Somogyfajsz bemutatása, turizmusa

A faluról az első írásos emlék 1239-ből származik, de egy feltárt őskohó azt bizonyítja: már a X. század közepén település volt e helyen, illetve közvetlen környékén. Az évezredes ipartörténeti emléket az Őskohó Múzeum mutatja be.

Feltételezhetően a honfoglalás után Fajsz fejedelem alakította ki egyik központját Somogyfajsz környékén. A fejedelem bukása után került a terület Koppány családjának a kezébe. A XVI. században Fajszi Ferenc és Török Bálint birtokában volt e vidék. Jó száz évvel később már csak pusztaként szerepelt.

A falu utolsó birtokosa, a Kund család volt. 1872-ben épített eklektikus stílusú kastélyuk építészeti műemlék. A kastélyt több mint 14 hektáros park veszi körül, évszázados fákkal.

A Somogyfajsz községben található neogótikus stílusban épült római katolikus templomot a község lakossága  közösen összeadott pénzből az 1920-as években  építtette.   A templom somogy megyében  egyedülálló látványosságai az ólomüvegből készült ablakok, melyek Róth Miksa európai hírű üvegfestő művész alkotásai.

Természetes élővilága nagyon gazdag. Mivel a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet határán fekszik, ritka növényeket és állatokat is megfigyelhetünk a környéken. Somogyfajsz a Somogy Természetvédelmi Szervezet székhelye, amely természetvédelmi és területkezelő feladatokat lát el Belső-Somogy jelentős részén.

A somogyfajszi horgásztó halállománya igen gazdag, az elmúlt években többször előfordult kiemelkedő méretű és súlyú egyedek kifogása. A tóban az alábbi halfajok találhatóak:  ponty, csuka, amúr, harcsa, süllő, angolna, balin, keszeg, kárász, bodorka.

Megközelítés: Somogyfajsz Kaposvárról, illetve a Balaton térségéből a lengyeltóti útról Osztopánnál lekanyarodva; Marcali felől Niklán, Pusztakovácsin át közelíthető meg.
Frissítve: 2009. november 16.
A város szolgáltatója a változtatás jogát fenntartja.
Forrás: www.somogy.hu
Lépjen kapcsolatba a szervezővel / szolgáltatóval
Hibajelentés / üzenetét elküldtük a szolgáltatónak.
Szerkesztési igényét elküldtük, hamarosan jelentkezünk.
Amennyiben Ön az adatok szolgáltatója de még nincs jogosultsága a belépéshez, kérem küdje el az alábbi kérelmet a megfelelő indoklással.

Látnivalók a környéken (30 km)
Rippl-Rónai József Emlékház és Látogatóközpont Kaposvár Múzeum 25.7 km távolságra
Nagyboldogasszony Székesegyház Kaposvár Templom 22.7 km távolságra
Szentjakabi Bencés Apátság Romkert Kaposvár Múzeum 27 km távolságra
látnivalók Somogyfajsz és környékén »
Somogyfajsz és környékén aktuális programjai »


Széles választék

700+ szálláshely, 1000+ program és 7000+ látnivaló közül választhat, melyek folyamatosan frissülnek.
A szállodák, panziók, egyéb szálláshelyek legjobb ajánlatait, akcióit találja meg nálunk. Nincs foglalási díj!
Utazz Ausztriaba Kupon akciók
Konferencia ajánlatkérés
Ajándékutalvány rendelés

Közösségi kapcsolat

Utazzitthon.hu Kft. Minden jog fenntartva. 2004-2020

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Elfogadom az Adatkezelési feltételeket