Kőrőshegy bemutatása, turizmusa

Kőröshegy a Balaton déli partjától 3 km-re, egy völgyben fekszik. Mára összeépült Balatonföldvárral a község nyugati végén, míg észak felé Szántód 1 km-re terül el a falu határától.
A legnagyobb valószínűség szerint a kőrisfáról kapta nevét. A -hegy utótag Somogyban csak dombot jelent. Kőröshegyet félkörben dombok veszik körül.

A Kőrös név, Darnay Kajetán szerint, ''szittya'' király neve volt, kinek országa Ázsiában terült el. Az Árpád-kori Kőröshegy falu a régi római út, a ''via magna'' vonalán települt, ott, ahol a mai község is áll. A faluban a bencések építettek kápolnát 1083-ban a ''capella S. Martini in Keurishig'',azaz a Szent Márton kápolna a bencések tulajdonában volt. Kőröshegy mezővárosi virágzását bizonyítja, hogy a XV. Század második felében megtelepedtek itt az obszerváns ferencesek. Magyarországon ebben az időben a városias élet fokmérője a koldulórendek jelenléte. 1677-ben Széchenyi György kalocsai érsek nyerte királyi adományul Kőröshegyet (200). A második világháború végéig a Széchenyi család volt Kőröshegy földesura.

A protestánsok által 1671-ben épített fa templomot a török 1683-ban égette fel. 1683-ban a szultáni török haderő sikertelenül ostromolta Bécset, majd szétverve menekült a falak alól. A császári csapatok és a lengyel király katonái üldözték a törököket. Ezzel az eseménnyel kapcsolható össze a kőröshegyi templom felégetése. 1873-ban egy 205 darabból álló éremlelet került Kőröshegyen elő és jutott a Nemzeti Múzeumba. A lelet utolsó verete 1733-ból való.
Napjainkban családok számára ideális a nyugodt, csöndes pihenésre alkalmas, szép és természetes vidéki környezet. Frissítve: 2009. november 16.
A város szolgáltatója a változtatás jogát fenntartja.
Forrás: www.somogy.hu
Lépjen kapcsolatba a szervezővel / szolgáltatóval
Hibajelentés / üzenetét elküldtük a szolgáltatónak.
Szerkesztési igényét elküldtük, hamarosan jelentkezünk.
Amennyiben Ön az adatok szolgáltatója de még nincs jogosultsága a belépéshez, kérem küdje el az alábbi kérelmet a megfelelő indoklással.

Látnivalók a környéken (30 km)
Református erődtemplom Balatonalmádi Templom 20.9 km távolságra
Laczkó Dezső Múzeum Veszprém Múzeum 22.1 km távolságra
Tűztorony Veszprém Műemlék 22.9 km távolságra
látnivalók Kőrőshegy és környékén »
Kőrőshegy és környékén aktuális programjai »

Kedvenc Akciók

Nyári szünidei akció - 3 éjszaka
2020-06-16 -tól 2020-08-31-ig
Kora nyári wellness napok
2020-06-02 -tól 2020-06-27-ig
Élmény, mosoly, kikapcsolódás
2019-01-01 -tól 2022-02-13-ig
Nyitási szuperakció félpanzióval
2020-05-29 -tól 2020-06-30-ig

Széles választék

700+ szálláshely, 1000+ program és 7000+ látnivaló közül választhat, melyek folyamatosan frissülnek.
A szállodák, panziók, egyéb szálláshelyek legjobb ajánlatait, akcióit találja meg nálunk. Nincs foglalási díj!
Utazz Ausztriaba Kupon akciók
Konferencia ajánlatkérés
Ajándékutalvány rendelés

Közösségi kapcsolat

Utazzitthon.hu Kft. Minden jog fenntartva. 2004-2020

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Elfogadom az Adatkezelési feltételeket