Vadkerti-tó , Soltvadkert

Vadkerti-tó
Sport

Ismertető

A Vadkerti-tó, régi nevén Nagy-Büdöstó, vagy egyszerűen csak Büdöstó, a Bajai Új Élet Halászati Tsz halászati vízterülete volt, s tőlük kapták a horgászengedélyt az egyesületünk tagjai három éven keresztül. 1971 évben kezdeményezte az Egyesület a halászati jog megszerzését, melyet sikerült megkapnunk. Vizünk már volt, de az egyesület igen szegény volt. Összeadták az akkori tagjaink kevés pénzecskéjüket és néhány mázsa halat telepítettek a már saját használatban lévő horgászvízbe. Elkezdődött egy önálló, küzdelmekkel teli, de nagyon sokszor szép élményekkel tarkított egyesületi élet. Az Egyesület évről évre gyarapodott, a tó halállománya is bővült, szaporodott. 1992 évben a Vadkerti-tó Önkormányzati tulajdonba került, így a Horgászegyesületnek az Önkormányzattal kellett használati szereződést kötni a horgászati jogra. A Képviselő-testület 2000. december 31-ével elkészítette a szerződést, mely tartalmazza az egyesületi jogokat és kötelezettségeket. Ennek szellemében kell az egyesületnek a tóval kapcsolatos döntéseit mindenkor meghozni, ügyelve a víz minőségének megóvására és nem utolsó sorban a környezet védelmére. Az Egyesület Horgászrendje is ennek megfelelően került kidolgozásra. Fontos, hogy védjük környezetünket, szigorúan eljárunk a szabálysértőkkel szemben, de nagy szeretettel várunk minden barátot, vendéget, aki jól akar szórakozni vízen és vízparton, mint horgász, vagy családtag. Ma már a tóból ponty, csuka, süllő, compó, amúr, kárász és keszegfélék foghatók. A tó partján kemping működik, ahol sátorozási lehetőség is van, a kempingen kívül a tó partján sátorozni, lakókocsival kempingezni szigorúan tilos!
A Vadkerti-tó, régi nevén Nagy-Büdöstó, vagy egyszerűen csak Büdöstó, a Bajai Új Élet Halászati Tsz halászati vízterülete volt, s tőlük kapták a horgászengedélyt az egyesületünk tagjai három éven keresztül. 1971 évben kezdeményezte az Egyesület a halászati jog megszerzését, melyet sikerült megkapnunk. Vizünk már volt, de az egyesület igen szegény v
Teljes leírás

Kapcsolat & Részletek

Cím Soltvadkert, Vadkerti-tó
Telefon +36309034824
Weboldal itthon.hu
Utoljára frissítve: 2016. 07. 18.

Nyitvatartás

( 01.01. - 12.31. )
0-24

Térkép - Vadkerti-tó

Kíváncsi vagy mások véleményére, vagy útvonalat terveznél?

Nézd meg a térképen és tervezz útvonalat!

Utazzitthon Vendégértékelések

Még nem érkezett vendégértékelés ehhez a látnivalóhoz.
Legyen Ön az első!

Az értékelés írásához kérjük, lépjen be a fiókjába!

Bejelentkezés

Látnivalók a környéken

Vadkerti-tó
Vadkerti-tó
Soltvadkert
A Vadkerti-tó, régi nevén Nagy-Büdöstó, vagy egyszerűen csak Büdöstó, a Bajai Új Élet Halászati Tsz halászati vízterülete volt, s tőlük kapták a horgászengedélyt az egyes...
Frittmann Borászat
Frittmann Borászat
Soltvadkert
A pincészethez egy 52 fő befogadására alkalmas borkóstolóterem tartozik. Ahol szívesen látjuk vendégeinket borkóstolóra, előzetes bejelentkezés alapján. A borkóstoló alka...
Szentlélek Plébániatemplom
Szentlélek Plébániatemplom
Soltvadkert
A Soltvadkerten található három templom érdekessége, hogy egymásnak háttal állnak, ami azonban nem jelent ellenséges viszonyt! A Szentháromság utcában található templom 1...

További látnivalók

Hotel Járja
Hajdúszoboszló 3.7 / 5
Hotel Járja
Augusztus 20-i ünnepség
Reggeli és vacsora
Érkezés napja:
2026-08-17
153 000 Ft
2 fő • 3 éj-től
25 500 Ft/fő/éj
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness
Mezőkövesd 4.2 / 5
Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness
Kedvezményes szobaárak
Reggeli és vacsora
Érkezés napja:
2026-07-19
108 680 Ft
2 fő • 2 éj-től
27 170 Ft/fő/éj
Hotel Golden Lake Resort
Balatonfüred 4.2 / 5
Hotel Golden Lake Resort
Reggelis wellness
Reggeli
Érkezés napja:
2026-07-19
73 000 Ft
2 fő • 1 éj-től
36 500 Ft/fő/éj
Hotel Viktória
Sárvár
Hotel Viktória
Ünnepi és kiemelt időszakok
Reggeli
Érkezés napja:
2026-07-05
61 980 Ft
2 fő • 2 éj-től
15 495 Ft/fő/éj

Bejelentkezés