Velence bemutatása

Az ott lakók, odalátogatók életét, pihenését, kikapcsolódását teszi teljessé a virágos környezet, a gyógyító vizű élményfürdő és szálloda, az új kistérségi járóbeteg szakrendelő, a XXI. századi elvárásoknak megfelelő két tanítási nyelvű iskola, a jó utak, kiváló közvilágítás, a közművek teljes körű szolgáltatása.

A Velencei Nyári Zenés Esték sorozatában, nagy sikerű zenés előadások, nemzetközi néptáncestek, külföldről is érkezett fúvós együttesek, mazsorettek szórakoztatják a művelődni, kikapcsolódni vágyókat.

A Velencei-hegység közismert bortermelő vidék. A Szent Benedictus Borrend hagyományápolása és a Velencei-tavi Borút Egyesület működése segíti a tókörnyék borainak megismertetését. A bor kultusza köré szerveződő programok csúcspontja a májusi Orbán-napi hegyünnep.

A tó egyetlen vízisípályája, szörflejárója, teniszpályák, többmedencés termálfürdő, vízparti szabadidős sportpályák várják a mozgás, a csapat- és extrém sportok kedvelőit.

A Velencei-tó Kapujánál homokos szabad strand, új kikötő gyalogos híddal, fedett és nyitott korzó, játszótér, rendezvénytér, üzletek és szolgáltató helyiségek, kerékpárút alkotják a kínálatot, mely lehetővé teszi a turizmus egész évre való kiterjesztését.

Velencén pompás sétákat lehet tenni a Bence-hegyen, ahonnan kitárulkozik pazar látványával a Velencei-tó, de jó elgyalogolni az Angelika-forráshoz is. Érdemes megnézni Molla Szadik török szerzetes síremlékét, horgászni, vadászni, sportolni nyáron és télen is a befagyott Velencei-tavon.

A város címerén megjelenített sirály, hal, dombok, szőlőfürt és az aranyszín sugallotta napsütés egyaránt a remek természeti adottságokra utalnak.

Megközelítés: A település megközelíthető közúton a 7-es számú főúton, vagy az M7-es autópálya felől. Vasúton a Budapest-Székesfehérvár vonalon. Autóval, busszal és vonattal egyaránt jól megközelíthető.

Látnivalók Velence

Velence Vizi Vár

Velence Vizi Vár

  • Velence

Színvonalas, fizetős strand. Homos és füves part, sportpályák, gyermekeknek kijelölt fürdőzőhely, vízibivikli bérlési lehetőség.

Velencei-tó

Velencei-tó

  • Velence

Velencei Madárrezervátum TT

Velencei Madárrezervátum TT

  • Velence

A "Nemzetközi jelentőségű vadvizek jegyzékébe" bejegyzett védett terület (ún. Ramsari terület).

Vörösmarty-présház

Vörösmarty-présház

  • Velence

A község fölött húzódó dombhát déli lejtőjén emelkedik a Vörösmarty-présház. A nádfedeles egyszerű épület hajdan a költőé volt. Teraszáról szép kilátás nyílik a Velencei-tóra.

Venezia, Italia

Venezia, Italia

  • Velence

Molla Szadik sírja

Molla Szadik sírja

  • Velence

Molla Szádik (más néven Csagatai Izsák vagy Molla Iszhák) tatár-üzbég származású muszlim vallástanító, a Magyar Tudományos Akadémia egykori altisztje.

Cserje utcai Fizetős Strand

Cserje utcai Fizetős Strand

  • Velence

Füves strand

További látnivalók


Forrás: www.velence.hu, www.tourinform.fejer.hu

Frissítve: 2014-08-19 14:39:00

Kedvenc akciók

Aqua-Lux Wellness Hotel Cserkeszőlő

Pünkösd

19 500 Ft/fő/éj-től

Aqua-Lux Wellness Hotel

  • 333 Értékelés alapján4.3 / 5
Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5

Velence szállások

További szállások

Bejelentkezés