Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény, Vasvár

A Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény a 2001-ben, a Magyar Millennium ünnepségeihez kapcsolódóan Vasváron megrendezett rendtörténeti kiállítás révén jött létre. A Magyarország legrégebbi, ma is álló domonkos kolostorában működő Vasvári Múzeum a kiállítás megrendezése mellett elvállalta a rendtörténeti emlékek gyűjtésének és feldolgozásának szakmai irányítását.

A Gyűjtemény célul tűzte ki a domonkos rend szétszóródott és kallódó történeti emlékeinek összegyűjtését, folyamatos bemutatását, a feldolgozás szakmai és technikai hátterének megteremtését, mindezt összekapcsolva a kiemelkedő műemléki értékű vasvári kolostor felújításával. A kezdeményezés rövid időn belül látványos eredményeket hozott, a kolostorépület felújított emeleti szintjén a kiállítás mellett ma már egy műemlékkönyvtár és egy rekonstruált szerzetesi cella is várja a látogatókat, a kutatóknak pedig a műemlékkönyvtár anyaga mellett egy rendtörténeti szakkönyvtár, egy kisebb levéltár, egy folyamatosan bővülő adattár is a rendelkezésükre áll.


Múzeum Múzeum

Nyitvatartás

A Rendtörténeti Gyűjtemény és a Vasvári Múzeum kiállításai május 1-augusztus 31-ig hétköznap hétfő kivételével 10-18 óráig, szombaton és vasárnap 14-18 óráig tartanak nyitva, szeptember 1-től április 30-ig hétköznap, hétfő kivételével 9-16 óráig. Előre bejelentett látogatókat ettől eltérő időpontban is fogad a múzeum.

Elérhetőségek

Cím: Vasvár, Kossuth Lajos utca 1.
Térkép
Tel.:+36 (94) 573-220
E-mail: helytorteneti.vasvar@museum.hu, muzeum.vasvar@axelero.hu
Forrás: www.vasvar.hu
Frissítve: 2012-01-20 15:47:09

Látnivalók a környéken

Vasvári Csónakázó tó és Kígyókirály

Vasvári Csónakázó tó és Kígyókirály

  • Vasvár

A tó eredete 1965-re tehető mikor a Csörnöc-Herpenyő patak nagy árvízzel öntött ki. Egy következő kiáradást megelőzendően a helyi lakosság hozzálátott egy körtöltés építéséhez, melyhez a földet a jele...

Fukszberger Családi Méhészet

Fukszberger Családi Méhészet

  • Vasvár

Családunk 1978-óta foglalkozik méhészettel. Jelenleg 280 méhcsaláddal dolgozunk a vasvári és a gersekaráti méhészetünkben. A szakmai tudás fejlesztése érdekében a családfő elvégezte a zalaapáti méhés...

Gourmet Pizzeria

Gourmet Pizzeria

  • Vasvár

Pizzák, frissensültek, gyross, saláták. Pizzériánkban a pizzák mellett foglalkozunk salátákkal, lepényekkel, gyrosokkal és frissensültekkel. Különlegesség, hogy pizzáinkat nem csak pizzamártással, han...

Palazzo Cafe

Palazzo Cafe

  • Vasvár

Vasvár központjában, széleskörű kínálatból választhat a vendég: kávék, sütemények, torták, borok, forró csokoládé.

További látnivalók

Kedvenc akciók

Fried Kastélyszálló Resort Simontornya

Legjobb ár min. 2 éj

16 737 Ft/fő/éj-től

Fried Kastélyszálló Resort

hotel
  • Kiváló21 Értékelés alapján4.5 / 5
Aqua Hotel Gyula Gyula

Félpanziós csomag

17 475 Ft/fő/éj-től

Aqua Hotel Gyula

  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
4 Évszak Erdeihotel**** Mátrafüred

Kedvezményes pihenés félpanzió...

24 300 Ft/fő/éj-től

4 Évszak Erdeihotel****

  • Kiváló1 Értékelés alapján5 / 5
Barack Thermal Hotel Tiszakécske

Júniusi előfoglalási kedvezmén...

27 115 Ft/fő/éj-től

Barack Thermal Hotel

  • Kiváló12 Értékelés alapján4.6 / 5

Bejelentkezés