Ócsa város a Duna-Tisza közében, Pest megyében, a fővárostól délre 30 km-re fekszik. Különleges, Európában egyedülálló értékét természeti kincsei adják. Már ősidők óta lakott település, bizonyítják ezt a Nemzeti Múzeumban lévő tárgyi emlékek.
Legnevezetesebb épülete a XIII. századi román stílusú, háromhajós, kereszthajós bazilika, a premontrei szerzetesek számára épült. A falu az árpád házi uralkodók idején királyi birtok volt. Lendületes fejlődését a török megszállás 150 éve állította meg.Lakossága a XVI. század végén, a XVII. század elején református hitre tért, s birtokba vette a premontreiek XIII. században épület késő román stílusú templomát.
A falu tradicionális paraszti rétegei a református Alszeg lakói voltak, akik vagyoni differenciálódásuk ellenére sokáig kedvezőbb anyagi helyzetben éltek, mint a XVIII. században épült templom köré települt katolikusok. Számuk növekedése a csűrkerti részek XIX. század végi kiparcellázása, a földesúri (Ócsai Balogh, Beleznay, később gr. Teleki, Tihanyi, Dedinszky, majd Farkas, Madas, br. Zeyk, gr. Bethlen és gr. Károlyi, stb.) majorságok, azaz a csatolt babádi és alsópakonyi puszták benépesülésével függ össze.
Később evangélikus, 1887-ből baptista gyülekezet alakult a faluban, s századunk közepére a katolikus-protestáns arány lényegében kiegyenlítődött. A XIX. században a környék legnagyobb települése lett, egy ideig járási központként is működött. Az 1950-es évektől a lakosság jelentős része a fővárosba ingázó ipari munkássá vált, a vasúton túl kiparcellázott területeken pedig nagymérvű beköltözés történt. Ócsa ezek ellenére az elmúlt 40 évben is megőrizte tradícióit és értékeit.
ikonnal bővítheti túráját.