Tar bemutatása

A Nyugati-Mátra peremén, a Zagyva völgyében fekvő csevicéiről híres község. A csevice források a Csevice-patak mentén fakadnak, az Ágasvárra vezető turistaút mentén.
A helység első okleveles említése 1265-ből való. Ekkor a Rátóti nemzetség birtoka. A XV. században mezővárosi rangot kapott, de a török hódoltság után azt elveszítette. A török időkben elpusztult.
Tarhoz kötődik Pokoljáró Tar Lőrinc története. A település egykori birtokosa Zsigmond király kísérőjeként szerzett érdemeket, később báró, majd királynéi pohárnok és főkincstárnok lett. Korának művelt embere volt, aki templomának falára festette Dante vízióit.

Látnivalók Tar

Római Katolikus Plébánia

Római Katolikus Plébánia

  • Tar

Tar község plébániáját már 1333-35-ben említették. A mai plébáni épületét 1769-ben kezdték építeni. A plébániát két alkalommal bővítették, majd a 19. sz-ban klasszicista stílusban alakították át. A fö...

Szent Mihály Főangyal Plébániatemplom

Szent Mihály Főangyal Plébániatemplom

  • Tar

A község feletti dombvonulat peremén épült, egyhajós, háromkaréjos szentélyű templom a 13. századi román templom többszöri gótikus, barokk és klasszicista bővítésével alakult ki. Tornya a főhomlokzatb...

Tuzson János Arborétum

Tuzson János Arborétum

  • Tar

30 hold kiterjedésű kísérleti telepet alakítottak ki. Tűlevelűek, egzota fajok.

Felső Csevice forrás

Felső Csevice forrás

  • Tar

Forrás.

Középkori Várkastély romja

Középkori Várkastély romja

  • Tar

A romot a helyi hagyomány Tari Lőrinc várának tartja. Felszíni leleteinek kora a XIV-XVI. század. 1347-től a Tari család birtokolta a községet, s az épület első okleveles említése 1454-ből való. A fel...

További látnivalók


Forrás: www.hevestour.hu

Frissítve: 2009-11-16 20:25:31

Kedvenc akciók

Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Tar szállások

További szállások

Bejelentkezés