Piliscsév környéke templom 24. oldal

Összesen 255 db találat Piliscsév környéke templom 24. oldal találat

Budapest

  • Templom Templom

Már 1914-ben megalakult a Kelenföldi Evangélikus Templomépítő Egyesület, de a háborús évek ítéletnapjai s lelki dermedtsége miatt csak 1924-ben ért be az építkezés gondolata. A főváros 1925-ben adomán...

Dunakeszi

  • Templom Templom

Szabó János kőművesmester saját tervei alapján építette a templomot 1938-39 között. A templom felszentelésére és avatására 1939 szeptember 10-én került sor Dr. Raffay Sándor püspök szolgálatával.

Leányfalu

  • Templom Templom

A Szent Anna plébániatemplom Leányfalu legrégebbi középülete. A kis templom 1892 óta szolgálja a leányfalusi katolikus híveket, egyben a falu látványosságai közé is tartozik. Története ezért Leányfalu...

Budapest

  • Templom Templom

Angyalföldön, a régi Váci út külső részén, a Tripolisznak nevezett városrészben (a Terézvárosi plébánia területén) 1917-ben alakul meg a Hóvirág Kisegítő Kápolna Egyesület, és az itt élő hívek számára...

Budapest

  • Templom Templom

A kerület egyik legszebb és legrégibb műemléke a Conti-kápolna a Kápolna utca 3. szám alatt. Az olasz származású Conti Antal Lipót kőfaragómester és felesége, Drenker Krisztina építette 1739-1740-ben...

Dunaharaszti

  • Templom Templom

A Duna felőli oldalon, a korábban többször átépített templom helyére 1903-ban épült neogót stílusban, festett üvegablakokkal a Szent István király tiszteletére szentelt római katolikus templom.

Nagykovácsi

  • Templom Templom

A XVIII. sz. elején érkezett telepesek kápolnáját eleinte Pilisvörösvár látja el minorita, budai kapucinus, ferences és karmelita missziósok segítségével. A kuruc háborúk idején a kápolna elpusztul, é...

Budapest

  • Templom Templom

A román stílusban rekonstruált kápolna nyugati oldalán nyíló bejáratát két oszlop fogja közre. A kapu orommezejében lévő bronz dombormű az utolsó ítélet jelenetét mutatja be. Előképe a kassai Szent Mi...

Budapest

  • Templom Templom

Neogót stílusú, latinkereszt alaprajzú, háromhajós templom, félköríves záródású apszissal. Főtornyát két alacsony kíséri. Huszártornya is van.

Budapest

  • Templom Templom

Az Örökimádás templom hazánk és fővárosunk egyetlen olyan temploma, mely az Oltáriszentségben jelenlévő Jézus imádására épült. Ezt a csodálatos hivatását több mint 100 éve tölti be a zajos Üllői út kö...

Kedvenc akciók

Termál Hotel Vesta Tápiószecső

Szoba félpanzióval

20 300 Ft/fő/éj-től

Termál Hotel Vesta

hotel
  • Kiváló7 Értékelés alapján4.7 / 5
Hotel Ovit Keszthely

Félpanziós ajánlat

24 500 Ft/fő/éj-től

Hotel Ovit

  • még nincs értékelésÚj!
Gunaras Resort SPA Hotel Dombóvár

Nyári lazítás

24 999 Ft/fő/éj-től

Gunaras Resort SPA Hotel

  • Kiváló133 Értékelés alapján4.5 / 5
Hotel Kumánia Kisújszállás

Nyári csobbanás

25 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Kumánia

  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Bejelentkezés