Tura bemutatása

A település Budapesttől 50 km-re keletre, a Galga patak völgyében fekszik. A Galga-mente legnagyobb települése. Keletkezése az ókorig vezethető vissza.Az első lelet a rézkorból származik, de tárgyi emlékek maradtak fenn a korai vaskorból is. Időszámításunk előtt a VI. században a szkíták, később a kelták vándoroltak ide. A nagy népvándorlás idején a hunok, később az avarok éltek itt. Honfoglaló őseink a község területén is letelepedtek. A legelső írásos emlék 1220-ból való.

A XIV. században vámszedő helyként szerepel a község, 1464-ben mezővárosként említik.1464-ben mezővárosként említik. Az ország 3 részre szakadásakor (1541) a török hódoltsághoz tartozott. Ebben az időben épült a falu temploma, melyet azóta többször átépítettek.
1873-ban báró Schossberger Zsigmond vette meg a falut herceg Eszterházy Miklóstól és birtokosa volt 1944-ig. Ő építtette fel egy hatalmas park közepén Ybl Miklós tervei alapján a város legszebb műemlék épületét, az egyemeletes, eklektikus jellegű, franciás neoreneszánsz kastélyt. Az államosítás után az általános iskola kapott helyet a kastélyban, 1972-ig. Jelenleg magántulajdon.
Tura nagyközség 2001. július 1-én kapta meg a városi rangot.

Látnivalók Tura

Turai legelő Természetvédelmi Terület

Turai legelő Természetvédelmi Terület

  • Tura

A Cserhátban eredő, és a Gödöllői-dombság keleti szélén keresztül a Zagyvába ömlő kis Galga-patak mentét egykor széles laposok jellemezték: a mélyebben fekvő területek öntéstalajain nedves, tocsogós r...

Falumúzeum  - Tura

Falumúzeum - Tura

  • Tura

1989. október 15-én nyitotta meg kapuit egy felújított parasztházban a Falumúzeum, ahol (Szilágyi Gáborné gyűjtésének eredményeként) csodálatos gazdagságban mutatják be az egykori népélet tárgyi emlék...

Kónya-tó

Kónya-tó

  • Tura

A napijegy váltásához érvényes horgászigazolvány és állami jegy szükséges. Napijegy váltása hétköznap a tóparton üzemelő kenyérboltban, vasárnap a tóparton az Egyesület képviselője megkeresi a horgász...

További látnivalók


Forrás: www.pestmegye.info.hu

Frissítve: 2009-11-16 20:25:40

Kedvenc akciók

Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Tura szállások

További szállások

Bejelentkezés