Alsónémedi bemutatása, turizmusa

A község határában rézkori (kb. Kr. e. 2200) sírleleteket tártak fel (némedi kultúra).

Pest megye egyik legrégibb települése, első írásos említése 1067-ből származik (Nywyg), előbb az Árpád, majd az Aba nemzetség birtoka volt. Az 1300-as évektől a váci püspökség birtokolta. A török hódoltság idején elpusztult, a 17. század végén népesedett be újra.

1718-ban a váci püspök katolikus plébánost helyezett ide és 1719-ben elfoglalták a templomot. Némedi mezőgazdasági településsé fejlődött, mivel Pest közelsége akadályozta az ipari fejlődést. Az 1848-as szabadságharcok kirobbanása, a feudalizmus összeomlása érezhető volt Némediben is. A szabadságharc kezdetén a falu sok nemzetőrt állított ki.

1885-ben pusztító tűzvész volt a településen.

Az első világháború nagyon sok anyagi és emberáldozatot követelt Alsónémeditől, a Szabadság téren található felújított emlékmű őrzi a hősök emlékét. A két világháború között a nagybirtokosok parcellázással szanálták birtokaikat, így sokan jutottak bérföldekhez. 1945 után új korszak indult, a földosztás az egész falut megmozgatta. Lassan fejlődésnek indult az ipar is.

Az őszi időszakban hagyományőrző szüreti bálokat és felvonulásokat tartanak.

Frissítve: 2017. június 16.
A város szolgáltatója a változtatás jogát fenntartja.
Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Alsónémedi
Lépjen kapcsolatba a szervezővel / szolgáltatóval
Hibajelentés / üzenetét elküldtük a szolgáltatónak.
Szerkesztési igényét elküldtük, hamarosan jelentkezünk.
Amennyiben Ön az adatok szolgáltatója de még nincs jogosultsága a belépéshez, kérem küdje el az alábbi kérelmet a megfelelő indoklással.

Látnivalók a környéken (30 km)
Nagyboldogasszony Szerb Ortodox templom Ráckeve Templom 23.9 km távolságra
Magyar Földrajzi Múzeum Érd Múzeum 22.2 km távolságra
Fáy Présház Fót Műemlék 27.7 km távolságra
látnivalók Alsónémedi és környékén »
Alsónémedi és környékén aktuális programjai »

Kedvenc Akciók

Őszi szünet
2019-01-01 -tól 2022-03-01-ig
ŐSZI WELLNESS NAPOK
2020-10-04 -tól 2020-11-07-ig
Aquarell Őszi áreső 3 éj
2020-08-31 -tól 2020-10-23-ig
Relax napok (min 2 éj)
2020-02-12 -tól 2022-09-04-ig

Széles választék

700+ szálláshely, 1000+ program és 7000+ látnivaló közül választhat, melyek folyamatosan frissülnek.
A szállodák, panziók, egyéb szálláshelyek legjobb ajánlatait, akcióit találja meg nálunk. Nincs foglalási díj!
Utazz Ausztriaba Kupon akciók
Konferencia ajánlatkérés
Ajándékutalvány rendelés

Közösségi kapcsolat

Utazzitthon.hu Kft. Minden jog fenntartva. 2004-2020

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre és nyerje meg a havonta kisorsolásra kerülő 2 éjszakás utalványunk egyikét.