Csákvár bemutatása

Csákvár római kori elődje Floriana. A Sopianae (Pécs)-Gorsium (Iác) -Brigetio (Komárom) út mentén kialakult városkát falakkal vették körül. Az ásatások eredményeként mintegy 2000 sír jellegzetes, gazdag leletanyaga került elő.
A Zámoly és Székesfehérvár közötti országúttól északra, a Vértes sziklás nyúlványainál, a Guba-hegyi sziklaüregben található a Báraczházi-barlang, ahol egy római polgár Diána istennő számára szentélyt alakított ki. Ma is láthatóak itt a sziklába vésett, latin betűs feliratok. A barlangban jégkorszaki emlősök csontjait is megtalálták.
A török háborúk során sokat szenvedett település a XVII. századtól, az Esterházy család birtoklása idején mezővárosi rangra emelkedett. Az 1810-es években bekövetkezett földrengéssorozat, amelynek epicentruma Mór térségében volt, itt is komoly károkat okozott. Először a kastélyt állították helyre, majd az 1820-as évektől új iskola, középületek, uradalmi lakások épültek.
A csákvári Esterházy-gazdaság központját a Gurdi-majorban alakították ki, ahol 1873-1930 között a kiváló mezőgazdász, Paulini Béla volt az ispán. 1882-től vincés rendi szerzetesnővérek működtek a településen, akik az oktatás és betegápolás területén tevékenykedtek.
Csákvár sokáig a dunántúli fazekasságnak központja volt, 1833-ban 193 helyi mester tartozott a fazekas céhhez. A községben készítették a legkiválóbb kolompokat, amelyek még az Alföldön is ismertek voltak. A csákvári takácscéhhez tartoztak a gánti, vértesboglári, zámolyi, magyaralmási, vérteskozmai mesterek. Csákváron országos jellegű vásárokat tartottak abban az időben.

Látnivalók Csákvár

Vértesi Tájvédelmi Körzet

Vértesi Tájvédelmi Körzet

  • Csákvár

Parlagi sas, kerecsen sólyom, kígyószölyv, fehér gólya, fekete gólya, bölömbika, haris, törpe vizicsibe, szalakota, gyurgyalag, vidra, vadmacska, lápi póc, csüngőaraszoló lepke, vértesi csuklyásbagoly...

Botanikai-geológiai Tanösvény

Botanikai-geológiai Tanösvény

  • Csákvár

Emlős, madár és rovarvilág. Védett növények, növénytársulások, karszt- bokorerdő társulás, dolomit sziklagyepek, keleti gyertyán. Szurdok, dolomit jelenségek, tájképi érték, Kölig-völgyi sziklahasadék...

Vértes Múzeum

Vértes Múzeum

  • Csákvár

Csákvár római régészeti emlékei, településtörténete, a csákvári fazekasság történeti céhemlékei, fazekasmunkái láthatók.

Esterházy Kastély

Esterházy Kastély

  • Csákvár

Az épület barokk alapjait 1760-1765 között építették meg, majd klasszicista stílusúra 1823-ban építették át Charles Moreau tervei alapján. A kastélyhoz csatlakozó épületek: kápolna, színház, kocsiszín...

Vértesi Natúrpark

Vértesi Natúrpark

  • Csákvár

Vértesi Natúrpark - egy cseppnyi Magyarország!

Tersztyánszky Ödön Sportközpont

Tersztyánszky Ödön Sportközpont

  • Csákvár

A Sportközpontban konditerem is található.

Galagonya Lovasfarm

Galagonya Lovasfarm

  • Csákvár

Kedves kis lovastanya Csákváron.

További látnivalók


Forrás: www.csakvar.hu

Frissítve: 2010-11-22 14:11:04

Kedvenc akciók

Fried Kastélyszálló Resort Simontornya

Legjobb ár min. 2 éj

16 737 Ft/fő/éj-től

Fried Kastélyszálló Resort

hotel
  • Kiváló21 Értékelés alapján4.5 / 5
Barack Thermal Hotel Tiszakécske

Júniusi előfoglalási kedvezmén...

27 115 Ft/fő/éj-től

Barack Thermal Hotel

  • Kiváló12 Értékelés alapján4.6 / 5
Aqua Hotel Gyula Gyula

Félpanziós csomag

17 475 Ft/fő/éj-től

Aqua Hotel Gyula

  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
4 Évszak Erdeihotel**** Mátrafüred

Kedvezményes pihenés félpanzió...

24 300 Ft/fő/éj-től

4 Évszak Erdeihotel****

  • Kiváló1 Értékelés alapján5 / 5

Csákvár szállások

További szállások

Bejelentkezés