Tamási bemutatása, turizmusa

Tamási Tolna megye észak-nyugati részén, a Koppány folyó menti dombvidéken fekszik. Kedvező földrajzi fekvésének köszönhetően könnyen megközelíthető a térségen átvezető 61-es és 65-ös főútvonalakon. A közel 10 ezer lakosú kisváros védőszentjéről, Szent Tamásról kapta nevét. Ősidők óta lakott vidék, minden történelmi kor hagyott itt maga után emléket.

Mint sok más valószínűleg 13. századi eredetű várunk, csak 1315-ben tűnik fel az írott forrásokban, amikor várnagyát említik. Ekkor már királyi vár, egyik várnagya, mint láttuk, a közeli Ozora birtokosa volt. Az azonban kevéssé valószínű, hogy az uralkodóhoz kell kötnünk építését - helyzete, formája tipikus 13. századi magánvárra utal. 1339-ben Károly Róbert más birtokokért a század elején még a Dél-Dunántúl nagy részét uraló, de ekkor már visszaszoruló és elszegényedő Héder nembeli Kőszegieknek adta - nem kizárt, hogy ők voltak eredeti építtetői is. Utódaik, a Tamásiak birtokolták egészen kihalásukig, 1444-ig. Ezután több család, így a Lorántffyak, Szekcsőiek, az Ujlakiak, továbbá a szomszédos Ozorán birtokos Héderváriak igyekeztek megszerezni. A pártharcok során Ujlaki Miklós is elfoglalta, de végül is a Héderváriaké lett, s ezután osztozott Ozora sorsában. Esetleges átalakításairól nem tudunk. A török hódoltság után falait teljesen elbontották, részben az Esterházyak használhatták fel a várhegy alatti új 18. századi birtokközpontjuk, a Miklósvárnak nevezett kastély építéséhez.

Az 1973-ban megnyitott termálfürdő a környék idegenforgalmi központjává tette a várost. A régió legismertebb természetvédelmi értéke a Gyulaji erdő. A Gyulaji Rezervátum 7800 hektáros, cser, tölgy és gyertyán erdeiben él a világ legnagyobb dámpopulációja. A Pacsmagi tavak országos jelentőségű természetvédelmi terület és nemzetközi jelentőségű vízimadár-élőhely (Ramsari terület).

A város legrangosabb eseménye a Tamási Lovasnapok. Az augusztus 20-hoz kapcsolódó rendezvény alatt látványos díjugratás, lovasbemutató és fogatverseny vonzza a turistákat.
Frissítve: 2009. november 16.
A város szolgáltatója a változtatás jogát fenntartja.
Forrás: www.tamasi.hu
Lépjen kapcsolatba a szervezővel / szolgáltatóval
Hibajelentés / üzenetét elküldtük a szolgáltatónak.
Szerkesztési igényét elküldtük, hamarosan jelentkezünk.
A weboldal tartalmát a következő email cím kezelheti: tamasi@tourinform.hu Belépés a szerkesztő felülethez »

Amennyiben Ön az adatok szolgáltatója de még nincs jogosultsága a belépéshez, kérem küdje el az alábbi kérelmet a megfelelő indoklással.

Látnivalók a környéken (30 km)
Simontornyai Vár Simontornya Vár és várrom 26.6 km távolságra
Strasszer-kastély Igar 22.5 km távolságra
Reneszánsz Élménybirtok Bikal Különleges hely 26.5 km távolságra
látnivalók Tamási és környékén »
Tamási és környékén aktuális programjai »

Kedvenc Akciók

Felejthetetlen szigetközi kalandtúra
2020-08-29 -tól 2020-08-31-ig
Pihentető ajánlat
2020-01-02 -tól 2020-12-31-ig
Napi szobaárak főszezonban
2020-06-19 -tól 2020-09-07-ig
Gold Napok fürdőbelépővel
2019-01-01 -tól 2022-01-16-ig

Széles választék

700+ szálláshely, 1000+ program és 7000+ látnivaló közül választhat, melyek folyamatosan frissülnek.
A szállodák, panziók, egyéb szálláshelyek legjobb ajánlatait, akcióit találja meg nálunk. Nincs foglalási díj!
Utazz Ausztriaba Kupon akciók
Konferencia ajánlatkérés
Ajándékutalvány rendelés

Közösségi kapcsolat

Utazzitthon.hu Kft. Minden jog fenntartva. 2004-2020

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Elfogadom az Adatkezelési feltételeket