Tamási Termálfürdő, Tamási

Tamási Termálfürdő További képek

Forrás: www.tamasifurdo.com
A Tamási Termálfürdő Tolna megyében fekszik. A vidék legjelentősebb települése és a kistérség központja a közel kilencezer főt számláló kisváros, Tamási, amely a Balaton felé vezető 65-ös főút és a Dél- Dunántúlt keresztülszelő 61-es főút kereszteződésénél fekszik. A Tamási Termálfürdő a megye egyik legjelentősebb fürdője, amely a Várhegy fenyvessel borított lábánál, 7 hektáros zöldterületen, gyönyörű környezetben található.

Kellemes napokat tölthetnek a természeti kincsekben gazdag vidéken, akik Tamásiba látogatnak fürdőzni. Az fürdő vize magas sótartalmú, alkáli-kloridos, hidrogén-karbonátos gyógyvíz, mely összetételénél fogva végtagízületi, gerinc- és csípőízületi porckopásos elváltozásoknál, baleseti és ortopédiai károsultak utókezelése alkalmas.
A termálfürdő egész évben folyamatos nyitva tartással várja vendégeit.
2011. szeptember 3-án megnyitotta kapuit az új Ability fürdőrészleg is, mely akadálymentes közlekedést biztosít mozgássérült és fogyatékkal élő társainknak.
A Tamási fürdőben összesen 18 medence várja a pihenni, kikapcsolódni vagy szórakozni vágyó Vendégeket, melyek közül 5 gyógyvizes medence.
 A Termálfürdő az úszáson kívül még számtalan lehetőséget biztosít az aktív kikapcsolódást igénylők számára. Nyáron stradröplabda pálya, strandfoci pálya ad otthont bajnokságoknak, valamint teniszpálya és ping-pong asztalok állnak a vendégek rendelkezésére. A fürdő közelében kilátó, erdei tanösvény és kerékpárút található.
Pénteken és szombaton éjféli nyitva tartással működünk egész évben.
A passzív pihenésre vágyók is megtalálják a maguk időtöltését. Őket masszőrök várják a hét minden napján a termálfürdő gyógyászati részlegén.
A szaunavilág használata benne foglaltatik a belépőjegyek árában, így azért külön fizetni nem kell!


Szaunavilág:
-    2 finn szauna
-    2 infra szauna
-    gőzkabin
-    aroma – és bioszauna
-    sóbarlang
-    hideg – és melegvizes Kneipp taposó
-    hidegvizes csobbanó medence

A fürdő látogatói többféle kényelmi berendezést is bérelhetnek, mint a napozóágy, gombasátor, hintaágy és sport felszerelések.
A minél teljesebb kiszolgálás érdekében több kereskedelmi és vendéglátóegység áll a termálfürdő Vendégei rendelkezésre.

Medencéink:
•    Beltéri és kültéri élménymedence
•    Beltéri kalandmedence
•    5 különböző hőmérsékletű termálmedence
•    Jakuzzi
•    Gyermekpancsoló csúszdával
•    Egyedülálló szivárványcsúszda
•    Varázslatos szauna világ (finn szaunák, gőzkabin, infra – és aroma szaunák, sóbarlang)
•    Hideg vizes csobbanó medence
•    Hideg – és meleg Kneipp taposó
•    33m-es úszómedence
•    25m-es fürdőmedence

Egész évben folyamatosan, különböző programokkal kedveskedünk Vendégeinknek. (koncertek, előadóművészek fellépései, családi vetélkedők, csúszda versenyek, hab – és fény partik, Halloween parti, Karácsonyi – és szilveszteri partik, sportrendezvények óriáskivetítőn történő sugárzása)
Szolgáltatások:

Masszázs:
- svédmasszázs
- frissítő masszázs
- lávaköves masszázs
20 perc 2200 Ft
40 perc 3800 Ft
60 perc 4500 Ft
 
Babaúszás
Úszásoktatás
Szauna szeánszok
 
Ingyenes parkolás és HotSpot lehetőség!


Fürdő és strand Fürdő és strand

Nyitvatartás

Téli nyitvatartás (október 1 - április 30-ig) Fürdő nyitva tartása Hétfő 10:00 20:00 Kedd 10:00 20:00 Szerda 10:00 20:00 Csütörtök 10:00 20:00 Péntek 10:00 24:00 Szombat 9:00 24:00 Vasárnap 9:00 20:00 Szaunavilág nyitva tartása Hétfő 12:00 19:30 Kedd 12:00 19:30 Szerda 12:00 19:30 Csütörtök 12:00 19:30 Péntek 12:00 23:30 Szombat 9:00 23:30 Vasárnap 9:00 19:30 Medencezárás és a szaunavilág zárása a fürdő nyitvatartási idejének vége előtt 30 perccel történik. Október 1 – április 30 között a kültéri úszómedence, strandmedence és a kültéri gyermekpancsoló medence nem üzemel. Nyári nyitvatartás (május 1 - szeptember 30-ig) Hétfő 9:00 20:00 Kedd 9:00 20:00 Szerda 9:00 20:00 Csütörtök 9:00 20:00 Péntek 9:00 24:00 Szombat 9:00 24:00 Vasárnap 9:00 20:00 Pénteken és szombaton a kültéri termálmedencék, kültéri gyerekpancsoló medence, 25m-es strandmedence és a 33m-es úszómedence este 19:30-ig tart nyitva. Pénteken és szombaton az összes beltéri medencénk, kültéri élménymedence és a szaunavilág este 23:30-ig tart nyitva.

Elérhetőségek

Cím: Tamási, Hársfa utca 3.
Térkép
Tel.:+36 74/471-151
E-mail: info@tamasifurdo.com
Forrás: www.tamasifurdo.com
Frissítve: 2019-07-17 20:35:50

Látnivalók a környéken

Tamási Termálfürdő

Tamási Termálfürdő

  • Tamási

A Tamási Termálfürdő Tolna megyében fekszik. A vidék legjelentősebb települése és a kistérség központja a közel kilencezer főt számláló kisváros, Tamási, amely a Balaton felé vezető 65-ös főút és a Dé...

DámPont Ökoturisztikai Látogatóközpont

DámPont Ökoturisztikai Látogatóközpont

  • Tamási

A Dám Pont Tamási Parkerdejének festői környezetébe szinte belesimul zsúpfedelével, favázas szerkezetével és terméskő borításával. A tó partján és erdő szélén emelt ökoturisztikai látogatóközpontnak n...

Tamási Rádió

Tamási Rádió

  • Tamási

Nagyboldogasszony Templom

Nagyboldogasszony Templom

  • Tamási

Rokokó főoltár, 1970-ből új liturgikus tér.

Rozália Kápolna

Rozália Kápolna

  • Tamási

Az 1544-ben épült, gótikus stílusú műemlék kápolnában nyaranta istentiszteleteket tartanak. Oltárképe a barokk templom főoltárát díszítette 1936-ig. Mellette található Szent Vendelnek, a pásztorok véd...

Tamási Vadaspark

Tamási Vadaspark

  • Tamási

A vadaspark területe 20 ha, a különböző fafajú és korú erdőállományban haladó ösvény hossza 1,9 km. A vadasparkba telepített vadfajok: vaddisznó, gímszarvas, dámszarvas, őz, muflon.

További látnivalók

Kedvenc akciók

Aqua-Lux Wellness Hotel Cserkeszőlő

Pünkösd

19 500 Ft/fő/éj-től

Aqua-Lux Wellness Hotel

  • 333 Értékelés alapján4.3 / 5
Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5

Bejelentkezés