Kerekerdő Élménypark, Debrecen

Forrás: http://kerekerdoelmenypark.hu/hu
A Kerekerdő élményparkban már érkezéskor elkezdődhet a játék, hiszen a Flinstones-vízibickili már a bejáratnál található kikötőben várja a vízi kikapcsolódás szerelmeseit. Továbbhaladva a park belseje felé mesebeli birodalom tárul a vendégek elé interaktív mesepavilonokkal és időszakos bábszínházakkal karöltve, ahol a gyerekek megnézhetik többek között Hófehérkét és a hét törpét, Piroskát és a farkast, vagy Jancsit és Juliskát a mézeskalács házikójukkal. A játszótér-rengetegben a lurkók kiélhetik mozgásigényüket. Függőhidakon, köteleken ostromolhatják a várat, harcba indulhatnak a bástyák elfoglalásáért, de ha még ennél is nagyobb élményre vágynak, végigküzdhetik magukat a csúszdákkal, mászó-elemekkel, zsákutcákkal tarkított kalandpályákon.
A felnőtteket esztétikus, mégis szövevényes útvonalakból álló, akár több méteres magasságot is elérő, adrenalinszint-növelő drótkötélpályák várják a park egész területén. A pálya legfontosabb része a tó fölötti szakasz, amely kortól függetlenül mindenki számára elérhető attrakció. Az élményparkban a látogatók kipróbálhatják a póni-lovaglást, és olyan audiovizuális élményekkel is találkozhatnak, mint például a 3D-s, emberi arcot formáló Beszélő fa, amely hétköznapokon magyar népi- és tanulságos meséket mond.
A parkban helyet kapott egy hagyományokat ápoló kézműves vásár is, ahol nem csak a középkori kézműves mesterségek világába pillanthatnak be a látogatók, de a királyi paloták miliőjébe is. A bálterem születés- és névnapi zsúrok ideális helyszíne. A mozgásban és szórakozásban megéhezett vendégek a grill-teraszon és a palacsintázónál enyhíthetik éhüket.
Különleges hely
Aktív kikapcsolódás
Kulturális központ
Rendezvényhelyszín
Nyitvatartás
H: SZÜNNAPKeddtől vasárnapig: 10:00 - 18:00
Elérhetőségek
Cím: Debrecen, Olimpia fasor 23.Térkép
E-mail: marketing@kerekerdoelmenypark.hu
Forrás: http://kerekerdoelmenypark.hu/hu
Frissítve: 2017-04-03 10:28:46
Látnivalók a környéken

Aquaticum Mediterrán Élményfürdő
- Debrecen
Az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő a debreceni Nagyerdő szívében, egy 66 m átmérőjű kupolacsarnokban található.

Református Nagytemplom
- Debrecen
Debrecen jelképe, az ország egyik legnagyobb református temploma, melyet történelme tett igazán híressé.

Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület
- Debrecen
Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület, röviden Nagyerdő kellemes pihenést nyújt a kirándulóknak.

Debreceni Állatkert és Vidámpark
- Debrecen
Itt található az ország első vidéki állat- és növénykertje, melyet 1958-ban alapítottak. A kicsiket vidámpark is várja, amit egy kisvasút köt össze az állatkerttel. A vonatból megcsodálhatjuk a dámsza...

Nagyerdei Park és Békás-tó
- Debrecen
Minden jelentõs várost fémjelez egy híres park – Debrecent az ország elsõ természetvédelmi területének nyilvánított Nagyerdõben található park.

Kerekerdő Élménypark
- Debrecen
A Kerekerdő élménypark a Zsuzsi Erdei Vasút vonalán, Csereerdő megállónál, festői erdei környezetben található. A mesevilág közel 30 ezer négyzetméternyi területen kínál fedett és szabadtéri programok...
Programok a környéken

Edda Művek Unplugged - A szeretet asztalánál... Közreműködik: a Lautitia kóruscsalád
- Debrecen
- 2023.Nov.27-án Debrecen, Kölcsey Központ Nagyterem

Dés László Koncert - Így öten!
- Debrecen
- 2023.Nov.04-án Debrecen, Kölcsey Központ Nagyterem
A Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar előadóművész, zeneszerző már több évtizede a magyar zenei élet ikonja, neve fogalommá vált. Sikeres, tartalmas, sokszínű életmű van mögötte, máig tartó aktív szerzői és előadói jelenléttel. Ő az, aki dzsesszmuzsikusként át tudta törni a műfaji határokat, és sosem feledve, egyben felhasználva annak értékeit, a dallamok világában is maradandót tudott alkotni.

Teljes lényeddel - Polcz Alaine élete Gubás Gabi önálló estje
- Debrecen
- 2023.Nov.04-án Debreceni Református Nagytemplom
A Teljes lényeddel című színházi est Polcz Alaine életén kísérli meg a hallgatóságot végigvezetni – egészen fiatal korától az utolsó napokig.

Ki nevet a végén? - Dr. Csernus Imre és Aranyosi Péter közös estje
- Debrecen
- 2023.Oct.18-án Lovarda Egyetemi Kulturális és Konferenciaközpont

Szulák Andrea koncert
- Debrecen
- 2023.Oct.16-án Debreceni Református Nagytemplom
A Művészetek Palotája Nemzeti Hangversenytermében tartott nagysikerű koncertjének utazó változata a Stúdió 11 Ensemble kíséretével érkezik Debrecenbe, a Református Nagytemplomba. Az esten főként magyar örökzöld slágerekből álló repertoárral készül az énesesnő, nem csak pop dallamok, hanem régi slágerek, musical részletek és feldolgozások is színesítik a műsort.

Zorán Turné 2023
- Debrecen
- 2023.Oct.09-án Debrecen, Kölcsey Központ Nagyterem
Zorán neve garancia a minőségre, így Ön ezúttal is felejthetetlen koncertre számíthat!

Bródy János Koncert
- Debrecen
- 2023.Nov.20-án Debrecen, Kölcsey Központ Nagyterem
Az elmúlt évtizedekben Bródy János dalaival és fellépéseivel bizonyította, hogy hűséges maradt hajdani önmagához, és a politikai forgószínpad állásától függetlenül ma is következetesen kiáll a humanista szemlélet és a polgári szabadságjogok mellett.

Abigél titkai - Piros Ildikó Szabó Magda estje
- Debrecen
- 2023.Oct.05-án Debreceni Református Nagytemplom
Piros Ildikó lebilincselően szép és gazdag összeállításában valódi színházi élménnyé forr össze az alkotónő életútja és műveinek világa.