Katolikus templom (körtemplom), Palkonya

Katolikus templom (körtemplom) További képek

Forrás: Ezerszínű Baranya

A falu katolikus templomát a Batthyány család építette, és 1816-ban Szt. Erzsébet tiszteletére szenteltette. A messziről is jól látható piros kupolás templom a magyarországi körtemplomok egyik legszebb példája. A templom klasszicista stílusban épült, a szabadon álló centrális templom kupolával fedve, tornya a szentélyrész mögött a bejárattal szemben helyezkedik el. A kiváló akusztikájú templom rendszeresen ad helyet különböző kórus-fellépéseknek.

Az első templom építése 1771-ben fejeződött be. Ez egy kis kápolna volt, melyet a lakosság kegyúri segítség nélkül saját erőből építetett. A kápolna építését Guldán József siklósi kőves mester vezetett. A falu részéről Jobst Ferdinánd irányította a munkálatokat. A kápolnát Pritzelmajer Károly plébános szentelte fel. 1782-ben a kápolna részére Pécsett egy kis harangot öntettek, mely mellé 1793-ban Bécsből egy nagy harangot hozattak. Az első harangok sajnos már nincsenek itt. A lakosság növekedésével a kápolna hamarosan kicsinek bizonyult, ezért a 19. század elején Batthyány János földbirtokos ezt az egyedülálló, klasszicista stílusú templomot építtette. Ezt Juranics Antal pécsi kanonok szentelte fel 1816-ban, Szent Erzsébet tiszteletére.

A bádoggal fedett szép kerek kupola már messziről látható. A kerek templombelső átmérője 13,30 m, magassága 18 m. A négy gótikus ablak három láb széles és nyolc láb magas. Régebben a főoltáron kívül két mellékoltára is volt. A főoltár fölött hatalmas festmény függ, mely az alamizsnát osztó Szent Erzsébetet ábrázolja. Fent a kupolában egy freskó látható, mely betlehemi jelenetet ábrázol. Az oltár felett a kupolában egy freskó a Szentháromságot ábrázolja. Körben a kupola alján az öt szimbólum mindegyike egy-egy evangélistát jelképez. Az oltártól balra álló szobor a Madonnát ábrázolja. Ezt a Blum család alapította hálából, hogy tanár fiúk a Dunán felrobbant hajóról tanítványaival együtt élve megmenekül. Az oltártól jobbra álló szobor a gyermek Jézust ábrázolja. A főbejárat felett a kórus található az orgonával. A templom főbejárata az utcára néz, a torony pedig a templom mögött áll és keletre néz. A torony 38 m magas, süvege pirosra festett bádogból készült. Itt helyezték el a kápolna két harangját, melyhez 1844-ben Pécsett egy harmadikat öntettek. Ez még ma is a toronyban van. Súlya 448 kg. A két régi harangot az első világháború idején leeresztették, beolvasztották és háborús célokra feldolgozták. 1926-ban a község Pécsett ismét vásárolt egy kis harangot. Ennek súly 64,5 kg. Ezt a második világháborúig iskolaharangként használták.

A toronytól jobbra és balra két kis helyiség található. Az egyikben a sekrestye, a másikban a toronyba vezető lépcső van. 1958-ban felújították a kupola lemezborítását, mely során a piros lemezeket szürkére cserélték. A torony süvegét 1962-ben újították fel. 1961-ben a templomot renoválták és festették. Az oltárképet és a két freskót Gebauer Ernő pécsi festőművész restaurálta. A szimbólumokat Őry József festette. A mellékoltárokat a renoválás során lebontották. Ezzel egyidőben az oltár alatt szent sírt építettek ki. A templomot a 80-as években országos műemlékké nyilvánították.

A templom minden év szeptemberében egyik helyszíne a nemzetközi hírű Európai Bordal Fesztiválnak.

Kulcsot itt kell kérni: Frech Ferenc, Palkonya, Fő u. 30.

 


Templom Templom

Nyitvatartás

Előzetes bejelentkezés szükséges.

Elérhetőségek

Cím: Palkonya, Fő u.74.
Térkép
Tel.:72/492-308
Forrás: Ezerszínű Baranya
Frissítve: 2009-11-16 20:50:50

Látnivalók a környéken

Püspöki vár

Püspöki vár

  • Palkonya

Védett pincesor

Védett pincesor

  • Palkonya

Palkonyai Pincesor

Palkonyai Pincesor

  • Palkonya

A népi építészeti emlékként védett, 53 présház által alkotott, egymás fölött több sorban elhelyezkedő pincesor településszerkezeti, gazdálkodástörténeti - és egyben kiemelkedő esztétikai érték is. A X...

Mokos Pincészet Rendezvény- és Színházterem

Mokos Pincészet Rendezvény- és Színházterem

  • Palkonya

A mesébe illő Villányi-hegység lankáinak oldalában ámulatba ejtő pince-színház magasodik a fák közül, melynek Panoráma Borteraszáról egy pohár kellemes Villányi Franc kíséretében csodálhatja a lenyűgö...

Déli tó

Déli tó

  • Palkonya

Kiépített főzőhelyek és WC, folyamatos halárusítás, a tó mellett lovaglási lehetőség! Átlagos vízmélység 1,2 m Típus: természetes víz Jellemzõ halfajták: ponty, amúr, busa, compó, süllõ, csuka, kárász

További látnivalók

Kedvenc akciók

Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 299 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 7 Értékelés alapján4.1 / 5

Bejelentkezés