Szigetszentmiklós bemutatása, turizmusa

Szigetszentmiklós Pest megye délnyugati részén, a főváros szomszédságában, a Csepel szigeten elhelyezkedő több mint 700 éves település. Északon Budapest XXI. kerülete (Csepel), keleten a Ráckevei-Duna ág, észak-nyugat felől Halásztelek, dél-nyugaton Tököl, délen pedig Szigethalom határolja.

A helység elnevezése a földrajzi környezetére és védőszentjére utal. A legrégebbi településnyomok szerint az őskor óta lakott helyen a honfoglaló magyarok fejedelmi törzse telepedett meg, a vidék Árpád szálláshelye, vezéri szigete lett. A hagyomány szerint itt telepedett meg Árpád főlovászmestere, Csepel ispán is. A sziget róla kapta a nevét. Adatok vannak arra, hogy kelták is éltek itt, a templomi ásatásoknál pedig római kori emlékek kerültek elő. A település első okleveles említése 1264-ből való. Az 1440-es években a déli végekről a szigetre telepített szerbek alkották a lakosság jelentős részét. A törökök elől a szerbek tovább menekültek, így csupán kevés számú magyar lakosság maradt ezen a vidéken. Szigetszentmiklós a középkorban többször volt királyi kézen, a hagyomány szerint "királyi nemes lovászok" települése volt.

1690 után magyar, német és szerb telepesek költöztek ide. A városra újabb megpróbáltatások vártak: árvizek, tűzvészek, járványok tizedelték a lakosságot. A falu folytonossága nem szakadt meg a hódoltság alatt sem, és a XVIII. században a többi szigeti településsel együtt a Savoyai herceg birtoka lett. A két világháború között épültek a település középületei (községháza, régi posta, iskola), üzletek. A határban található a 314 m magas Lakihegyi Rádió-adótorony, amely a század elejének bravúros technikai újdonsága, s egyben Szigetszentmiklós egyetlen ipartörténeti műemléke.

A II. Világháború itteni harcai alatt sok kárt szenvedett. Szigetszentmiklós 1970-ben lett nagyközség, s elsősorban Budapest közelségének, valamint az idetelepült ipari létesítményeknek köszönhetően 1986. január 1-jén nyilvánították várossá. 
A városra mindinkább jellemző az idegenforgalmi és turisztikai élet fellendülése. A városkörnyék ártéri fűz- és nyárligetei, erdőinek maradványai és a Ráckevei-Duna-ág gazdag állat- és növényvilága sok látnivalót ígér az idelátogatóknak. Szigetszentmiklóson a horgászoknak és a vízi sportot kedvelőknek is nagy vonzerőt képvisel a Soroksári-Duna partja, tele - főleg a fővárosi lakosság körében kedvelt - nyaralókkal. Most is gyönyörködhetünk itt a természet csodáiban. Természeti értékei miatt kedvelt kiránduló és pihenőhely. 2002-ben a Duna-ág ezen szakaszán építették meg az eddig egyedülálló ökológiai tanösvényt. Különlegessége, hogy úszólápokra építették a terület növény és madárvilágát bemutató sétautat. A vízityúkok, tőkésrécék, búbos vöcskök a nyaralók közelében úszkálnak. A közeli úszólápokon még ritka orchideafajok is élnek. A szabadidő kellemes eltöltéséhez biztosít lehetőséget a Kavicsbánya-tavak körüli üdülőterület is.

Frissítve: 2017. július 13.
A város szolgáltatója a változtatás jogát fenntartja.
Forrás: www.tourinform.rackeve.hu
Lépjen kapcsolatba a szervezővel / szolgáltatóval
Hibajelentés / üzenetét elküldtük a szolgáltatónak.
Szerkesztési igényét elküldtük, hamarosan jelentkezünk.
Amennyiben Ön az adatok szolgáltatója de még nincs jogosultsága a belépéshez, kérem küdje el az alábbi kérelmet a megfelelő indoklással.

Látnivalók a környéken (30 km)
Kovács Margit Kerámiamúzeum Szentendre 29.2 km távolságra
Fáy Présház Fót Műemlék 28.8 km távolságra
Károlyi-kastély Fót Kastély 27.1 km távolságra
látnivalók Szigetszentmiklós és környékén »
Szigetszentmiklós és környékén aktuális programjai »

Kedvenc Akciók

Élmény, mosoly, kikapcsolódás
2019-01-01 -tól 2022-02-13-ig
Végre Wellness!
2020-05-29 -tól 2020-12-20-ig
Nyitási szuperakció félpanzióval
2020-05-29 -tól 2020-06-30-ig
Nyárindító last minute
2020-06-05 -tól 2020-06-30-ig

Széles választék

700+ szálláshely, 1000+ program és 7000+ látnivaló közül választhat, melyek folyamatosan frissülnek.
A szállodák, panziók, egyéb szálláshelyek legjobb ajánlatait, akcióit találja meg nálunk. Nincs foglalási díj!
Utazz Ausztriaba Kupon akciók
Konferencia ajánlatkérés
Ajándékutalvány rendelés

Közösségi kapcsolat

Utazzitthon.hu Kft. Minden jog fenntartva. 2004-2020

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Elfogadom az Adatkezelési feltételeket