Tarcal bemutatása

Tarcal a Zempléni hegység legdélibb peremén fekvő honfoglalás kori település.
A falu első hiteles említése egy 1278-ban kelt oklevél, melyet IV. (Kun) László készíttetett, s benne fiának, Tamás comesnek adományozta Luch (Tiszalúc) és Torchol (Tarcal) nevű földjeit. A legnagyobb becsben tartott dokumentum egy 1517-ben íródott urbarium, melyben már mezővárosként (oppidum Tharczal) szerepel a falu. 1562-ben a mind jobban megerősödő református egyház zsinatot tartott a városban, melynek eredménye az ún. tarcal-tordai hitvallás lett.
A Rákóczi-szabadságharc előzményeként kitört felkelés Tarcalról indult el. A község építészeti emlékei nagyrészt a Rákóczi családhoz, majd a birtokok elkobzása után a Korona-uradalomhoz fűződnek.
Hangulatos mezővárosi jellegével, csodálatos geológiai képződményeivel, a természetvédelmi területen fellelhető növény- és állat ritkaságaival, téli és nyári sportolási, turisztikai adottságaival feltétlenül érdemes arra, hogy hozzátartozóival, barátaival felkeresse.

A világhírű Tokaj-hegyaljai borvidék talán legkiválóbb szőlő- és bortermelő helye. Már a honfoglaláskor ideérkező őseink is találtak szőlőt Tarcalon. Az első írásos feljegyzések 1072- ből származnak a szőlőművelésről és borkészítésről. A szőlő- és borkultúra virágkorát a XVI. században élte. A település 2002-ben a Tokaj-hegyaljai borvidékkel a Világörökség része lett. Tokaj-Hegyalja az egyetlen olyan magyarországi borvidék, ahol földrajzi eredetjelöléssel bíró bor terem.

Látnivalók Tarcal

Páll Pince

Páll Pince

  • Tarcal

Tarcalon a Keresztúri úti pincesoron található a pincénk, ami ideális hely, hogy betekintést nyerjen a Tokaj-hegyaljai borkülönlegességek egyedi világába.

Gróf Degenfeld Borászat

Gróf Degenfeld Borászat

  • Tarcal

A Tokaj-Hegyalja szívében, Tarcalon található Gróf Degenfeld Szőlőbirtok és Kastélyszálló**** festői környezetben, nagy szeretettel várja a kitűnő borokat, természetet szerető, igényes kikapcsolódást...

Páll Pince pincetúra és borkóstoló

Páll Pince pincetúra és borkóstoló

  • Tarcal

Páll Pince, Tarcal, családi borászat, borkóstoló különleges hangulatú borospincénkben, saját termelésű száraz-, édes borok, Tokaji borkülönlegességek, múzeális borok, nyitott pincés programok, gyerek...

Római Katolikus Templom

Római Katolikus Templom

  • Tarcal

A gótikus eredetű templom a XV. sz.-ban épült.

János Pince

János Pince

  • Tarcal

Töltsön el egy hangulatos hétvégét a nevezetes Tokaj Hegyalján. A felüdítő pihenés mellett megismerkedhet a szőlészet, borászat mesterségeivel és a környék nevezetességeivel. Szeretettel várunk minden...

Posta Pincészet

Posta Pincészet

  • Tarcal

pincelátogatás, borkóstolás

Eszencia Étterem

Eszencia Étterem

  • Tarcal

Télikert és Átrium Bár - koktélokkal és snack választékkal • Eszencia Étterem –magyaros és nemzetközi kínálattal • Pipatórium – Szalon és szivarszoba hangulatos kandallóval

Tarcali Csárda

Tarcali Csárda

  • Tarcal

Magyaros ételek, halászlé, halspecialitások, pizza, kávé

További látnivalók


Forrás: www.nordtour.hu

Frissítve: 2010-12-08 11:00:24

Kedvenc akciók

Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 299 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 7 Értékelés alapján4.1 / 5

Tarcal szállások

Szobaárak Tarcal
  • még nincs értékelésÚj!

További szállások

Bejelentkezés