Megszűnt! Mesztegnyői Erdei Vasút, Mesztegnyő

Mesztegnyői Erdei Vasút További képek

Forrás: www.sefag.hu
A Boronka-melléki Tájvédelmi Körzetben csodálatos természeti környezetben kanyarog az erdei vasút. A busvári madármegfigyelőnél a kirándulóknak alkalmuk van megfigyelni a vizes élőhelyeket, a Tőzike és az Eltűnt puszták nyomában tanösvényen az erdei élőhellyet és a kultúrtörténeti emlékeket.

Somogy erdeiben több mint tíz helyen dolgoztak ezek az igénytelen és a környezetet alig károsító kis vonatok. Gazdasági szerepük fokozatosan megszűnt, felszámolták őket.

A SEFAG Zrt. területén egyedül Mesztegnyőn maradt fenn az erdei vasút, mely napjainkban már új szerepkört tölt be. Turistákat, kirándulókat szállít olyan még érintetlen helyekre, ahova gépkocsival - szerencsére - nem lehet eljutni. A kilenc kilométeres fővonal és egy két kilométeres mellékvonal a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet területén, erdők, tavak között kanyarog, és nyitott kocsijaiból lehet gyönyörködni a tájban.

Belső-somogyi homokvidék változatos tájain, gyertyános tölgyesek, kőris szil ligeterdők, égerlápok között vezet a szép vonalvezetésű pálya. Ötvennél is több védett növény él a környéken, köztük a tarka nőszirom, a királyné gyertyája, az erdei ciklámen, a tőzike és a békaliliom. A vízfolyások és a tavak menedéket adnak a vízimadaraknak. Vöcskök, gémek, kócsagok, különféle vadkacsák, de még a nagyon ritka feketególya és rétisas is fészkel a tájvédelmi körzet területén.

Minden évben május elsején rendezik a Mesztegnyői Erdei Vasút Napját. Ekkor külön programokkal várják  a  vendégeket, akik hamisítatlan majálisi hangulatban tölthetik el a napot Felső-Kakon, a vasút végállomásán. A vasutat a Nagybajomi Erdészet üzemelteti. Menterend szerint közlekedik, de csoportok - előzetes egyeztetés alapján - ettől eltérő időpontokban is igénybe vehetik. Kérésre erdész, természetvédő szakember kíséri az utasokat és bemutatja a látnivalókat.

A vasútvonal érinti a terület - a Boronkamelléki Tájvédelmi Körzet - legfontosabb látványosságait, melyek madárvilága védelem alatt áll. A vasút ideális eszköze lehet a természeti értékek bemutatásának. Az utóbbi években fejlődésnek indult a falusi turizmus, a térségben üdülő vendégek számára a kisvasutas kirándulás nagyszerű élményt nyújthat.

Menetrend: hétvége és ünnepnap

   - menetrend szerint minden hétvégén és ünnepnapokon közlekedik délelőtt 10, és délután 14 órás indulással

   - A Mesztegnyői Erdei Vasút napja május 1.

 


Látnivalók a környéken

Helytörténeti és Néprajzi gyűjtemény

Helytörténeti és Néprajzi gyűjtemény

  • Mesztegnyő

Helytörténeti, néprajzi gyűjtemény, kézimunka kiállítás, Halmos Klára grafikái

Szabó Pince Borozó

Szabó Pince Borozó

  • Mesztegnyő

A borozó Mesztegnyő központjában található. A környék borait kínálja. Szolíd árak, szép környezet udvarias kiszolgálás és kitűnő olasz pizza különlegességek várják kedves vendégeinket.

Sörkert

Sörkert

  • Mesztegnyő

Tó-Bisztró

Tó-Bisztró

  • Mesztegnyő

További látnivalók

Kedvenc akciók

Forest Hills Hotel & Golf Zirc

Erdei wellness félpanzióval

21 510 Ft/fő/éj-től

Forest Hills Hotel & Golf

  • Kiváló3 Értékelés alapján4.7 / 5
Hotel Imperial Gyógyszálló és Gyógyfürdő Kiskőrös

Korlátlan gyógyfürdőzés és wel...

17 475 Ft/fő/éj-től

Hotel Imperial Gyógyszálló és Gyógy...

hotel
  • 28 Értékelés alapján4 / 5
Hotel Cascade Resort & Spa Demjén

Cascade Wellness Pihenés

37 500 Ft/fő/éj-től

Hotel Cascade Resort & Spa

  • 39 Értékelés alapján4.3 / 5
Aphrodite Hotel Zalakaros

Kikelet gasztroélményekkel

24 900 Ft/fő/éj-től

Aphrodite Hotel

  • 2 Értékelés alapján4.2 / 5

Bejelentkezés