Veresegyházi tavak, Veresegyház

Veresegyházi tavak További képek

Forrás: pestmegye.info.hu

A szép környezetű veresegyházi tó mint természeti érték is jelentős az itteni úszólápok, a község címerében is szereplő vízililiom miatt. Tavát 1430-ban oklevél említi mesterséges halastóként, Lábastó néven. A több, mint 6 ha nagyságú központi tó a Sződ-Rákospatak duzzasztásával keletkezett, de mára már természetes eredetűnek tűnik. A legutóbbi fejlesztések során két új tavat alakítottak ki, ezek az Ivacs és a "Haldorádó".

Malom-tó
A veresegyházi Malom-tónak a középkortól kezdve kiemelkedő jelentősége volt a község gazdálkodásában, életében. A két világháború közötti időszakban a társadalmi élet felvirágoztatásában volt meghatározó szerepe. Az akkor még faluban különösen a Tópart kellemes fekvése, az ekkor még többnyire beépítetlen terület vonzotta a helyi, valamint az ország más részeiből, Buda-pestről is betelepülő értelmiségieket. A Malom-tó legnagyobb természeti nevezetességei a országosan is ritka úszólápok, melyek természettudományi értéke igen jelentős. A különleges élőhelyre a XX. század folyamán több magyar kutató is felfigyelt, és rendszeres vizsgálatokat végzett rajta.

Úszólápok: tőzeg talajú, vízen lebegő "növényszőnyegek", melyek úszógyepekből keletkeznek. Első lépésben a nád és különböző gyékényfajok sarjhajtásokat nevelnek a víz felszínén. A kialakult úszógyepek pár év alatt szerves anyagokat halmoznak fel, amelyek tőzegesedni kezdenek, rajtuk mohák, füvek, sások és más lápi növények telepednek meg, kialakul az úszóláp.Az összefüggő vízen lebegő képződményből néha kis úszószigetek szakadhatnak le, ezeket a szél ide-oda sodorhatja, míg végül újra egy lápszőnyeghez kötődnek. A Malom-tavon a nagy nádas úszóláp szigeteket lekarózták, így azok csak nagy áradás idején vándorolhatnak el.

A Kocka-tó és a Hínáros
A Kocka-tó nevét formájáról kapta. Helymeghatározása pontosabban: a nagy úszóláp által a Malom-tóról leválasztott négyzet alakú kisvíz. Régebben teljesen úszóláppal benőtt, lápos vidék volt a Kocka-tó helyén. Ennek a lápnak a felszámolása következtében a vidrafű és az orchideafélék közé tartozó hússzínű újjaskosbor eltűnt a Malom-tó környékéről.
A Hínáros, bár nagyon kis kiterjedésű állóvíz, mégis csak itt található meg a ritka őshonos aranykárász, és a lápi póc előfordulására is már csak itt lehet remény.

Az amurtelepítések és az algásodás miatt a hínárfajok mindegyike (kivéve a fehér tündérrózsát) eltűnt a vízekből. Ugyanakkor a Hínáros nagyrészt elszigetelt a tórendszer többi tagjától (csak vékony betoncsöveken keresztül van összeköttetése), így ide a hínárpusztító amur nem kerülhetett be. Főként ezért a Hínáros vize rendkívűl gazdag a víztisztításban is fontos szerepet játszó hínárfajokban. Egy valódi kis vadvíz.

Az Ivacsi-tó és az Ivacsi-láprét
Az Ivacsi-láprét Veresegyház páratlan természeti értékei közé tartozó, a természetvédelmi törvény rendelkezése alapján országosan védett terület, mely 2001-ben bekerült az országos lápkataszterbe. Ez a kis kiterjedésű lápos vidék igazán érdekes botanikai szempontból. A magasabb térszinteken a száraz, meszes talajú homokpusztagyepen megtalálható a Nemzetközi Vöröskönyvben is szereplő budai imola  és árvalányhaj. A Folyás-patak völgye felé haladva kiszáradó láprét, majd a legjobb vízellátottságú helyeken az ezeket felváltó üdeláprét-foltok találhatók.

A Szadai-láprét és a Pamut-tó
A Szadai-láprét és a Pamut-tó országosan védett, ökológiailag szorosan öszzefüggő területek. A Szadai kiszáradó láprétek jellemző faja a magyar kékperje. A terület védett növényei: fehér zászpa, hússzínű ujjaskosbor, mocsári nőszőfű. A Sződrákosi-patakot kísérő fűzligetek jellemző fajai a fehér és a törékeny fűz. A Pamut- tó feletti lápos területek jelentős része elnádasodott, helyenként hamvas fűz bokrokkal színesített.

Az Orchideás-rét
Az Orchideás-rét a Szadai-láprét a Pamut-tó Természetvédelmi Terület pufferzónájához tartozik, melyet - a Természetvédelmi Törvény rendelkezése alapján - a kísérő Sződrákosi-patak szakasszal együtt 2001-ben nyilvánított országosan védetté a Duna-Ipoly Nemzeti Park. Az Orchideás-rét a Pamut-tó keleti oldala és a Fenyves között található, fűzbokrokkal, fehér és fekete nyárral, valamint erdei fenyővel benőtt, kb. 50 x 10 m-es terület. Nevét az itt előforduló, páratlan természeti értékeknek számító, a Magyar Vörös Könyvben is nyilvántartott talajlakó orchideáiról kapta. (A veszélyeztetett növény- és állatfajok kereskedelmét szabályozó Washingtoni Egyezmény hatálya kiterjed az orchideák egész családjára. Az egyezményhez csatlakozott államok - köztük hazánk is - jogi védelemben részesíti a család fajait.

 


Természeti érték Természeti érték

Nyitvatartás

Szabadon látogatható

Elérhetőségek

Cím: Veresegyház,
Forrás: pestmegye.info.hu
Frissítve: 2009-11-16 20:49:35

Látnivalók a környéken

Veresegyházi Medveotthon

Veresegyházi Medveotthon

  • Veresegyház

Veresegyházon 1998. november 24-én nyílt meg Közép-Európa egyetlen medvemenhelye. 3,5 hektárnyi egybefüggő kifutójában kedvére játszhat a több tucat medve. A parkban farkasok is vannak.

Szentlélek- templom

Szentlélek- templom

  • Veresegyház

Veresegyházi tavak

Veresegyházi tavak

  • Veresegyház

Veresegyház

Veresegyház

  • Veresegyház

Kippkopp Játszóház

Kippkopp Játszóház

  • Veresegyház

Pongrác Lovasudvar és Vendégház - Suttogó Lovas Közhasznú Egyesület

Pongrác Lovasudvar és Vendégház - Suttogó Lovas Közhasznú Egyesület

  • Veresegyház

Lovasudvarunkba azokat a kedves vendégeket szeretnénk kicsábítani, akik szívesen töltik szabadidejüket egy csendes, romantikus hangulatú tanyán , amely bár nagyon közel van a városhoz , mégis azt az é...

További látnivalók

Programok a környéken

Mézesvölgyi Nyár - A Pál utcai fiúk

Mézesvölgyi Nyár - A Pál utcai fiúk

  • Veresegyház
  • 2023.Jul.05-án Mézesvölgyi Nyár Szabadtéri Színház

Dés László – Geszti Péter – Grecsó Krisztián A Pál utcai fiúk Molnár Ferenc azonos című regénye nyomán – zenés játék –

Mézesvölgyi Nyár - Kockahas

Mézesvölgyi Nyár - Kockahas

  • Veresegyház
  • 2023.Jul.22-án Mézesvölgyi Nyár Szabadtéri Színház

KOCKAHAS EGYSZEMÉLYES MUSICAL COMEDY KÉT RÉSZBEN Az egész estés nagy musical bemutatójára egy nagyon vicces történettel, a legnagyobb magyar slágerekkel, felvételről kiváló színésztársakkal, látvánnyal, díszlettel és zenekarral készülünk.

Mézesvölgyi Nyár - A padlás

Mézesvölgyi Nyár - A padlás

  • Veresegyház
  • 2023.Aug.27-án Mézesvölgyi Nyár Szabadtéri Színház

Presser Gábor — Sztevanovity Dusán — Horváth Péter: A PADLÁS félig mese félig musical 9-99 éves korig két részben

Mézesvölgyi Nyár - Bonnie Tyler koncert

Mézesvölgyi Nyár - Bonnie Tyler koncert

  • Veresegyház
  • 2023.Jul.29-án Mézesvölgyi Nyár Szabadtéri Színház

Bonnie Tyler koncert „A világ zenei ízlése sokat változott, de valamit biztos jól csinálok, hisz én voltam az első Nő, aki felkerült a brit slágerlistára, és a mai napig koncertezem.” – Bonnie Tyler

Mézesvölgyi Nyár - Süsü, a sárkány kalandjai

Mézesvölgyi Nyár - Süsü, a sárkány kalandjai

  • Veresegyház
  • 2023.Jun.30-án Mézesvölgyi Nyár Szabadtéri Színház

Csukás István - Bergendy István: SÜSÜ, a sárkány kalandjai zenés mesejáték két felvonásban

Mézesvölgyi Nyár - Menopauza

Mézesvölgyi Nyár - Menopauza

  • Veresegyház
  • 2023.Jul.25-án Mézesvölgyi Nyár Szabadtéri Színház

Jeanie Linders: Menopauza musical két részben

Mézesvölgyi Nyár - Anconai szerelmesek

Mézesvölgyi Nyár - Anconai szerelmesek

  • Veresegyház
  • 2023.Aug.01-án Mézesvölgyi Nyár Szabadtéri Színház

Vajda Katalin: Anconai szerelmesek zenés vígjáték két részben

Mézesvölgyi Nyár - Házassági leckék középhaladóknak

Mézesvölgyi Nyár - Házassági leckék középhaladóknak

  • Veresegyház
  • 2023.Jun.28-án Mézesvölgyi Nyár Szabadtéri Színház

Házassági leckék középhaladóknak Veres 1 Színház előadása

További programok

Kedvenc akciók

JUFA Vulkán Fürdő Resort Celldömölk

Szobaárak félpanzióval

22 500 Ft/fő/éj-től

JUFA Vulkán Fürdő Resort

  • 36 Értékelés alapján4.3 / 5
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness Mezőkövesd

Kedvezményes pihenés

20 716 Ft/fő/éj-től

Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellne...

  • 70 Értékelés alapján4.2 / 5
Hotel Wellamarin Zamárdi

10% kedvezmény wellness

28 350 Ft/fő/éj-től

Hotel Wellamarin

  • Kiváló51 Értékelés alapján4.5 / 5

Szállások Veresegyház

Szobaárak Veresegyház

Libra Hotel

Szobaárak

13 000 Ft/fő/éj-től
  • 4 Értékelés alapján4.3 / 5

További szállások

Bejelentkezés