Evangélikus Templom, Szirák

Evangélikus Templom

Forrás: http://www.itthon.hu
Az evangélikus templom 1788-ban épült.

A Sziráki Evangélikus Templom régre nyúló történettel rendelkezik. Már az első ezredfordulóról vannak utalások egy Máltai Johannita Lovagrend által működtetett rendházról, ami a mai templom helyén állt. Ez a rendház a XIV. századig létezett Szirákon. Ennek alapjait az építők megtalálták, és belőle egy faragott követ beépítettek az új templom falába.

Az Evangélikus jelenlét a községben már a reformáció idejében kezdődött. Volt templomuk is, amiről csak keveset tudunk. Mindenesetre az biztos, hogy kicsinek bizonyult a hívek számához és Szirák státuszához képest. A tagok létszáma 1779-ben 1312 fő volt. Szirák járási és esperesi székhely is volt, nem beszélve arról, hogy a Nógrádi Egyházmegye egyik legrégebbi közösségének számított.

A jelenlegi templom építése 1782-ben kezdődött és 1788-ra lett kész. Megvalósulásában döntő szerepe volt gróf Teleki Józsefné született Róth Johanna áldozatkészségének.

Az építmény tervei Jung József pesti építésztől származnak. Többek között ő alkotta meg a Hatvani Grassalkowich kasélyt és felügyelte az Aszódi Podmaniczky kastély átépítését.

Kialakításán látszik a nagyvonalú anyagi háttér. Páratlan akusztika jellemzi. Befogadóképessége 260 fő (ülőhely). Orgonája egy manuálos, megbízható szerkezet, a templommal egyidős. Oltára teljes egészében fából készült, míves faragással. Ismereteink szerint közép Európa legnagyobb fa oltáráról beszélünk.

A templomtoronyban 4 harang található, ezekből 2 van rendszeres használatban. A másik 2 már csak idézi az egykor működő, és zenélő toronyórát, aminek mára sajnos csak a nyomai lelhetők fel. A templom az évszázadok során egy-két tűzvészen és több felújításon is átesett, a legutóbbi renoválás 2004-ben fejeződött be.


Templom Templom

Nyitvatartás

0101-1231

Elérhetőségek

Cím: Szirák, Kossuth Lajos utca 1.
Térkép
Tel.:+3632485148
E-mail: szirpol@globonet.hu
Forrás: http://www.itthon.hu
Frissítve: 2017-02-17 10:08:24

Látnivalók a környéken

Evangélikus Templom

Evangélikus Templom

  • Szirák

Az evangélikus templom 1788-ban épült.

Teleki-sírbolt

Teleki-sírbolt

  • Szirák

A barokk stílusú építményt 1784-ben, Wattay Borbála halála után emelték.

Nagyboldogasszony templom

Nagyboldogasszony templom

  • Szirák

Sziráknak már az Árpád kortól kezdve volt temploma, és a középkor folyamán volt időszak, hogy egyszerre kettő is.

További látnivalók

Kedvenc akciók

Fried Kastélyszálló Resort Simontornya

Legjobb ár min. 2 éj

16 737 Ft/fő/éj-től

Fried Kastélyszálló Resort

hotel
  • Kiváló21 Értékelés alapján4.5 / 5
Barack Thermal Hotel Tiszakécske

Júniusi előfoglalási kedvezmén...

27 115 Ft/fő/éj-től

Barack Thermal Hotel

  • Kiváló12 Értékelés alapján4.6 / 5
Aqua Hotel Gyula Gyula

Félpanziós csomag

17 475 Ft/fő/éj-től

Aqua Hotel Gyula

  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
4 Évszak Erdeihotel**** Mátrafüred

Kedvezményes pihenés félpanzió...

24 300 Ft/fő/éj-től

4 Évszak Erdeihotel****

  • Kiváló1 Értékelés alapján5 / 5

Szállások Szirák

Szobaárak Szirák
  • 7 Értékelés alapján4.4 / 5

További szállások

Bejelentkezés