Lánchíd, Budapest
Műemlék
Az első állandó híd Buda és Pest között. A Lánchíd Budapest jelképe, az első állandó híd a magyarországi és második a Duna teljes szakaszán.Először rév szállította át a fontos kereskedelmi útvonalat kettészelő folyón az utasokat, de már a 15. század elején hajóhíd állt a vízen. Télen a befagyott Dunán gyalog és szekérrel is át lehetett kelni, de jégzajláskor teljesen megszűnt az összeköttetés a két part között. Gróf Széchenyi István aki legendásan sokat tett az ország és a város fejlődéséért 1820 dermesztően fagyos decemberében teljes hétig várakozott, mire talált egy hajóst, aki elég merész volt ahhoz, hogy a mozgó jégtáblák között átszállítsa őt Pestről Budára. Akkor jelentette ki, hogy egyévi jövedelmét adná egy állandó híd megépítésére.
Terv már volt korábban is, az 1700-as évek végén született meg, s mintául a prágai, több támpilléres Károly híd szolgált. Később azonban más műszaki megoldást választottak. Széchenyi gróf Angliában látta meg William Clark mérnök lánchídját, s őt kérte fel az első magyar híd megtervezésére. A kivitelezést az angol mérnök névrokonára, a skót Adam Clark építőmérnökre bízta. A Lánchidat 1849. november 20-án adták át.
A hídról érkezőknek néhány évig meg kellett kerülniük a Várhegyet ahhoz, hogy útjukat nyugat felé folytathassák. 1853-ban hét és fél hónap alatt átfúrták a hegyet, majd megépült a 350 méter hosszú, tíz méter széles és magas Alagút.
Számtalan kedves anekdota született róla, például az, hogy ha esik az eső, ide tolják be a Lánchidat, el ne ázzon. S furcsamód az Alagút hossza pont akkora, mint a bejáratával szemben álló Lánchídé.
Forrás: MT Rt. Budapest és környéke című kiadvány
Frissítve: 2021-03-04 06:08:58
Elérhetőségek
Cím: Budapest,Látnivalók a környéken
SEGWAYGUYS Budapest
- Budapest
Vegyen részt egy városnézésen Magyarország legnagyobb segway flottájával!
Iparművészeti Múzeum
- Budapest
A budapesti Iparművészeti Múzeum a londoni (1857) és a bécsi (1864) társ-intézmények után Európában harmadikként jött létre. Ugyanis az 1872-es országgyűlés 50.000.-Ft-ot szavazott meg "műipari tárgya...
Dohány utcai zsinagóga
- Budapest
A Kiskörútról néhány lépés Európa legnagyobb működő zsinagógája a Dohány utcában.
Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda
- Budapest
A Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, amelyben 21 medence található.
Parlament
- Budapest
Kedvelték a pompát és a gazdag díszítést a 19. század második felének városrendezői, építtetői. Bizonyíték erre Európa egyik legszebb parlamentje a pesti Duna-parton.
Lánchíd
- Budapest
Az első állandó híd Buda és Pest között. A Lánchíd Budapest jelképe, az első állandó híd a magyarországi és második a Duna teljes szakaszán.
Halászbástya
- Budapest
ÓKK- Békásmegyeri Közösségi Ház
- Budapest
Programok a környéken
Les Misérables - A nyomorultak
- Budapest
- 2025.Jan.17-án MADÁCH SZÍNHÁZ
Egy letűnt korszak lenyomata, amely ma is érvényes tükröt tart elénk: hőseink áldozatok, megváltást keresők, megbocsátásra képtelen tévelygők, szerelemre vágyók, összeesküvők és megalkuvók. De mindegyikükben ott él a remény a szellem és lélek felemelkedésében.
Bagossy Brothers Company - MVM Dome 2025.03.08.
- Budapest
- 2025.Mar.08-án MVM Dome
A Bagossy Brothers Company az első magyar zenekarként lépett fel az MVM Dome-ban, és adott felejthetetlen hangulatú, teltházas koncertet. A közönségcentrikus, energikus koncertjeiről ismert csapat 2025 kora tavaszán ismét visszatér az MVM Dome falai közé, hogy egy újabb, erre az alakalomra tervezett egyedi látvánnyal és programmal kápráztassa el a közönséget.
ATTRACTION
- Budapest
- 2024.Oct.19-án Papp László Budapest Sportaréna
Az Attraction Látványszínház, a Britain's Got Talent 2013-as győztes csapata, először ad egészestés show-t Magyarországon! A fantasztikus látványú és koreográfiájú előadás 2024. október 19-én, a Papp László Budapest Sportarénában látható először.
ANDRÉ RIEU
- Budapest
- 2025.Nov.28-án MVM Dome
André Rieu 2025. november 28-án visszatér Budapestre, hogy lenyűgözze közönségét egy látványos új show-val az MVM Dome-ban. A világhírű "keringő király" Johann Strauss Zenekarával és nemzetközi szólistákkal egy felejthetetlen estét ígér.
Coppélia
- Budapest
- 2024.Oct.20-án Magyar Állami Operaház
Harangozó Gyula / Léo Delibes COPPÉLIA Táncjáték három felvonásban
Otello
- Budapest
- 2024.Oct.24-án Magyar Állami Operaház
Giuseppe Verdi OTELLO Opera két részben, négy felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
Hamupipőke
- Budapest
- 2024.Nov.15-án Budapesti Operettszínház
Hamupipőke
- Budapest
- 2024.Nov.16-án Budapesti Operettszínház
Kedvenc akciók
- Jó4 Értékelés alapján4.1 / 5
- Jó25 Értékelés alapján4.4 / 5
- Jó3 Értékelés alapján3.5 / 5
- Kiváló10 Értékelés alapján4.5 / 5
Szállások Budapest
- még nincs értékelésÚj!
- Kiváló1 Értékelés alapján4.8 / 5
- még nincs értékelésÚj!
- Jó2 Értékelés alapján4.1 / 5