Megszűnt! Szeged Dóm tér, Szeged

Szeged Dóm tér
A Dóm tér Szeged leglátványosabb rendezvényeinek helyszíne, itt rendezik nyaranta a Szegedi Szabadtéri Játékok-at és decemberben a Dóm téri Advent megnevezésű rendezvénysorozatot.

A tér meghatározó épülete az 1913-ban épült római katolikus fogadalmi templom, a püspöki palota, a papi szeminárium, az apáti kollégium, az egyetem épületei, a posztromantikus-kora modern loggiasor - alatta a történelmi szoborcsarnokkal és a Dömötör-torony. Egészen különleges építészeti egységet sugall a szegedi Dóm tér. Annak ellenére így van ez, hogy épületek más-más korhoz, építői szándékhoz köthetők. A már létezőhöz való igazodás, a lenyűgöző hatást célzó törekvés azonban hozzásegített, hogy a végeredmény eklektikus mivoltában is harmonikus egész legyen.

A tér leghangsúlyosabb épülete a Fogadalmi templom. Az ország negyedik legnagyobb temploma a nagy árvíz levonulása utáni ünnepélyes fogadalom tárgyiasult eredménye. Erzsébet királyné védnöksége alatt indult a megvalósítására országos gyűjtés, majd 1903-ban építészeti pályázatot írtak ki a tervezésre. Ennek ellenére végül Schulek Frigyest bízták meg a munkával, és az 1911-re elkészült rajzokat még a kivitelezés ellenőrzésével megbízott Foerk Ernő is módosította. Így alakult ki az észak-itáliai román stílust idéző téglaarchitektúra, amelynek megépítéséhez 1913 nyarán kezdtek neki. 

Trianon után Szegedre költözött a kolozsvári egyetem és a város lett az érsekség székhelye is. Szeged kitüntetetten fontos város lett: az egyetem Rerrich Béla méltóságteljes, ugyancsak téglaburkolatú együttesében kapott helyet a Dóm előtti tér körül. A teret szegélyező falakra a történelmi Magyarország címerei kerültek, az árkádok alatt nemzeti pantheont alakítottak ki. 
A tér különleges színfoltja a Fogadalmi templom balján álló zömök torony. A barokk Szent Demeter-templom bontásakor bukkantak elő a gótikus maradványok, amelyek egy részét - többek között Móra Ferenc követelésének engedve - megtartották. A torony belsejét keresztelőkápolnává alakították, a falakat a közeli diadalkaput is jegyző Aba-Novák Vilmos freskói díszítik.


Látnivalók a környéken

Szegedi Dóm

Szegedi Dóm

  • Szeged

A szegedi Magyarok Nagyasszonya-székesegyház (közismert nevén fogadalmi templom vagy szegedi dóm) a Szeged-Csanádi egyházmegye főtemploma, Magyarország egyik legnagyobb bazilikája. 1913 és 1930 között...

Móra Ferenc Múzeum

Móra Ferenc Múzeum

  • Szeged

A Móra Ferenc Múzeum Szeged szívében, a Tisza-part és a Belvárosi híd találkozásánál fekszik, patinás épülete a városkép meghatározó része. Az intézmény a régió kiemelkedő kulturális központja.

Napfényfürdő Aquapolis Szeged, Wellness-, Gyógy- és Élményfürdő

Napfényfürdő Aquapolis Szeged, Wellness-, Gyógy- és Élményfürdő

  • Szeged

Szeretettel várja Önt és kedves családját a Napfényfürdő Aquapolis Szeged!

Szegedi Vadaspark

Szegedi Vadaspark

  • Szeged

A Szegedi Vadaspark Magyarország egyik legfiatalabb állatkertje, és a legnagyobb területű is egyben. Elsősorban veszélyeztetett fajok tartására szakosodott, különösen kiemelkedő a park dél-amerikai ál...

Víztorony

Víztorony

  • Szeged

Szeged Szent István terén áll már 1904 óta hazánk legrégebbi vasbeton víztornya, amelyet a helybéliek „Öreg Hölgy”-nek becéznek. Az 1000 köbméteres 54,9 méter magas víztorony Zielinszky Szilárd tervei...

További látnivalók

Programok a környéken

KONCZ ZSUZSA KONCERT

KONCZ ZSUZSA KONCERT

  • Szeged
  • 2024.Jul.17-án Szegedi Szabadtéri Játékok

Minden az első Ki mit tud?-dal kezdődött, ahol a „két Gézengúz" egyikeként megnyerte a tévénézők szívét; majd 60 év, csaknem 100 itthon és több, mint 20 külföldön kiadott lemez, megszámlálhatatlan emlékezetes sláger, zenei együttműködés, állandó alkotótársával, Bródy Jánossal közös dal, megzenésített vers után Koncz Zsuzsa még mindig a magyar beat- és klasszikus rockzene megkerülhetetlen ikonja.

SZERETÜNK, KÁTYA JÓTÉKONYSÁGI GÁLA

SZERETÜNK, KÁTYA JÓTÉKONYSÁGI GÁLA

  • Szeged
  • 2024.May.25-án Szegedi Nemzeti Színház

M. Norman-T. Stoppard-L. Hall: Szerelmes Shakespeare

M. Norman-T. Stoppard-L. Hall: Szerelmes Shakespeare

  • Szeged
  • 2024.May.23-án Szegedi Nemzeti Színház

Az Oscar-díjas film alapján készült színpadi változat szórakoztató, szellemes és tiszteletlen tisztelgés Shakespeare zsenialitása előtt. A Szerelmes Shakespeare mesterien ötvözi a tényeket és a fikciót, a tiszta költészetet és a játékos humort.

M. Norman-T. Stoppard-L. Hall: Szerelmes Shakespeare

M. Norman-T. Stoppard-L. Hall: Szerelmes Shakespeare

  • Szeged
  • 2024.May.22-án Szegedi Nemzeti Színház

Az Oscar-díjas film alapján készült színpadi változat szórakoztató, szellemes és tiszteletlen tisztelgés Shakespeare zsenialitása előtt. A Szerelmes Shakespeare mesterien ötvözi a tényeket és a fikciót, a tiszta költészetet és a játékos humort.

G. Donizetti: A csengő / Rita

G. Donizetti: A csengő / Rita

  • Szeged
  • 2024.May.18-án Szegedi Nemzeti Színház

Donizetti két vígoperája szellemesen mutatja be a házasélet fonákját. Az eseménydús történetekben figyelemmel kísérhetünk egy el nem hált nászéjszakát, felbukkan egy álruhás szerető, láthatunk eltűnt férjet, megkerült férjet, de lesz itt csengőszó és lesznek pofonok. Fergeteges zene és virtuóz játék teszi nagyszerűvé ezt a két vérbő olasz komédiát.

Habana Social Club - búcsú turné

Habana Social Club - búcsú turné

  • Szeged
  • 2024.Jun.09-án Concert Europe Kft. -Szeged - Nagyszínház

Lehár Ferenc: A mosoly országa

Lehár Ferenc: A mosoly országa

  • Szeged
  • 2024.May.18-án Szegedi Nemzeti Színház

operett három felvonásban, két részben, magyar nyelven

ÁRVA FIÚ - Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál története, dalokkal / előadóest a boldogság kereséséről

ÁRVA FIÚ - Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál története, dalokkal / előadóest a boldogság kereséséről

  • Szeged
  • 2024.Jun.14-án Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely

Egyedülálló este a két művész életútjáról történetekkel, dalokkal - másképp: előtérben a sors és döntéseink. Nem koncert: előadóest, emlékekkel, versekkel, tanulságokkal a boldogság kereséséről.

További programok

Kedvenc akciók

Fried Kastélyszálló Resort Simontornya

Legjobb ár min. 2 éj

16 737 Ft/fő/éj-től

Fried Kastélyszálló Resort

hotel
  • Kiváló21 Értékelés alapján4.5 / 5
Barack Thermal Hotel Tiszakécske

Júniusi előfoglalási kedvezmén...

27 115 Ft/fő/éj-től

Barack Thermal Hotel

  • Kiváló12 Értékelés alapján4.6 / 5
Aqua Hotel Gyula Gyula

Félpanziós csomag

17 475 Ft/fő/éj-től

Aqua Hotel Gyula

  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
4 Évszak Erdeihotel**** Mátrafüred

Kedvezményes pihenés félpanzió...

24 300 Ft/fő/éj-től

4 Évszak Erdeihotel****

  • Kiváló1 Értékelés alapján5 / 5

Szállások Szeged

Szobaárak Szeged

Hotel Partium

Szobaárak

12 750 Ft/fő/éj-től
  • 1 Értékelés alapján4.3 / 5
Szobaárak reggelivel Szeged

Tisza Alfa Hotel

Szobaárak reggelivel

14 995 Ft/fő/éj-től
  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Szobaárak reggelivel Szeged

Auris Hotel

Szobaárak reggelivel

16 450 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló2 Értékelés alapján4.6 / 5
Legjobb ár Szeged

Dóm Hotel

Legjobb ár

12 500 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló2 Értékelés alapján5 / 5

További szállások

Bejelentkezés