Debreceni Művelődési Központ, Debrecen

Debreceni Művelődési Központ További képek

Forrás: www.debrecenimuvkozpont.hu
A Debreceni Művelődési Központ (DMK) a város közművelődési alapintézménye.

A Debreceni Művelődési Központot 2005-ben hozta létre Debrecen Város Önkormányzata az Újkerti Közösségi Ház átszervezésével és további új egységek hozzá kapcsolásával.

A helyi közösségi kultúra központja, a Debrecenben létrehozott kulturális értékek bemutató helye, új értékek létrehozásának ösztönzője, a civil közösségek, az amatőr művészeti tevékenységek otthona, szakmai segítője. Tevékenységével jelentős mértékben hozzájárul a városban élő polgárok életminőségének javításához, a helyi társadalom fejlesztéséhez, a magyar nemzeti kultúra hagyományainak, értékeinek megőrzéséhez, ápolásához, a lokálpatriotizmus erősítéséhez.

Az Intézményünk 9 egységből, illetve telephelyből álló közművelődési hálózatot működtet a város területén: öt közösségi házat (Belvárosi, Homokkerti, Józsai, Kismacsi, Újkerti), a Mű - Terem Galériát, a Tímárházat, az Amerikai Kuckót és részben ide tartozik a Honvédtemető és Mauzóleum emlékhely is.

Az aktuális programokat a kapcsolódó dokumentumban találja!


Kulturális központ Kulturális központ

Elérhetőségek

Cím: Debrecen, Kossuth u. 1.
Térkép
Tel.:52/413-939
Forrás: www.debrecenimuvkozpont.hu
Frissítve: 2014-09-01 16:15:01

Látnivalók a környéken

Aquaticum Mediterrán Élményfürdő

Aquaticum Mediterrán Élményfürdő

  • Debrecen

Az Aquaticum Mediterrán Élményfürdő a debreceni Nagyerdő szívében, egy 66 m átmérőjű kupolacsarnokban található.

Református Nagytemplom

Református Nagytemplom

  • Debrecen

Debrecen jelképe, az ország egyik legnagyobb református temploma, melyet történelme tett igazán híressé.

Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület

Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület

  • Debrecen

Debreceni Nagyerdő Természetvédelmi Terület, röviden Nagyerdő kellemes pihenést nyújt a kirándulóknak.

Debreceni Állatkert és Vidámpark

Debreceni Állatkert és Vidámpark

  • Debrecen

Itt található az ország első vidéki állat- és növénykertje, melyet 1958-ban alapítottak. A kicsiket vidámpark is várja, amit egy kisvasút köt össze az állatkerttel. A vonatból megcsodálhatjuk a dámsza...

Déri Múzeum

Déri Múzeum

  • Debrecen

A Déri Múzeum Magyarország egyik legjelentősebb múzeuma.

Nagyerdei Park és Békás-tó

Nagyerdei Park és Békás-tó

  • Debrecen

Minden jelentõs várost fémjelez egy híres park – Debrecent az ország elsõ természetvédelmi területének nyilvánított Nagyerdõben található park.

Kerekerdő Élménypark

Kerekerdő Élménypark

  • Debrecen

A Kerekerdő élménypark a Zsuzsi Erdei Vasút vonalán, Csereerdő megállónál, festői erdei környezetben található. A mesevilág közel 30 ezer négyzetméternyi területen kínál fedett és szabadtéri programok...

További látnivalók

Programok a környéken

Iv Crazy5K Debrecen Felfújható Akadályfutás

Iv Crazy5K Debrecen Felfújható Akadályfutás

  • Debrecen
  • 2022.Sep.03-án

IV. CRAZY5K Debrecen Felfújható Akadályfutás

Campus Fesztivál 2022

Campus Fesztivál 2022

  • Debrecen
  • 2022.Jul.20-án 14:00 óra CAMPUS FESZTIVÁL official

Tiësto (NL) / Campus Fesztivál 2022

Tiësto (NL) / Campus Fesztivál 2022

  • Debrecen
  • 2022.Jul.21-án 22:00 óra CAMPUS FESZTIVÁL official

AURORA (NO) / Campus Fesztivál 2022

AURORA (NO) / Campus Fesztivál 2022

  • Debrecen
  • 2022.Jul.23-án 20:15 óra CAMPUS FESZTIVÁL official

The Toy Dolls (UK) / Campus Fesztivál 2022

The Toy Dolls (UK) / Campus Fesztivál 2022

  • Debrecen
  • 2022.Jul.23-án 22:45 óra CAMPUS FESZTIVÁL official

Game of Rooms Szabadulószoba

Game of Rooms Szabadulószoba

  • Debrecen
  • 2025.Dec.31-ig 4031 Debrecen, Szoboszlói út 14.

Game of Rooms Szabadulószoba Debrecenben. Várjuk vendégeinket nyomozós témájú Detective Walden elnevezésű szobánkba.

Zorán Turné 2022

Zorán Turné 2022

  • Debrecen
  • 2022.Oct.03-án 19:00 óra Kölcsey Központ

Campus Fesztivál 2022 VIP BÉRLET

Campus Fesztivál 2022 VIP BÉRLET

  • Debrecen
  • 2022.Jul.20-án 13:00 óra Lovarda Egyetemi Kulturális és Konferenciaközpont

További programok

Kedvenc akciók

Hotel Atlantis Hajdúszoboszló

Hurrá nyár

23 500 Ft/fő/éj-től

Hotel Atlantis

  • Kiváló77 Értékelés alapján4.6 / 5
Aqua-Lux Wellness Hotel Cserkeszőlő

Felhőtlen Vakáció fürdőbelépőv...

18 900 Ft/fő/éj-től

Aqua-Lux Wellness Hotel

  • 373 Értékelés alapján4.4 / 5
Waterfront Lodge Dunapataj

Waterfront vakáció

18 900 Ft/fő/éj-től

Waterfront Lodge

panzió
  • Kiváló3 Értékelés alapján5 / 5
Grand Hotel Esztergom Esztergom

Vakáció - a jó bizonyítványért...

21 120 Ft/fő/éj-től

Grand Hotel Esztergom

  • Kiváló6 Értékelés alapján4.5 / 5

Szállások Debrecen

Szobaárak reggeli nélkül Debrecen
  • 1 Értékelés alapján4 / 5
Pihentető ajánlat Debrecen

BH Kristály

Pihentető ajánlat

14 490 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!
Szoba árak  reggeli nélkül Debrecen
  • még nincs értékelésÚj!
Szobaárak Debrecen

Hotel Platán

Szobaárak

9 900 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló5 Értékelés alapján4.5 / 5

További szállások

Bejelentkezés