Az álom is valóság Károlyfi Zsófia és Hollai Krisztina közös tematikus kiállítása, Budapest

Az álom is valóság Károlyfi Zsófia és Hollai Krisztina közös tematikus kiállítása

Forrás: www.aranyecset.hu
"Mert mit is ér a beszéd és a gondolat ha nem vibráló szín szövi, s ködös homály." AZ ÁLOM IS VALÓSÁG A gondolat teremtő erejéről már mindenki meggyőződhetett, hisz bármi, amit az ember létrehoz, előbb gondolataiban születik meg." Károlyfi Zsófia

Mert mit is ér a beszéd és a gondolat ha nem vibráló szín szövi, s ködös homály." AZ ÁLOM IS VALÓSÁG


 


A gondolat teremtő erejéről már mindenki meggyőződhetett, hisz bármi, amit az ember létrehoz, előbb gondolataiban születik meg.
Tehát kétségtelen, hogy a gondolat - bár láthatatlan -, de egy létező dolog.
Ebből számomra az következik, hogy az álmodozás és az álmodás is létező dolog, mivel az agyunkban jön létre, méghozzá hasonlóképpen, mint a gondolat.

Az álmodozásból is létrejöhetnek kézzelfogható dolgok.
Velem előfordult már nemegyszer, hogy álmodoztam valamiről, vágytam valamire, és egyszer csak megvalósult - pedig nem is pont a célért cselekedtem. Egészen mást szerveztem, és a korábbi álmodozásomból valósult meg valami.
Álomfejtésről most nem indítok értekezést, de van olyan, hogy előre megálmodunk valós dolgokat.
Kijelenthetjük-e, hogy ha a gondolat valóság, akkor AZ ÁLOM IS VALÓSÁG?
Véleményem szerint igen.
Igencsak kézzelfogható valóságok az alkotások. Nagy részük álomból születik, álomról szól, vagy fantázia.-Károlyfi Zsófia gondolatai

Galéria Galéria Aktív kikapcsolódás Aktív kikapcsolódás

Nyitvatartás

19-20 munkanapokon

Elérhetőségek

Cím: Budapest, Budapest Haris köz 3 - Párizsi Udvar
Térkép
Tel.:00367557242
E-mail: karolyfizsofia@gmail.com
Forrás: www.aranyecset.hu
Frissítve: 2016-03-29 09:33:26

Látnivalók a környéken

Aquaworld Élményfürdő Budapest

Aquaworld Élményfürdő Budapest

  • Budapest

Európa egyik legnagyobb fedett vízi témaparkja egész éven át felejthetetlen szórakozást kínál minden korosztálynak.

Nessaj On Tour

Nessaj On Tour

  • Budapest

LilyMed

LilyMed

  • Budapest

Meet&Greet

Meet&Greet

  • Budapest

Parkolójegy

Parkolójegy

  • Budapest

További látnivalók

Programok a környéken

Kastély kamaraszínház - Hedry Mária: Átnyéksors - Ősbemutató

Kastély kamaraszínház - Hedry Mária: Átnyéksors - Ősbemutató

  • Budapest
  • 2024.Jun.14-án Klebelsberg Kastély

A Szent Efrém Férfikar Szent Iván esti koncertje - Rózsakert

A Szent Efrém Férfikar Szent Iván esti koncertje - Rózsakert

  • Budapest
  • 2024.Jun.24-án Klebelsberg Kastély

Lefkovicsék gyászolnak - vetítés előtti beszélgetéssel - VárKert Mozi

Lefkovicsék gyászolnak - vetítés előtti beszélgetéssel - VárKert Mozi

  • Budapest
  • 2024.Jul.03-án Várkert Bazár

Az elmúlt pár év legjobb magyar alkotásaival várunk minden friss levegőre vágyó filmszeretőt Budapest szívében, egy csodaszép, panorámás, kutyabarát helyszínen. A vetítés előtt a film egyik alkotójával, a rendezővel, az operatőrrel vagy a főszereplővel beszélgetünk, aki betekintést enged a film kulisszái mögé, és mesél majd az előkészületről, a forgatásról és a film utóéletéről is.

Japán napok - NAPIJEGY

Japán napok - NAPIJEGY

  • Budapest
  • 2024.Jun.02-án Néprajzi Múzeum

JAPÁN NAPOK a Néprajzi Múzeumban 2023. június 10–11.

Japán napok - KÉTNAPOS JEGY

Japán napok - KÉTNAPOS JEGY

  • Budapest
  • 2024.Jun.01-án Néprajzi Múzeum

Japán napok - NAPIJEGY

Japán napok - NAPIJEGY

  • Budapest
  • 2024.Jun.01-án Néprajzi Múzeum

JAPÁN NAPOK a Néprajzi Múzeumban 2023. június 10–11.

Lepedőakrobaták - Benk Dénes és Csenki Attila közös estje

Lepedőakrobaták - Benk Dénes és Csenki Attila közös estje

  • Budapest
  • 2024.Sep.22-án Dumaszínház

Dumaszínház est

További programok

Kedvenc akciók

Fried Kastélyszálló Resort Simontornya

Legjobb ár min. 2 éj

16 737 Ft/fő/éj-től

Fried Kastélyszálló Resort

hotel
  • Kiváló21 Értékelés alapján4.5 / 5
Barack Thermal Hotel Tiszakécske

Júniusi előfoglalási kedvezmén...

27 115 Ft/fő/éj-től

Barack Thermal Hotel

  • Kiváló12 Értékelés alapján4.6 / 5
Aqua Hotel Gyula Gyula

Félpanziós csomag

17 475 Ft/fő/éj-től

Aqua Hotel Gyula

  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
4 Évszak Erdeihotel**** Mátrafüred

Kedvezményes pihenés félpanzió...

24 300 Ft/fő/éj-től

4 Évszak Erdeihotel****

  • Kiváló1 Értékelés alapján5 / 5

Szállások Budapest

Legjobb ár Budapest

City Hotel Unio

Legjobb ár

14 580 Ft/fő/éj-től
  • Kiváló1 Értékelés alapján4.8 / 5
Budapesti feltöltődés 2 éj Budapest
  • még nincs értékelésÚj!
Előlegfizetős csomag reggelivel Budapest
  • még nincs értékelésÚj!
Szobaárak Budapest

Karin Hotel

Szobaárak

20 000 Ft/fő/éj-től
  • 2 Értékelés alapján4.1 / 5

További szállások

Bejelentkezés