A Kisalföld gasztronómiája, Győr

A  Kisalföld gasztronómiája További képek

Forrás: Dr. Pethő Mária
A Kisalföld sík vidékét számos folyó szeli át. A Szigetköz a Kisalföld északi részén, a Mosoni-Duna és az Öreg-Duna között terül el. Ez a rész a Duna gyermeke, ahol minden talpalatnyi terület a folyó hordalékából származik. A vízi világban ősidők óta megtalálta lehetőségeit az itt élő ember.

A lakosság jó része a folyóvizekből  élt,  így például a halászok, a pákászok  és az aranyászok; míg mások  - a pásztorok, révészek és a molnárok -  a vizek között találtál meg életlehetőségeiket. Emellett a földművelés és az állattenyésztés játszott fontos szerepet.
Bárhol dolgoztak is, mindannyian szegények voltak. Ahogyan a népdal mondja is:
„Halász, vadász, aranyász,
üres zsebben kotorász.”
Szegénységük  ellenére vígan éltek.
A földművelés területe a községek közvetlen környezetése esett a magas vízállás és az árvizek miatt. Kemény munka  volt elhódítani a földeket az erdőtől és a réttől. Az így nyert földeken  elsősorban búzát és rozsot termesztettek. Sorrendben ezt a köles, az árpa és a zab követte.
A régi írások szerint a  Szigetközt „aranykert”-nek nevezték a Csallóközzel együtt. Talaja, éghajlati adottsága és a „kéznél lévő” Duna valóban alkalmassá teszi zöldség- és gyümölcstermesztésre. Sok község körül  alakult ki gyümölcserdőöv.
Az ártéri erdők, az évente egyszer-kétszer elöntött területek bőven adták kincseiket az ún. mezzei embereknek,  akik gyűjtögetésből éltek.
Lakóinak nagy része katolikus vallású.
A kenyér alapanyaga régebben a kétszeres, fele búza- fele rozsliszt volt. A fogyasztott ételek között gyakoriak a különböző gombócfélék, a száraz izzítással készült stercek, a sokféle kása,
a zsírban sült sütemények, a   nagy  formagazdagságú kalácsok.  A fonyatos kalács és a galamb mellett karácsonyra készült a Jézuskalács, Jézus kalácsa, amely kerek alakjával az örökkévalósságot idézte.
Gyakori lakodalmi kalács volt az  5 vagy 9  szálból font kulcsos kalács, kalinkó,  kulcsos lepény, ritkábban rostás lepény.  Mellette kuglófot és perecet dobáltak  a lesőknek, az  az a kiváncsiskodóknak.

Búzából csíráztatással és sütéssel készült a csíramálé, szalados, amely rendkivül édes és egészséges.
Aratáskor és böjtben fogyasztották a paprikás kalácsot, kattancsot általában tejfeles bablevessel együtt. 

Receptek:

Kattancs, paprikás kalács
Hozzávalók: 1 kg búzaliszt, 1 dl langyos tej, 2-3 dkg élesztő, 5-6 tojás sárgája, csipetnyi só,  0, 1  dkg  cukor,  kevés vaj vagy zsír. A töltelékhez: 12 dkg őrölt fűszerpaprika,  kevés olaj, só. A paprikát az olajjal összekeverjük, hogy a kalácsból  ki nem folyjon.
Elkészítése: Az élesztőt megfuttatjuk. A hozzávalókat összegyúrjuk lágy tésztává.  Addig dagasztjuk, míg a tészta hólyagos nem lesz. Langyos helyen kelesztjük.  Ha megkelt, kinyújtjuk, és megkenjük a fűszerpaprika, olaj és só keverékével. A tésztát feltekerjük, hasonlóan a mákos kalácshoz. Tetejét megkenjük a kevés tojással.  Legtöbbször tejfeles bablevessel együtt fogyasztották.
Készítették kifli alakban is. Ritkábban  cukorral is ízesítették.

Sterc
Hozzávalók: fél kg liszt, só,  5 dkg vagy vaj,  3 dl forró víz.
A lisztet egy nagy lábasban állandó keverés mellett  halvány barnára pirítom. Még melegen hozzáöntöm a meleg vizet erőteljes keverés  közben. Nem lehet kásaszerű az állaga.   Mikor  egyenletessé válik /de nem csomós/, hozzákeverem a felmelegített zsiradékot is.  Aludttejjel vagy tejfölös uborkasalátával tálalom.

Zsemlefánk
Hozzávalók: 4 zsemle, 3 tojás, 4 evőkanál cukor, 4-5 evőkanál liszt,  olaj a kisütéshez.
A zsemléket felszeleteljük ujjnyi vastagságúra. A tejben elkeverjük a cukrot.  A tojásokat alaposan felverjük, s közben a zsiradékot  közepes forróságúra hevítjük.  A zsemleszeleteket belemártjuk a cukros tejbe. Megforgatjuk a lisztben és a felvert tojásokban  és szép pirosra  sütjük.  Bármilyen lekvárral tálalható.

Aranygombóc ezüstlével
Hozzávalók: A gombóchoz: 1 maréknyi kukoricaliszt,  1 kis fej vöröshagyma /el is hagyható/,
2 kanál zsír vagy ennek megfelelő mennyiségű olaj.
A leveshez: 1 liter tej /vagy fele tej, fele víz/, kevés liszt, vaj, só

A tejleves készítése: Egy lábasban vajat olvasztunk, ebben kissé megpirítjuk a lisztet, majd felengedjük a tejjel. Kevés sóval, esetleg fehér borssal ízesítjük.
A gombócokhoz  először feltesszük a másfél liternyi vizet forrni. A maroknyi kukoricalisztet sült vöröshagymás zsírral összekeverjük. Esetleg kevés levest is gyúrhatunk hozzá, hogy jó lágy legyen. A  sós vízbe féltojásnyi gombócokat szaggatunk. Amikor feljön a víz tetejére, akkor kiszedjük.
Az elkészült gombócokat ebbe a lébe helyezzük, majd tálaljuk.

 


Gasztronómiai Gasztronómiai

Elérhetőségek

Cím: Győr,
Forrás: Dr. Pethő Mária
Frissítve: 2010-12-13 15:10:07

Látnivalók a környéken

Rába Quelle Fürdő

Rába Quelle Fürdő

  • Győr

A Rába Quelle Gyógy-, Termál- és Élményfürdő a Mosoni-Duna és a Rába találkozásánál lévő félszigeten épült, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a történelmi belvárosra.

Püspöki Székesegyház

Püspöki Székesegyház

  • Győr

A Szent István által alapított győri Püspökségnek mindig sok látogatója van.

Xantus János Állatkert Győr

Xantus János Állatkert Győr

  • Győr

A Xantus János Állatkert elsősorban családok számára jelent kikapcsolódást.

Rába kalandpark

Rába kalandpark

  • Győr

Aktív és jókedvű kikapcsolódásra, némi extrém kalandra vágysz? Nálunk bárki a bátorságához és képességeihez mérten kipróbálhatja különböző nehézségű pályaszakaszainkat, gyönyörű zöld fák között mászva...

Rioter Games Élmény és Kalandpark

Rioter Games Élmény és Kalandpark

  • Győr

Szeretnél barátaiddal egy izgalmas és szórakoztató paintball játékban részt venni? Vagy meglepni szeretteidet születésnapjuk vagy legénybúcsújuk alkalmából, esetleg csapatépítést szerveznél? A Riote...

A  Kisalföld gasztronómiája

A Kisalföld gasztronómiája

  • Győr

A Kisalföld sík vidékét számos folyó szeli át. A Szigetköz a Kisalföld északi részén, a Mosoni-Duna és az Öreg-Duna között terül el. Ez a rész a Duna gyermeke, ahol minden talpalatnyi terület a folyó...

Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum - Esterházy-palota

Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum - Esterházy-palota

  • Győr

Radnai-gyűjtemény – Magyar művészet 1900–1950 – állandó kiállítás, Időszaki tárlatok

Széchenyi Patika Múzeum

Széchenyi Patika Múzeum

  • Győr

A Széchenyi műemlék jellegű patika a Széchenyi tér szélén található.

További látnivalók

Programok a környéken

Djabe & Steve Hackett

Djabe & Steve Hackett

  • Győr
  • 2024.Aug.09-án Győri Filharmonikus Zenekar

A műsoron Genesis klasszikusok, közös Djabe & Steve Hackett szerzemények, Steve Hackett dalok és Djabe kompozíciók szerepelnek. A formáció fennállásának 22 évére teljesen összeforrott egységes produkcióban egyesíti a különböző alkotóműhelyekben született zenei darabokat.

Puskás, a musical

Puskás, a musical

  • Győr
  • 2024.Apr.20-án Győri Nemzeti Színház

A Puskás musical a leghíresebb magyar ember és az Aranycsapat történetét dolgozza fel, és állít méltó emléket neki. A darab szerzői Szente Vajk, Galambos Attila és Juhász Levente már többször bizonyították tehetségüket. Sikeres színdarabjuk valós eseményeken nyugszik, és hűen mutatja be a kort, amelyben játszódik.

Duma Swing 3. - Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

Duma Swing 3. - Kovács András Péter, Janklovics Péter, Illés Ferenc

  • Győr
  • 2024.May.07-án Dumaszínház

Dumaszínház est

Tarkabarka

Tarkabarka

  • Győr
  • 2024.Apr.29-án Vaskakas Bábszínház

A Vaskakas Bábszínház aprószínházi játéka a színek csodálatos világába kalauzolja a legkisebbeket, tánccal, bábbal, zenével.

Tarkabarka

Tarkabarka

  • Győr
  • 2024.Apr.29-án Vaskakas Bábszínház

A Vaskakas Bábszínház aprószínházi játéka a színek csodálatos világába kalauzolja a legkisebbeket, tánccal, bábbal, zenével.

Friends BigBand Barton Marcival Autizmus Világnapi Koncert

Friends BigBand Barton Marcival Autizmus Világnapi Koncert

  • Győr
  • 2024.Apr.02-án Széchenyi Egyetem

Zorán Turné 2024

Zorán Turné 2024

  • Győr
  • 2024.Sep.30-án Molnár Vid Bertalan Müvelődési Központ, Győr

Old Friends - DUNA FESzt

Old Friends - DUNA FESzt

  • Győr
  • 2024.Jun.08-án Győri Nemzeti Színház

További programok

Kedvenc akciók

Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 411 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 8 Értékelés alapján4.2 / 5
Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5

Szállások Győr

Reggelis csomag Győr

Révész Hotel és Rosa Spa

hotel

Reggelis csomag

12 500 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Szobaárak Győr
  • Kiváló2 Értékelés alapján4.6 / 5
Szobaárak Győr

Fehér Hajó Panzió

panzió

Szobaárak

8 000 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló3 Értékelés alapján4.8 / 5
Szobaárak Győr

Fonte Hotel

Szobaárak

10 117 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló4 Értékelés alapján4.5 / 5

További szállások

Bejelentkezés