Mesemúzeum, Budapest

Mesemúzeum További képek

Forrás: http://www.itthon.hu
2012. október 2-án nyitja meg kapuit a Mesemúzeum és Meseműhely, amely Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő ötlete alapján az Emberi Erőforrások Minisztériuma Alfa-pályázatának támogatásával jött létre. Az új intézmény fenntartója a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Budavári Önkormányzat. A Döbrentei u. 15. szám alatt található múzeum az épület alsó szintjén helyezkedik el és funkcionálisan három egymással szorosan összefüggő, egymást kiegészítő egységből áll, amelyek azonban önállóan is működőképesek. A múzeumi fogadótér egyrészt a gyerekek által létrehozott vagy befogadott színházi- és bábelőadásoknak, árnyjátékoknak, vetítéseknek a színtere, valamint itt tartjuk a drámapedagógiai és a kreatív műhelyfoglalkozásokat is. amelyek a mesék vizuális feldolgozására irányulnak (rajzolás, festés, bábkészítés, jelmezkészítés, térjátékok, stb.). A Magyar tündérmese világa című állandó kiállításban mese utat járhat be a látogató: a meseindító üveghegyen átkelve, próbákat teljesítve, akadályokat leküzdve juthat az áhított felekirályságig.
Az állandó kiállításhoz kapcsolódik az időszaki kiállítás, amelyben a magyar mesegyűjtés első száz évéről szóló kamara kiállításunkat lehet megtekinteni.

itt még a pókok is mesét szőnek
A múzeum minden szegletében mesére bukkanunk: a kapualjban a régi porolóról különleges szőnyeg lóg: zsebei izgalmas programajánlatokat és olvasnivalókat rejtenek. Szemben rajzok, képek és tárgyak segítségével a ház története elevenedik meg. Az udvarról nem hiányzik a kút sem, amelyből - ki tudja - talán az élet vize fakad, de biztos nem árt meglocsolni vele az udvar közepén az ég felé kapaszkodó fát. A termekben meseutat lehet bejárni. Ahhoz, hogy átkeljünk a sűrű sötét erdőn, bátorságra és találékonyságra van szükség, s a próbákat teljesítve eljuthatunk a királyi trónig. A mosdóban varázstükrökből Nyakigláb, Csupaháj vagy Málészáj tekint vissza ránk. Beljebb, a Műhelyben igazi meseírókkal találkozhatunk. A gyerekek rengeteg mesekönyv közül válogathatnak, beülhetnek a hallgató-kuckóba, kipróbálhatják magukat a színpadon vagy elkészíthetik saját mesefilmjüket.
Alapvető feladatunknak tartjuk, hogy a korai évektől (34 éves kortól) ismeretekkel előkészítsük és érzelmileg megalapozzuk az olvasástanulást, és az irodalom befogadását, hatéves kortól fejlesszük a nyelvi tudatosságot, a beszéd- és szövegértést, az ehhez szükséges készségeket, élményt adjunk, s elkötelezzük a látogatókat a klasszikus és kortárs gyermekirodalom alkotásai mellett.
A mesemúzeum kiállításai és a hozzá kapcsolódó drámapedagógiai és művészeti foglalkozások amellett, hogy bővítik a résztvevő gyerekek ismereteit, a tartalmi és a módszertani sajátosságok miatt jelentős eredményeket hozhatnak az iskolai nevelés által kevésbé érintett területeken: az erkölcsi és az érzelmi nevelés tekintetében.
A Döbrentei utca 15. kis budavári épületének valóban minden szegletét kitölti a mese: a színes kőkockákkal burkolt kapualjtól a mesehallgató kuckón át a varázstükrös mosdóig.
Jöjjön és legyen Ön is részese egy közös történet születésének!

Múzeum Múzeum

Nyitvatartás

0101-1231

Elérhetőségek

Cím: Budapest, Döbrentei utca 15.
Térkép
Tel.:+3612024020
E-mail: [email protected]
Forrás: http://www.itthon.hu
Frissítve: 2013-03-28 18:42:53

Látnivalók a környéken

Aquaworld Élményfürdő Budapest

Aquaworld Élményfürdő Budapest

• Budapest

Európa egyik legnagyobb fedett vízi témaparkja egész éven át felejthetetlen szórakozást kínál minden korosztálynak.

Nessaj On Tour

Nessaj On Tour

• Budapest

LilyMed

LilyMed

• Budapest

Meet&Greet

Meet&Greet

• Budapest

Parkolójegy

Parkolójegy

• Budapest

További látnivalók

Programok a környéken

Szent István-terem – A Budavári Palota csodája - tárlatvezetés magyar nyelven

Szent István-terem – A Budavári Palota csodája - tárlatvezetés magyar nyelven

• Budapest
• 2024.Jul.10-án Szent István-terem

2021. augusztus 20-án nyílt meg az érdeklődők előtt a Budavári Palotában újjászületett Szent István-terem. Az államalapító Szent István királyunkról elnevezett helyiség a Budavári Palota a századforduló magyar iparművészetének csúcsteljesítménye volt. Az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat nyert terem Hauszmann Alajos tervei alapján készült el, kialakításában a kor legjobb magyar művészei és iparosai vettek részt.

Szent István-terem – A Budavári Palota csodája - tabletes digitális tárlatvezetés

Szent István-terem – A Budavári Palota csodája - tabletes digitális tárlatvezetés

• Budapest
• 2024.Jun.17-án Szent István-terem

• 2024.Jun.10-án Szent István-terem

További programok

Kedvenc akciók

Termál Hotel Vesta Tápiószecső

Szoba félpanzióval

20 300 Ft/fő/éj-től

Termál Hotel Vesta

hotel
• Kiváló7 Értékelés alapján4.7 / 5
Hotel Ovit Keszthely

Félpanziós ajánlat

24 500 Ft/fő/éj-től

Hotel Ovit

• még nincs értékelésÚj!
Gunaras Resort SPA Hotel Dombóvár

Nyári lazítás

24 999 Ft/fő/éj-től

Gunaras Resort SPA Hotel

• Kiváló133 Értékelés alapján4.5 / 5
Hotel Kumánia Kisújszállás

Nyári csobbanás

25 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Kumánia

• 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Szállások Budapest

Budapesti feltöltődés 2 éj Budapest
• még nincs értékelésÚj!
Legjobb ár Budapest

City Hotel Unio

Legjobb ár

12 393 Ft/fő/éj-től
• Kiváló1 Értékelés alapján4.8 / 5
Szobaárak Budapest

Karin Hotel

Szobaárak

20 000 Ft/fő/éj-től
• 2 Értékelés alapján4.1 / 5
Legjobb ár önellátással Budapest
• még nincs értékelésÚj!

További szállások

Bejelentkezés