Templomséták a Balaton körül - Balatonszárszó , Balatonszárszó 2024.08.15-án 11:00 óra helyszín: KULTKIKÖTŐ - Balatonszárszó

Templomséták a Balaton körül - Balatonszárszó

Szórakoztató és egyben ismeretterjesztő előadás-sorozattal várja a Kultkikötő a látogatókat.

“Aki szeretné megismerni a Balaton vidékét, a legjobban teszi, ha felkeresi a templomait. Ezekben sűrűsödik össze legszebben az ott élők hagyománya, kultúrája, művészete és világról alkotott képe. Csodálatos meséket tudnak ugyanis elmondani ezek az épületek bárkinek, aki kíváncsi a történeteikre.” - mondja Zubreczki Dávid építészeti szakíró, újságíró és egyben a “túrák” vezetője.

Ilyen mesemondó házakat gyűjtött össze a Templomséták a Balaton körül című könyvében, idén nyáron pedig nyolc helyszínen, Alsóörs, Balatonboglár, Balatonföldvár, Balatonfüred, Balatonlelle, Balatonszárszó, Vonyarcvashegy és Siófok településeken tart vetített előadást róluk. Ez alkalommal a sétát nem a szó szoros értelmében kell vennünk, inkább amolyan múltbéli séta a történelemben, amit a balatoni templomok falai őriznek. 

Mesélő: Zubreczki Dávid, építészeti szakíró, újságíró
Fotó: Bődey János

Az előadás helyszíne: református templom; 8624 Balatonszárszó, Fő utca 53.

Az előadásra a meghirdetett időpont előtt 10 perccel érdemes érkezni.

Az előadást követően lehetőség nyílik a Templomséták a Balaton körül című könyv megvásárlására.

--

Az előadás hossza kb. 60 perc.

Online bankkártyával, illetve OTP és MBH SZÉP-kártyával is megvásárolhatja jegyét.

Látnivalók a környéken

Dumaszínház Kft

Dumaszínház Kft

  • Balatonszárszó

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY

  • Balatonszárszó

Csukás István Színház

Csukás István Színház

  • Balatonszárszó

Csukás Színház

Csukás Színház

  • Balatonszárszó

József Attila Emlékmúzeum

József Attila Emlékmúzeum

  • Balatonszárszó

A balatonszárszói villasoron lévő, Európai Uniós forrásból 2011-ben megújuló, egykori Horváth-panzió ad otthont az új József Attila-kiállításnak.

Református templom

Református templom

  • Balatonszárszó

A balatonszárszói gyülekezet 1839-ben elhatározta, hogy új templomot épít. Az elhatározást tettek követték és 1840-1843 között megépült a templom.

Szárszó Étterem

Szárszó Étterem

  • Balatonszárszó

A Szárszó Étterem szeretettel várja kedves vendégeit magyaros ételekkel, szolid árakkal, családias, kellemes környezetben.

További látnivalók

Programok a környéken

Szeretetkert

Szeretetkert

  • Balatonszárszó
  • 2024.Jul.27-án KULTKIKÖTŐ - Balatonszárszó

Improvizációs párkapcsolati játék.

Mirandolina

Mirandolina

  • Balatonszárszó
  • 2024.Jul.13-án KULTKIKÖTŐ - Balatonszárszó

Az Art-Színtér és a Művészetek Völgye közös előadása.

Szaffi - családi musical

Szaffi - családi musical

  • Balatonszárszó
  • 2024.Jul.14-án KULTKIKÖTŐ - Balatonszárszó

A Roxínház előadása.

Csukás-mese - Süsü és barátai

Csukás-mese - Süsü és barátai

  • Balatonszárszó
  • 2024.Jul.19-án KULTKIKÖTŐ - Balatonszárszó

Az Összpróba Produkció előadása.

Cseresznyevirág

Cseresznyevirág

  • Balatonszárszó
  • 2024.Jul.21-án KULTKIKÖTŐ - Balatonszárszó

A Batyu Színház előadása.

Budapest Bár

Budapest Bár

  • Balatonszárszó
  • 2024.Aug.17-án KULTKIKÖTŐ - Balatonszárszó

Szívbemarkoló és szívderítő dalok cigányzenei feldolgozásai Magyarország egyik legnépszerűbb zenekarának tolmácsolásában.

Ágyban párban

Ágyban párban

  • Balatonszárszó
  • 2024.Jul.20-án KULTKIKÖTŐ - Balatonszárszó

Az Orfeum Ágyban párban című előadása a nő és a férfi kettősét mutatja be rendhagyó módon egy ágyban – Arthur Smith: Live Bed Show című műve alapján.

Kártyajáték

Kártyajáték

  • Balatonszárszó
  • 2024.Jul.06-án KULTKIKÖTŐ - Balatonszárszó

Beck Zoltán és Vecsei H. Miklós estje

További programok

Bejelentkezés