Sipőcz-Ház, Pécs

Múzeum Múzeum


Forrás: www.facebook.com/sipoczhaz
A Pécs belvárosában működő Sipőcz Ház, a város legrégibb patikájának üzlethelyiségében található.

A két emeletes sarokház földszintjén 1897-ben alapította Sipőcz István a ma ismert Szerecsen patikát. Az épületben 1764-óta patika működik. A gyógyszerészet múltját bemutató, 1990-ben létrehozott patikamúzeum a ma is működő gyógyszertárból nyíló hátsó termekben tekinthető meg. Az épület homlokzatán, a bejárati ajtó feletti kis fülkében szerecsen szobor áll, az ajtó feletti falmélyedésben pedig Sipőcz István gyógyszerész neve olvasható. A belső berendezés neorokokó bútorzata 1897-ből való. Virágokkal díszített mázas kerámia betétlapjai a Zsolnay-gyárban készültek, mint ahogy a patika közepén álló ivókút is, melynek tetején egy szerecsenfiú szobra áll. A gyógyszertár hátsó helyiségeiben számos tárgyi- és írásos emléket felvonultató kiállítás mutatja be Pécs és Baranya megye gyógyszerészet-történetét.

Az egykori Szerecsen Patika 2009. novemberében bezárt és két év szünet után Sipőcz Ház néven nyitott újra 2011. júniusában. Az egykori officinában jelenleg helyi termékek árusításával foglalkoznak. Kézműves sajtokkal, joghurtokkal, lekvárokkal, csatnikkal, szörpökkel és még sok különleges termékkel várják az érdeklődőket.

Természetesen a Patika Múzeum továbbra is látogatható.




 

 


További szállások

Látnivalók a környéken

További látnivalók

Programok a környéken

További programok

Bejelentkezés