Református Műemléktemplom, Ócsa

Református Műemléktemplom További képek

Forrás: www.pestmegye.info.hu

Ócsa legnevezetesebb épülete a XIII. századi román stílusú, háromhajós, kereszthajósbazilika, a premontrei szerzetesek számára épült. A falu az árpádházi uralkodók idejénkirályi birtok volt. Lendületes fejlődését a török megszállás 150 éve állította meg.A lakosság a XVII. század elején református hitre tért. A templom 1560-tól az ÓcsaiReformátus Egyházközség tulajdonában és használatában van. 1664-ben tatár csapatok felgyújtják a tetőszerkezetet, s több évtizeden keresztül az épület mintegy hatodrésze van csak befedve.

Az egyház legnevesebb patrónusa gr. Teleki József (1738-1796) volt, aki az 1770-es évek elején birtokot vásárolt Ócsán. Teleki egyik célja az volt, hogy az ócsai templom további pusztulását megállítsa. A restaurálás 1774-1777 között megtörtént, majd 1777. május 4-én pünkösd napján felszentelték az elkészült templomot.1865-ben új orgona épült Komornyik József nagyváradi mester tervei szerint. 1872-ben villámcsapás érte a templomot és megrongálta az orgonát. 1884-ben tűzvész pusztította a tetőzetet, 1890-ben a mennyezet a templom belsőterébe szakadt. 1896 és 1900 között újabb helyreállításra került sor. 1902-ben meszelés alkalmával rátaláltak a főszentélyben látható értékes freskókra. A főszentély falán az apostolok láthatók hármasával, oszlopos keretben. Tovább jobbra és balra az ívekre Szt. Miklós és Szt. György alakja került. Baloldalon Szt. László életéből vett jelenetek, vele szemben az utolsó ítélet töredékes maradványai láthatók.

1922-24 közötti időszakban a két toronyra egy-egy emeletet építettek. 1986-ban nyolc évre bezárták a templomot, és megkezdődött a régészeti feltárás, az alapos és szakszerű restaurálás és renoválás. Új tetőszerkezetet kapott, helyreállították eredeti térkapcsolatait, kijavították összes faragott kődíszeit, a szentély freskóit és padozatát. Rendezték a templom környezetét, megépítették az épületet körülölelő várfalat és kialakították a belső parkot is. 1994. október 29-én az Országos Műemlékvédelmi Hivatal átadta a Református Gyülekezetnek a megújult templomot. Az ősi falak között pedig felzengett újra a Református Egyház himnusza a 90. zsoltár:"Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram, téged tartottunk hajlékunknak!"

1995-ben Europa Nostra díjjal és az ezzel járó oklevéllel tüntették ki Ócsa Református Műemléktemplomát, a pontos és körültekintő helyreállításért.

A román kor legértékesebb fennmaradt magyarországi alkotása.

 


Templom Templom

Nyitvatartás

2009. április 1-től november 30-ig 9.00 -17.00 óra között, bejelentkezés alapján

Elérhetőségek

Cím: Ócsa, Ady Endre utca 2.
Térkép
Tel.:29/378-142, 20/886-1424
E-mail: oreftempl@monornet.hu
Forrás: www.pestmegye.info.hu
Frissítve: 2009-11-16 20:49:25

Látnivalók a környéken

Ócsai Tájház

Ócsai Tájház

  • Ócsa

Néprajzi gyűjtemény: jórészt helyben gyűjtött használati tárgyak, munkaeszközök, ruhák és bútorok a száz, kétszáz évvel ezelőtt élt ócsai emberek mindennapi életét tárják elénk. Babamúzeum: XIX. és X...

Czirják Tanya

Czirják Tanya

  • Ócsa

Lovardánk négy hektár alapterületű, fasorral körülvett, családias hangulatú, csendes létesítmény. A lovasokon, lótartókon kívül ideális kikapcsolódási lehetőség a természetet, állatokat, vadvilágot...

Nimród Lovarda

Nimród Lovarda

  • Ócsa

Az egyesületünk által üzemeltetett és igényesen kialakított lovarda 13 hektáron fekszik, az M5-ös autópálya ócsai kijáratától kb. 600 m-re. 24 boxos istálló (angolbox és folyosós box egyben) várja a k...

További látnivalók

Programok a környéken

Országos Könnyűzenei Énekverseny döntője

Országos Könnyűzenei Énekverseny döntője

  • Ócsa
  • 2024.May.18-án Egressy Gábor Szabadidőközpont

Jaj de szépen muzsikálnak - nótadélután

Jaj de szépen muzsikálnak - nótadélután

  • Ócsa
  • 2024.May.19-án Egressy Gábor Szabadidőközpont

Jaj de szépen muzsikálnak címmel nótadélután szervezünk Nyári Tamás és cigányzenekara kíséretében.

ÁRVA FIÚ - Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál története / előadóest a boldogság kereséséről

ÁRVA FIÚ - Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál története / előadóest a boldogság kereséséről

  • Ócsa
  • 2024.Sep.23-án Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely

ÁRVA FIÚ - Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál története / előadóest a boldogság kereséséről Perjés János unplugged koncert-színház estje Gitár: Kutik Rezső

Az ökotudatos kertészkedés alapjai -Szomoru Miklós angolkertész előadása

Az ökotudatos kertészkedés alapjai -Szomoru Miklós angolkertész előadása

  • Ócsa
  • 2024.Oct.19-án Egressy Gábor Szabadidőközpont

Barangolás a turjánvidéken

Barangolás a turjánvidéken

  • Ócsa
  • 2024.Jun.01-án Duna-Ipoly Nemzeti Park

Fűben-fában gyógynövényismereti túra

Fűben-fában gyógynövényismereti túra

  • Ócsa
  • 2024.Jun.02-án Duna-Ipoly Nemzeti Park

Apáink is ezt dúdolták - Sipos Péter nosztalgia műsora

Apáink is ezt dúdolták - Sipos Péter nosztalgia műsora

  • Ócsa
  • 2024.May.16-án Egressy Gábor Szabadidőközpont

A rózsa titkai színházi előadás

A rózsa titkai színházi előadás

  • Ócsa
  • 2024.May.10-án Egressy Gábor Szabadidőközpont

További programok

Kedvenc akciók

Fried Kastélyszálló Resort Simontornya

Legjobb ár min. 2 éj

16 737 Ft/fő/éj-től

Fried Kastélyszálló Resort

hotel
  • Kiváló21 Értékelés alapján4.5 / 5
Barack Thermal Hotel Tiszakécske

Júniusi előfoglalási kedvezmén...

27 115 Ft/fő/éj-től

Barack Thermal Hotel

  • Kiváló12 Értékelés alapján4.6 / 5
Aqua Hotel Gyula Gyula

Félpanziós csomag

17 475 Ft/fő/éj-től

Aqua Hotel Gyula

  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
4 Évszak Erdeihotel**** Mátrafüred

Kedvezményes pihenés félpanzió...

24 300 Ft/fő/éj-től

4 Évszak Erdeihotel****

  • Kiváló1 Értékelés alapján5 / 5

Bejelentkezés