Szentistván bemutatása

A község határában 5-6000 éves leleteket is találtak, melyek itt élő emberekre (dákok, szarmaták) utalnak. A mondabeli Csörsz árok nyomai is fellelhetők.
Ernye bán fia, István nádor 1315 tájt Szent István tiszteletére építtet itt templomot. A községet is erről nevezték el, mai neve 1396-ban Senth Isthuán alakban volt ismeretes. A török többször feldúlta, olyannyira, hogy az 1641-es összeírás alkalmával lakatlan volt a vidék. Igazán csak II. Rákóczi Ferenc szabadságharca után népesedett be. Szentistván egészen 1945-ig megmarad az egyház, az Egri káptalan birtokában.
Lakónépesség száma az 1930-as években 4200 fő körüli, napjainkban 3000 fő alatti. Római katolikusok lakják. Lakói a XX. század első felében, megélhetésük érdekében summásként, napszámosként bejárták az országot, eljutottak külföldre is.
Az itt élők \"matyó\"-nak vallják magukat. A \"matyó\" név eredetét sokan kutatták, s kutatják még napjainkban is. \"A szorgalmas népű, szép magyar fajtájú község lakossága elismert nevet vívott ki, elsősorban asszonynépe a matyó népművészet magas színvonalra való fejlesztésével és a kézimunkázás és hímzés szorgalmas művelésével\" - írja az 1939-ben készült, Borsod Vármegye Krónikája című kiadvány szerzője. Régen és még ma is, a hímzés sok asszonynak a megélhetés forrása, kiegészítője. Díszes, matyó népviseleti ruhájukat szívesen magukra öltik az idelátogatók kedvéért.
A krónikák, történetírók nem jegyeztek fel a településről jelentős történelmi eseményeket. A településen található tárgyi, történelmi emlék a Szent István király tiszteletére épített templom, melynek falát Takács István festőművész freskói díszítik. A történelmet őrzik és idézik a háborúk áldozatai tiszteletére emelt emlékművek a Hősök terén. Közöttük és kiemelkedve kapott helyet a Millennium tiszteletére államalapítónk, Szent István király alakját és emlékét őrző műalkotás. Artézi víz-forrás a település központjában található Szent István kútja. Ma már az 1890-es években épült Tájház (műemlék) is történelem.
Mezőgazdasági jellegű település. Határában tájvédelmi körzet van (a Bükki Nemzeti Park része), melyet \"Kis-Hortobágy\"-nak is neveznek. A túzok fészkelő helye, s a szájhagyomány szerint éjszaka, valahol a település határában hallható a csend \"hangja\".

Forrás: www.szentistvan.hu

Frissítve: 2011-07-07 15:46:05

Kedvenc akciók

Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 299 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 7 Értékelés alapján4.1 / 5

Szentistván szállások

További szállások

Bejelentkezés