Újszilvás bemutatása

Az erdőkkel körül vett község Cegléd és Abony város felől egyaránt könnyen megközelíthető, mindössze egyetlen órányira Budapesttől, az ország szívében. A település és környékének természeti adottságai, erdőkkel övezett rétjei kikapcsolódást nyújtanak minden kedves csendre, pihenésre vágyó látogatónak.
A község 1950-ben alakult, az Újszilvás elnevezést az akkoriban igen bőségesen termő szilvafákról kapta. Mezőgazdasági szempontból igen előnyös a község fekvése, hisz a szőlő- és gyümölcsültetvények mellett a termőföld is igen gazdag értékeket rejt magában, például itt termesztik az országban szinte egyedülálló módon a sörgyártás alapanyagaként szolgáló komlót, mely az egyik legkiválóbb minőségű az országban.
A falu területileg három részre osztható: Jeges, Újföld és Szőrősparcella. Az elnevezések eredetéről csak annyit lehet tudni, hogy Újföldnek azt a területet nevezik, amely régen Tápiószőlőshöz tartozott, az ott élő emberek számára ez a terület újnak számított.
Jeges elnevezésének eredetére vonatkozóan csak feltételezések vannak. Utalhat egykori nagy jégverésre, illetve egy bizonyos szőlőfajtára, a \"jeges szőlőre\". Érdekességként megfigyelhető, hogy viharok esetén amikor jég is esik, falu ezen részét mindig nagyobb jégverés éri a, mint bármely más pontját a településnek.
Újszilvás külterületi része Szőrősparcella, elnevezéséről több történet is mesél. Utal a hely egykori állapotára, vagyis az erdőirtások után megmaradó \"ballangós\" tarackos, fűvel benőtt területre, illetve a XIX. században itt élő földesúr a majorságban dolgozó jobbágyai részére fizetség gyanánt ezt a falurészt osztotta fel(parcellázta ki). Másrészt itt történtek az állathajtások a vásárokra, majorokba, itt pihentették az állatokat is nagyobb hajtások közben, és karantén is itt volt egy-egy csapat állat számára. Parcellaszerű karámokban tartották a jószágokat és az itt elhullajtott szőrük is utalhat az elnevezésre.
További külterületeink, például a Gólya-járás, Szőrőspuszta, Ábrahámtelek és Homokpuszta, ahol régmúlt időkben a Ceglédhez közeli tanyavilágon jelentős majorsági élet folyt.
Újszilvás lélekszáma 2795 fő, amely meghaladja az 1000 lakóingatlant. Az utóbbi években a község jelentős műszaki és infrastrukturális fejlődéséről is be lehet számolni, az utak megújultak, az elöregedett középületek új külsőt kaptak, a vendéglátóhelyek is kellemes kikapcsolódást tudnak nyújtani.

Látnivalók Újszilvás

Szentháromság Plébániatemplom

Szentháromság Plébániatemplom

  • Újszilvás

1944-ben az "újföldi" tanyaközpontban vályogból kápolnát építettek, melyet 1946-ban fejeztek be. A hívek a legnagyobb szent tiszteletére akarták ajánlani, ezért lett titulusa a Szentháromság Egy Isten...

Református Templom

Református Templom

  • Újszilvás

Bejelentkezés: Mucza Sándorné +3653387045

Bolyhos Pálinkafőzde

Bolyhos Pálinkafőzde

  • Újszilvás

Családunk célja, hogy minél több emberrel megismertessük és újra kedvelt, rendszeresen és kulturáltan fogyasztott nemzeti ital legyen a pálinka. Ennek érdekében, megkezdtük a pálinkakóstolók szervezés...

Adams Family Söröző és Pizzéria

Adams Family Söröző és Pizzéria

  • Újszilvás

A pizzéria a község középpontjában található.

További látnivalók


Forrás: www.ujszilvas.hu

Frissítve: 2011-05-09 13:16:07

Kedvenc akciók

Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Újszilvás szállások

További szállások

Bejelentkezés