térre.
Mellette találhatóak az Árpád-kori templom romjai.
Szembe vele található a Püspökvár, melynek legértékesebb része a gótikus Dóczy-kápolna. Az épületben tekinthető meg az Apor Vilmos emlék kiállítás.
Templom
Nyitvatartás
Naponta: 8.00 - 12.00, 14.00 - 18.00Elérhetőségek
Cím: Győr, Káptalandomb 17.Térkép
Tel.:96/315-681,96/ 618-304, 96/618-305
Forrás: www.gyorvarosom.hu
Frissítve: 2020-11-20 09:23:43
Látnivalók a környéken

Rába Quelle Fürdő
- Győr
A Rába Quelle Gyógy-, Termál- és Élményfürdő a Mosoni-Duna és a Rába találkozásánál lévő félszigeten épült, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a történelmi belvárosra.

Püspöki Székesegyház
- Győr
A Szent István által alapított győri Püspökségnek mindig sok látogatója van.

Xantus János Állatkert Győr
- Győr
A Xantus János Állatkert elsősorban családok számára jelent kikapcsolódást.

Rába kalandpark
- Győr
Aktív és jókedvű kikapcsolódásra, némi extrém kalandra vágysz? Nálunk bárki a bátorságához és képességeihez mérten kipróbálhatja különböző nehézségű pályaszakaszainkat, gyönyörű zöld fák között mászva...

Rioter Games Élmény és Kalandpark
- Győr
Szeretnél barátaiddal egy izgalmas és szórakoztató paintball játékban részt venni? Vagy meglepni szeretteidet születésnapjuk vagy legénybúcsújuk alkalmából, esetleg csapatépítést szerveznél? A Riote...

A Kisalföld gasztronómiája
- Győr
A Kisalföld sík vidékét számos folyó szeli át. A Szigetköz a Kisalföld északi részén, a Mosoni-Duna és az Öreg-Duna között terül el. Ez a rész a Duna gyermeke, ahol minden talpalatnyi terület a folyó...

Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum - Esterházy-palota
- Győr
Radnai-gyűjtemény – Magyar művészet 1900–1950 – állandó kiállítás, Időszaki tárlatok
Programok a környéken

Rumini Ferrit szigeten
- Győr
- 2023.Oct.28-án Pesti Művész Színház SZE
RUMINI Ferrit-szigeten Zenés mesejáték Négy éves kortól ajánljuk! A Pesti Művész Színház- Fogi Színház előadása

Az ördög nem alszik
- Győr
- 2023.Oct.28-án Pesti Művész Színház SZE
Lord Archibald Cavendish szívesen látná két utolsó rokona, Ronald és Jane egybekelését, hogy a családi vagyon szétforgácsolódás nélkül szálljon jogos örököseire. A lord szeretné összeboronálni őket, ezért saját halálhírét kelti, s végrendeletében kiköti, hogy az örökösök kötelesek egy hónapig a kastélyban tartózkodni, közösen étkezni, egymástól csókkal elbúcsúzni.

Kippkopp és Tipptopp
- Győr
- 2023.Nov.11-án Győri Nemzeti Színház
Marék Veronika kedves kis hősei arra tanítanak minket, hogy ne akarjunk másnak látszani, csak azért, hogy befogadjanak minket olyanok, akikkel nincsen semmi közös bennünk. Merjünk önmagunk lenni, merjünk azok lenni, akik vagyunk! Mindenki értékes és mindenkinek van valahol egy társa, aki olyan mint Ő.

Győri Balett : Max és Móric
- Győr
- 2023.Dec.02-án Győri Nemzeti Színház
Max és Móric táncos csínytevések Interaktív táncos előadás és mozgásfoglalkozás gyerekeknek (Ajánlott korosztály: 3-10)

Győri Balett : Max és Móric
- Győr
- 2023.Dec.02-án Győri Nemzeti Színház
Max és Móric táncos csínytevések Interaktív táncos előadás és mozgásfoglalkozás gyerekeknek (Ajánlott korosztály: 3-10)

Győri Balett: Kippkopp karácsonya
- Győr
- 2023.Dec.16-án Győri Nemzeti Színház
Kippkopp karácsonya A TáncTánci baba-táncszínházi program keretében

Győri Balett: Kippkopp karácsonya
- Győr
- 2023.Dec.16-án Győri Nemzeti Színház
Kippkopp karácsonya A TáncTánci baba-táncszínházi program keretében