OMEGA: Égi vándor , Balatonlelle 2024.08.16-án 20:00 óra helyszín: Pannon Várszínház Nonprofit Kft.

OMEGA: Égi vándor

Az OMEGA együttes legnagyobb slágereit felhasználó új magyar zenés színpadi mű elsősorban az Időrabló, a Csillagok útján és a Gammapolis című nagylemezek lírai rock-scifi történetére alapoz.

OMEGA: Égi vándor - rockfantázia

Egy fiatalember arra ébred egy reggelen, hogy ő nem e világi lény, visszavágyik és visszatér a csillagok közé, egy ismeretlen, titkokat rejtő, az idő és a tér relativitásában létező világba.
Miközben feltárul előtte az új dimenzió, rádöbben, hogy e más szerkezetű világ ugyanazokat a problémákat hozza felszínre, mint a jól ismert földi lét. S miközben rejtélyes figurákkal, csábító nőalakokkal találkozik, visszatekint eredetére, ahol jól ismert dallamokkal üzen és hívogat a Föld. Vezetője a Látogató, a Fekete és Fehér Holló, akik konfliktusokba sodorják, lelkébe hatolnak, és végül megadják az enyhületet.
Ez az izgalmas, csillagközi utazás inkább rockfantázia, néhol táncjáték, mely az OMEGA-dalok bravúros zenéjére, újraértelmezésére épül, a történet a dalszövegek szerves összekapcsolódásából rajzolódik ki. Mindemellett tisztelgés a 60 esztendős zenekar már eltávozott és még köztünk lévő tagjai előtt.

A főbb szerepekben Havasi Tamás, Szelle Dávid, Kovács Ágnes Magdolna, Kárpáti Barbara, Magashegyi Nóra, Koscsisák András valamint 27 további szereplő és 5 fős zenekar.

Koreográfus: Vári Bertalan, Rendező: Vándorfi László

Előbemutató: 2023. június 14. 19:00, a legendás billentyűs, Benkő László születésének 80. évfordulóján.

 

Látnivalók a környéken

Napfény strand

Napfény strand

  • Balatonlelle

Szalay-kastély

Szalay-kastély

  • Balatonlelle

Kapoli Múzeum

Kapoli Múzeum

  • Balatonlelle

Az 1700-as évek végén épült -mára precízen rendbe hozott- parasztház ad otthont a Kapoli Múzeumnak. A földszinten két állandó kiállítást, a tetőtéri galériában neves kortárs művészek időszakos kiállít...

Kishegy

Kishegy

  • Balatonlelle

Balaton Pince

Balaton Pince

  • Balatonlelle

Szeretettel várják a vendégeket a különleges múltú és adottságú borospincébe, amely egykor a Veszprémi Püspökség dézsmapincéje volt. A Pincénben megkóstolhatják minőségi boraikat, és mindezt kulináris...

Rádpuszta Csárda és Szabadidő Centrum

Rádpuszta Csárda és Szabadidő Centrum

  • Balatonlelle

Szeretettel várja vendégeit a különleges adottságokkal rendelkező csárda és borospince, ahol a szakácsok örömmel készítik el Önöknek a legfinomabb tradícionális kemencében sült és bográcsban főtt étel...

További látnivalók

Programok a környéken

Cseles Kelepce szabadulós játék

Cseles Kelepce szabadulós játék

  • Balatonlelle
  • 2025.Dec.31-ig Vadvirág u. 5.

E hely egy kelepce, mely neselecs elrejtett jeleket rejteget s ezeket Nektek kellene megkeresnetek. E jeleken eszesen elmerengve menetelhettek e kelepce veleje fele s lelhettek egyetlen tervre, mellyel elereszt e rejtek. De legyen eszetekben: Legyetek eggyek s legyetek eszesek!

Cilike a hiszékeny egérke

Cilike a hiszékeny egérke

  • Balatonlelle
  • 2024.Jun.27-án Kertmozi Balatonlelle

Cilike a hiszékeny egérke kalandjait tekinthetik meg bábelőadás formájában kicsik és nagyok a kertmozi színpadán a Tekergő Bábszínház tolmácsolásában 2023.08.10-én, csütörtökön 18.00 órakor.

Zséda DÍVA Koncert

Zséda DÍVA Koncert

  • Balatonlelle
  • 2024.Jul.06-án Balatonlelle, Szabadtéri Színpad

Templomséták a Balaton körül - Balatonlelle

Templomséták a Balaton körül - Balatonlelle

  • Balatonlelle
  • 2024.Jul.11-án KULTKIKÖTŐ - Balatonlelle

Szórakoztató és egyben ismeretterjesztő előadás-sorozattal várja a Kultkikötő a látogatókat.

Meg tudjuk magyarázni - Lakatos László és Musimbe Dávid Dennis közös estje

Meg tudjuk magyarázni - Lakatos László és Musimbe Dávid Dennis közös estje

  • Balatonlelle
  • 2024.Aug.02-án Dumaszínház

Dumaszínház est

Fejben dől el - Kőhalmi Zoltán önálló estje

Fejben dől el - Kőhalmi Zoltán önálló estje

  • Balatonlelle
  • 2024.Jul.20-án Dumaszínház

Dumaszínház est

Geszti

Geszti

  • Balatonlelle
  • 2024.Aug.18-án Balatonlelle, Szabadtéri Színpad

Brekegi Barnabás és a nagy szemétkupac

Brekegi Barnabás és a nagy szemétkupac

  • Balatonlelle
  • 2024.Jul.18-án Kertmozi Balatonlelle

Brekegi Barnabás és a nagy szemétkupac című mesét tekinthetik meg bábelőadás formájában kicsik és nagyok a kertmozi színpadán a Tekergő Bábszínház tolmácsolásában.

További programok


Szállások Balatonlelle

Apartman árak Balatonlelle

Soleil Apartmanok Balatonlelle

apartman

Apartman árak

9 800 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Szobaárak elő-és utószezonban Balatonlelle
  • még nincs értékelésÚj!
Legjobb ár reggelivel Balatonlelle

Oliver Inn

üdülőközpont

Legjobb ár reggelivel

6 938 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Alapcsomag Balatonlelle

Horváth Erzsi 8 fős apartman

apartman

Alapcsomag

7 700 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!

További szállások

Bejelentkezés