Siklós bemutatása

Siklós, Magyarország legdélibb városa, történelmi és műemléki nevezetességeiről ismert kb. 10.700 lakosú település, amely egyben a térség kulturális, kereskedelmi és gazdasági központja. 1977.04.01-én csatolták hozzá Máriagyűd falut és avatták várossá, amely nem tekinthető áprilisi tréfának, hiszen Siklós már a középkor óta mezővárosként a nagy kiterjedésű birtok, majd a járás \"lelke\", ahol a nélkülözhetetlen intézmények, mint kórház, bíróság, gimnázium és szakiskola is helyet kaptak.

A város nevét egy 1191-ben keltezett oklevélben olvashatjuk először, mint a Kán nemzetségbeli Siklósi család lakhelyét és birtokának központját, s hogy eredetileg azt nevezték el a családról, vagy fordítva történt, azt ma már nem lehet tudni, bár valószínű, hogy Siklós a család első birtoka lehetett, s így névadóvá is válhatott.

Magát a várat első ízben egy 1294-es oklevél említi, már mint meglévő virágzó várat és települést, amely már ekkor vásároshely volt.

A különleges szubmediterrán mikroklímának is köszönhető, hogy az ország egyik legrégebbi és legkiválóbb borvidéke is a Villányi-hegység lejtőin alakult ki, a Villány-Siklósi borvidék. Már a rómaiak is termeltek ezen a területen bort: ásatásokon előkerült, Bacchust, a boristent ábrázoló domborművek és sírfeliratok is bizonyítják ezt. A honfoglaló magyarok - bár valamilyen szintű borkultúrát magukkal hoztak - átvették az itt talált régi római hagyományokat, a kettő idővel keveredett, s így a mai magyar borkultúra is igen nagy mértékben kapcsolódik ehhez a vidékhez.

Itt élt a Bor nemzetségből való Bor vitéz is, aki a helyi nedű lelkes híve, s szorgalmas támogatója volt. A hagyomány szerint a nemes ital róla kapta magyar nevét.

Ajánlott útvonal: Budapesttől kb. 255 km. A 6-os számú főúton (Pécsig), onnan tovább az 58-as számú úton.

Látnivalók Siklós

Siklósi Vár

Siklósi Vár

  • Siklós

A siklósi vár legautentikusabban megmaradt középkori része a várkápolna. A XV. században épült gótikus stílusban, később a 16. században reneszánsz stílusban bővítették. Két 15. századi freskó találha...

Thermal Spa Siklós

Thermal Spa Siklós

  • Siklós

A Thermal Spa Siklós télen-nyáron fogadja a feltöltődni és pihenni érkezőket. A fürdőben különféle medencék, szaunák és sportpályák várják a vendégeket.

Malkocs bej Dzsámi

Malkocs bej Dzsámi

  • Siklós

A dzsámit építtető Malkocs klisszai szandzsákbej volt, és 1565-ben halt meg.

Református Templom

Református Templom

  • Siklós

Gróf Batthyány Antal támogatásának köszönhetően 1806-ban készült el a templom.

Római Katolikus Templom

Római Katolikus Templom

  • Siklós

A jelenleg barokk stílusú egykori Ferences templom szentélyében XV. századi freskók találhatók. A falképegyüttes itáliai mesterek munkája.

További látnivalók


Forrás: www.siklos.hu

Frissítve: 2010-11-17 11:47:32

Kedvenc akciók

Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 411 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 8 Értékelés alapján4.2 / 5
Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5

Siklós szállások

Tavaszi hétköznapok 4 éj Siklós
  • Kiváló19 Értékelés alapján4.5 / 5
alapcsomag Siklós

Brigadéros Vendégház

vendégház

alapcsomag

11 550 Ft/fő/éj-től
  • még nincs értékelésÚj!

További szállások

Bejelentkezés