Tatabánya bemutatása

A terület a kedvező természeti adottságok miatt a paleolitikum óta lakott hely. Ezt bizonyítja a Szelim-barlangban talált leletek többsége. A barlangban a későbbi homosapiens és a neolitikum népeinek is előkerültek a leletei.

A Kő hegyen álló Turul madár Tatabánya egyedi jellegzetessége. A krónika szerint a honfoglaló magyarok Bánhidán semmisítették meg Szvatopluk seregét. Ennek emlékére állították 1907-ben Közép-Európa legnagyobb madárszobrát, ami így természetesen a címerben is helyet kapott. A jobb felső sarokban álló négy fehér kunyhó, stilizált lakóházként a város múltját, vagyis elődtelepüléseit jelzik.

Nem csak a gazdasági élet fejlődött az elmúlt években. A kulturális életet a lakosság egészét megmozgató számtalan esemény, tárlatok, színházi bemutatók egyre bővülő kínálata színesíti. A szellemi és gazdasági megújuláson kívül a hagyományok őrzése is fontos maradt. A város életében meghatározó szerepet játszó bányászat emlékének megőrzése, tisztelete a városi rendezvényeken éppúgy jelen van, mint a látnivalókban, nevezetességekben és emellett számos civil szervezet is munkálkodik a tradíciók fenntartásáért.

Az országban egyedülálló Szabadtéri Bányászati Múzeum kiállítása folyamatosan bővül.

A természetes környezet szebbé, otthonosabbá tételéért a város belső területein is sokat tesz a város vezetősége és a lakosság - fák-, cserjék-, virágok ültetésével, a hulladék szelektív gyűjtésével, a lakókörnyezet rendben, tisztán tartásával. Egy séta a Millenniumi Közparkban a Csónakázó tó körül valósághű képet ad erről és kellemes kikapcsolódást biztosít.

Ajánlott útvonal: Budapesttől kb. 63 km, az M1-es autópályán.

Látnivalók Tatabánya

Spirit Színház

Spirit Színház

  • Tatabánya

Turul emlékmű

Turul emlékmű

  • Tatabánya

Európa legnagyobb bronzmadara. Kiterjesztett szárnya 14 méter, karmaiban az Árpád-kard 14 méter hosszú. A szobor Árpád honfoglaló magyarjainak a bánhidai síkon 907-ben Szvatopluk morva fejedelem föltö...

Szelim-barlang

Szelim-barlang

  • Tatabánya

A Kőhegy oldalában 310 méter magasan, a Turul-emlékműtől 200 méterre található. A környék legszebb kirándulóhelye. Mintegy 45 méter hosszú, 12-14 méter széles, több oldalága és két bejárata van.

Shambhala elveszett királysága - szabadulós játék Tatabányán

Shambhala elveszett királysága - szabadulós játék Tatabányán

  • Tatabánya

Keresd meg Shambhalából, a Himalája bércei között rejtőző elveszett Királyságból származó mágikus erejű Chintamani követ és szabadulj ki, mielőtt elsöpör a lavina.

Bányászati és Ipari Skanzen

Bányászati és Ipari Skanzen

  • Tatabánya

A Bányászati és Ipari Skanzen különleges kiállítóhely, amely több mint 20 állandó kiállítással várja a bányászati és ipari emlékek, a bányászkolóniák története (oktatástörténet, lakáskultúra, életmód,...

További látnivalók

Tatabánya programok

Woody Allen: Játszd újra, Sam!

Woody Allen: Játszd újra, Sam!

  • Tatabánya
  • 2024.May.31-án Jászai Mari Színház - Népház

Bárány Boldizsár

Bárány Boldizsár

  • Tatabánya
  • 2024.May.29-án Jászai Mari Színház - Népház

Szabó Magda Bárány Boldizsár színpadi játék

Woody Allen: Játszd újra, Sam!

Woody Allen: Játszd újra, Sam!

  • Tatabánya
  • 2024.May.30-án Jászai Mari Színház - Népház

Mohácsi István: Francia rúdugrás

Mohácsi István: Francia rúdugrás

  • Tatabánya
  • 2024.May.30-án Jászai Mari Színház - Népház

Hőseink mindent megtesznek, hogy megtalálják a receptet ebben a szellemes, frivol, sikamlós és pikáns komédiában. És még az is kiderül, hogy mi is az a francia rúdugrás...

Bárány Boldizsár

Bárány Boldizsár

  • Tatabánya
  • 2024.May.28-án Jászai Mari Színház - Népház

Szabó Magda Bárány Boldizsár színpadi játék

Martin McDonagh: Hóhérok

Martin McDonagh: Hóhérok

  • Tatabánya
  • 2024.May.27-án Jászai Mari Színház - Népház

MARTIN MCDONAGH HÓHÉROK fekete komédia Fordította: Morcsányi Géza

Martin McDonagh: Hóhérok

Martin McDonagh: Hóhérok

  • Tatabánya
  • 2024.May.25-án Jászai Mari Színház - Népház

MARTIN MCDONAGH HÓHÉROK fekete komédia Fordította: Morcsányi Géza

HOBO - Vadászat

HOBO - Vadászat

  • Tatabánya
  • 2024.Apr.11-án A Vértes Agorája

További programok


Forrás: www.tatabanya.hu

Frissítve: 2017-07-11 15:06:18

Kedvenc akciók

Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 411 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 8 Értékelés alapján4.2 / 5
Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5

Tatabánya szállások

Szobaárak Tatabánya

Árpád Hotel Tatabánya

Szobaárak

15 875 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!

További szállások

Bejelentkezés