Római katolikus templom Balatonlelle - Balatonlelle templom

Római katolikus templom
  Templom
Balatonlelle Kossuth Lajos. utca 81.
Oldal nyomtatása Továbbküldés e-mailben Felvétel a túrába
Továbbküldés e-mailben
Címzett neve:
Címzett email címe:
Az Ön neve:
Az Ön email címe:
Üzenet:

Tekintse meg látnivaló ajánlónkat Balatonlelle településen templom kategóriában.

Lelle első temploma a Balaton-környék legkorábbi ismert temploma, amelyre utalás az 1055-ben kelt tihanyi apátság alapítólevelében olvasható.
Ebben a bazilika helye a két út találkozásánál - Hadút és Sziget-szád, más forrásokban Nagyút - lett megjelölve. Ez egyben az apátsági birtok nyugati határa is volt. Mindkét út a római birodalom maradványa. A Hadút Aquincum felől vezetett Kanizsán és Dalmácián keresztül az Adriához. A Nagyút délnek, a mai Kaposvár és Szigetvár felé haladt.
A régi bazilika a török idők alatt teljesen elpusztult. Helyén az 1720-as évben építettek új templomot fa toronnyal, amelyet 1756-ban tégla szerkezetűre cseréltek. Ezt a templomot 1943-ban bontották le, amikor is Árkay Bertalan budapesti műépítész tervei alapján elkezdődött a mai vöröskőből emelt templom építése.
Az 1970-es évek elején ugyancsak vörös kőből épült meg a templom tornya, és lett teljessé a templomépítés. Belső díszítése, ólomüveg ablakai, az oltár feletti mozaik falikép, az itt őrzött különböző stílusú festmények mind páratlan művészi értéket képviselnek. Parkjában Lékay László bíboros-hercegprimás egykori lellei esperes-plébános, pápai kamarás szobra áll.

Ha nem jó a frissítés kattintson ide
Frissítve: 2009. november 16.
További elérhetőségek:
Balatonlelle, Kossuth Lajos. utca 81.
Forrás: www,balatonlelle.hu

Szálláshelyek és akciók a Római katolikus templom közelében, Balatonlelle városában

Club Regatta Club Regatta  3 csillagos hotel
Balatonlelle, 3 csillagos hotel
0.5 km távolságra
Család- és gyerekbarát Vízközeli
A Club Regatta Minihotel egy elegáns szárazföldi hajós birodalom, ami a magyar tenger déli partján, Balatonlellén horgonyzott le.
Hotel Lidó, Balatonlelle Hotel Lidó  3 csillagos hotel
Balatonlelle, 3 csillagos hotel
0.7 km távolságra
Üzleti Bababarát Család- és gyerekbarát Olcsó Vízközeli
A három csillagos Hotel Lidó Balatonlelle üdülőközpontjában, a kikötőhöz vezető sétány mellett található a két épületből álló, felújított, igényesen berendezett szálloda.
Már 6.580 Ft/fő/éj-től
Napfény Hotel, Balatonlelle Napfény Hotel  3 csillagos hotel
Balatonlelle, 3 csillagos hotel
1.6 km távolságra
Vízparti Sport és szabadidő turizmus
A Napfény Hotel Balatonlelle központjától 1000 méterre, közvetlenül a Balaton partján található.
Már 4.725 Ft/fő/éj-től
Balatontourist Part Hotel, Balatonlelle Balatontourist Part Hotel  2 csillagos hotel
Balatonlelle, 2 csillagos hotel
1.7 km távolságra
Vízparti Család- és gyerekbarát
A Balatontourist Part Hotel Balatonlellén a több, mint egy hektáros területén saját stranddal, stéggel várja a nyaralókat.
Már 4.039 Ft/fő/éj-től
Balatonlelle-Rádpuszta Csárda Balatonlelle-Rádpuszta Csárda  panzió
Balatonlelle, panzió
5.8 km távolságra
Család- és gyerekbarát Lovas Sport és szabadidő turizmus
A Balatonlelle-Rádpuszta Csárda a Balaton déli partján, az M7-es autópályától 2 percnyi távolságra található.
Már 6.125 Ft/fő/éj-től
Sirály Panzió, Balatonlelle Sirály Panzió  panzió
Balatonlelle, panzió
1.6 km távolságra
Vízparti Család- és gyerekbarát Sport és szabadidő turizmus
Balatonlellén, 50 méterre a vízparttól található a Sirály Panzió.
Már 4.208 Ft/fő/éj-től
Viktória Panzió és Étterem, Balatonlelle Viktória Panzió és Étterem  panzió
Balatonlelle, panzió
0.8 km távolságra
Vízközeli
A Viktória Panzió és Étterem Balatonlelle központjától néhány száz méterre, a szabad strandtól mindössze 3 percnyire található csendes, békés környezetben.
Drávecz Apartman Drávecz Apartman  Vendégház
Balatonlelle, Vendégház
2.6 km távolságra
Olcsó Vízközeli
A balatonlellei apartmanok 450 méterre találhatók a strandtól.
Már 9.000 Ft/fő/éj-től
Kaposi Ház Kaposi Ház  Vendégház
Balatonlelle, Vendégház
0.9 km távolságra
Olcsó Vízközeli
Balatonlellén, a déli part egyik legszebb fürdővárosában a parttól 200 méterre várja vendégeit a Kaposi Ház 6 illetve 8 fős apartmanjában.
Zsédenyi Apartman Zsédenyi Apartman  Vendégház
Balatonlelle, Vendégház
0.8 km távolságra
Olcsó Vízközeli
Új építésű, tágas, szépen berendezett, több külön bejáratú apartmanból álló három szintes családi ház Balatonlellén.
Már 3.975 Ft/fő/éj-től
BL Apartments & Yachtclub,  Balatonlelle - főépület BL Bavaria Yachtclub & Apartments  apartman
Balatonlelle, apartman
1.2 km távolságra
Wellness Üzleti Bababarát Vízparti Család- és gyerekbarát
A balatonlellei BL Bavaria Yachtclub & Apartments parti fekvésével, exkluzív apartmanjaival, 160 férőhelyes európai színvonalú vitorláskikötőjével, várja az érdeklődőket és kikapcsolódni vágyókat.
Már 6.000 Ft/fő/éj-től
Gyimesi Apartman Gyimesi Apartman  apartman
Balatonlelle, apartman
0.3 km távolságra
Olcsó Vízközeli
A barátságos családi ház felső szintjén lévő külön bejáratú apartman Balatonlellén található.
Már 2.800 Ft/fő/éj-től
Steiner Apartman Steiner Apartman  apartman
Balatonlelle, apartman
0.7 km távolságra
Városlátogató Család- és gyerekbarát Olcsó Vízközeli
A ház Balatonlelle üdülési központjához közel található.

Kiemelt program - Balaton déli part, Balatonlelle

Babel Sound Fesztivál 2012

Babel Sound Fesztivál 2012

Érvényes: 2012-07-17 - 2012-07-22
Helyszín: Nagyszínpad: Bábel Kert Szabadtéri Színpad, 0.3 km távolságra a látnivalótól (Római katolikus templom)
Program típusa: könnyűzenei

2012. július 17 és 22 között egész Balatonlelle a világzene és különböző nemzeti kultúrák otthona lesz. 3 színpad, 2 utcazene helyszín, 54 koncert, 8 kulturális sátor, 6 táncház, zenei- tánc és gasztronómiai workshopok, főző versenyek és bemutatók és sok-sok örömzenélés alkotják a rendezvény...

További részletek: Babel Sound Fesztivál 2012 >>
 
Visszahívás kérése
Név:
Telefon: 06-
Téma:
Megjegyzés: 
Kiemelt látnivalók Balatonlelle

Rádpuszta

Rádpuszta

Balatonlelle Különleges hely

5.4 km távolságra

Kapoli Múzeum

Kapoli Múzeum

Balatonlelle Múzeum

0 km távolságra

Napfény strand

Napfény strand

Balatonlelle Fürdő és strand

0.6 km távolságra

Kiemelt látnivalók 30 km-en belül

Szegedy Róza Irodalmi Emlékmúzeum

Szegedy Róza Ház

Badacsonytomaj Múzeum

17.4 km távolságra

A Balaton part leghosszabb mólója

A Balaton part leghosszabb mólója

Fonyód Különleges hely

12.8 km távolságra

Tavasbarlang

Tavasbarlang

Tapolca Természeti érték

23.8 km távolságra

Aktuális programok 30 km-en belül

Jókai Mór Emlékház állandó kiállítása

Jókai Mór Emlékház állandó kiállítása

Balatonfüred Kiállítás

22.5 km távolságra

2011-10-12 - 2012-10-12

Állandó kiállítás a balatonfüredi Városi Múzeumban

Állandó kiállítás a balatonfüredi Városi Múzeumban

Balatonfüred Kiállítás

22.6 km távolságra

2011-10-12 - 2012-10-12

Hajókirándulások Balatonon

Hajókirándulások Balatonon

Siófok Sport

29.2 km távolságra

2012-01-01 - 2013-01-01

Kiemelt programok 30 km-en belül

Pünkösd Balatonfüreden - 2012

Pünkösd Balatonfüreden - 2012

Balatonfüred Ünnepi - Pünkösdi

22.4 km távolságra

2012-05-25 - 2012-05-28

VI. Balaton Regatta 2012

Badacsonytomaj Rendezvénysorozat

16.2 km távolságra

2012-05-19 - 2012-05-19

V. Korok fesztiválja 2012

Korok fesztiválja 2012

Balatonfüred Hagyományőrző

22.4 km távolságra

2012-05-25 - 2012-05-28