Vajda Múzeum, Szentendre
Forrás: www.muzeumicentrum.hu
1979-ben a magyar állam a művész özvegyétől, Vajda Júliától megvásárolta az életmű egy jelentős hányadát, amelyből 100 művet a szentendrei Ferenczy Múzeumnak adományozott a városban létrehozandó emlékmúzeum számára.
A Dunára szép kilátást nyújtó, 20. század eleje táján épült, verandás polgári lakóházban 1986. december 22-én megnyílt múzeum ma a 20. század már klasszikusnak tekinthető magyar művészeinek munkáiból rendezett állandó kiállítás színhelye. A múzeum kertjében kortárs szentendrei szobrászok művei láthatók.
Vajda Lajos (Zalaegerszeg, 1908 – Budakeszi, 1941), a modern magyar festészet mindmáig egyik legnagyobb hatású alkotója. Tragikusan rövid életét és művészetét az I. világháború idején, családjával Szerbiában töltött évek, az Országos Magyar Izraelita Kulturális Egyesület (OMIKE) rajziskolája, majd 1927–29 között a budapesti Képzőművészeti Főiskola, szinte párhuzamosan Kassák Lajos Munka-körével, az 1930–34 közötti párizsi tartózkodás, s végül Szentendre határozta meg.
1935-ben Korniss Dezső hívására tért ide vissza dolgozni. A szentendrei városkép látványelemei és a szerb templomok ikonosztázai egyaránt hatottak rá. Korniss és Vajda művészi nézetei igen közel álltak egymáshoz. Bartók és Kodály munkásságát példaként tekintve született meg az úgynevezett „szentendrei program”, melynek lényege a szintézisteremtés a múlt és jelen kultúrája, a keleti és nyugati gondolkodás között. A városban és környékén végzett motívumgyűjtő körútjaikon a népi kultúrákban még töredékeiben élő ősi világképet kutatták. Vajda utolsó művei, a főleg olcsó csomagolópapírra készült szén-és tusrajzok félelmetes víziók.
1940-ben munkaszolgálatra hívták be, de előrehaladott tüdőbaja miatt felmentették. Egy évvel később ez a betegség okozta halálát.
Az Európai Iskola szentendrei mesterei
Vajda Lajosnak a magyar kultúra szempontjából rendkívül fontos szellemi örökségét a halála után vele együtt dolgozó barátai és pályatársai vitték és fejlesztették tovább. A saját maguk kijelölte úton haladó Czóbel Béla és Barcsay Jenő mellett ők is alapító tagjai lettek az 1945-ben megalakult, majd a magyarországi sztálinizmus uralomra jutásának évében, 1948-ban „önként” feloszlott Európai Iskola elnevezésű csoportosulásnak, amely a kor képzőművészetének legaktuálisabb problémáival azonosuló művészekből szerveződött. Nem doktriner, stiláris elvekkel való azonosulás jellemezte a csoportot, hanem Bálint Endrét idézve „egy olyan belső szabadságra való hajlandóság, ami kirekeszti a festészettől idegen tartalmakat.”
Múzeum
Nyitvatartás
Jelenleg zárva.Elérhetőségek
Cím: Szentendre, Szentendre, Hunyadi utca 1, MagyarországTérkép
Tel.:+36-20/779-6657
E-mail: [email protected]
Forrás: www.muzeumicentrum.hu
Frissítve: 2016-10-25 12:19:29
Látnivalók a környéken
Szabadtéri Néprajzi Múzeum
- Szentendre
A múzeum Budapesttől 20 km-re a Duna- Ipoly Nemzeti Park egyedülálló környezetében fekszik, Mo. jellegzetes tájegységeinek építkezési szokásait, az ott lakók életmódját és hagyományait mutatja be.
Péter-Pál templom, volt Csiprovacska templom
- Szentendre
Katolikus plébániatemplom
- Szentendre
Szerb Ortodox Múzeum
- Szentendre
Római kori kőtár (Castrum)
- Szentendre
Kmetty Múzeum - Kerényi Gyűjtemény
- Szentendre
Czóbel Béla Múzeum
- Szentendre
Városháza
- Szentendre
Programok a környéken
Noche Flamenca / kurzuszáró koncert
- Szentendre
- 2024.Jun.02-án Szentendrei Kulturális Központ
FIRKIN, vendég: Deskavaary
- Szentendre
- 2024.Jul.27-án Szentendrei Kulturális Központ
Az őrült energia
Caracol - Ecos Flamencos
- Szentendre
- 2024.Jun.15-án Szentendrei Kulturális Központ
A visszhang válasz, ismétlődés, kölcsönhatás, terjedés. A zenei világban mindez ihletforrás, inspiráció, izgalom, születés és újjászületés. A flamenco eredendően is több (zenei) kultúra találkozása, avagy dialógusa révén jött létre, és ehhez szükséges nyitottságát megőrizte a mai napig.
A Nyughatatlan koncert
- Szentendre
- 2024.Jun.07-án Szentendrei Kulturális Központ
Az autentikus amerikai életérzéssel átitatott country és rockabilly találkozik a Nyughatatlan saját dalaiban.
Vitukischwarzmuzik "Zappától J. Pastoriusig "
- Szentendre
- 2024.May.30-án Szentendrei Kulturális Központ
A Frank Zappa Emlékzenekar utódzenekara. Kex, Frank Zappa, Weather Report, Billy Cobham, Victor Bailey, Marcus Miller, és saját darabok...
Rákász Gergely - Lords of the Organ VIII.
- Szentendre
- 2024.Jul.18-án Rákász Gergely
Az Illúzió Mesterei - Szentendre
- Szentendre
- 2024.Sep.28-án Szentendre - Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár - Színházterem
Megújult műsorral, új fellépőkkel térnek vissza az Illúzió Mesterei Szentendrére!
Az Illúzió Mesterei - Szentendre
- Szentendre
- 2024.Sep.28-án Szentendre - Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár - Színházterem
Megújult műsorral, új fellépőkkel térnek vissza az Illúzió Mesterei Szentendrére!
Kedvenc akciók
- Jó24 Értékelés alapján4 / 5
- Kiváló2 Értékelés alapján5 / 5
- Kiváló34 Értékelés alapján4.6 / 5
- Jó3 Értékelés alapján4.4 / 5
Szállások Szentendre
- Kiváló3 Értékelés alapján4.8 / 5
- még nincs értékelésÚj!