Polgár bemutatása, turizmusa

A város három megye (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg) határán, Hajdú-Bihar megye északnyugati peremén található.Közlekedés-földrajzi helyzete jó, hiszen a városon, a város mellett halad a 35-ös főút elkerülő szakasza, és ebből ágazik el a 36-os számú másodrendű főközlekedési útvonal. Az M3-as autópályára is fel lehet hajtani a város határában lévő csomóponton, melynek közvetlen közelében van a Polgári Régészeti Pihenő Park és az Ipari Park.
Polgár, az eddig feltárt és múzeumokban látható, gazdag régészeti leletek tanúbizonysága alapján, igen régi település, amely már az őskortól kezdve, folyamatosan lakott hely volt.
Polgár neve először 1229-ben fordul elő írásos formában a Váradi Regestrumban. Nevének eredetét, illetve jelentését máig is vitatják a nyelvészek, történészek. A tatárjárás idején Polgár területe teljesen elpusztult,elnéptelenedett. Hiteles források szerint az 1440-50-es években a Hunyadiak népesítették be újra.A kutatók által eddig feltárt és a "Polgár története"című, 1974-ben kiadott monográfiában megtalálható adatok szerint, Polgár már a tatárjárás után, a XV.-XVI. század fordulóján a mezővárosias fejlődés útjára lépett.
A XVI. század végén a török hódoltság, a tatár és a német pusztítások következtében mindkét település (Polgár és Szentmargita) majdnem teljes elnéptelenedése következett be. Ez az állapot 1559-től 1608-ig tartott, amikor a katonáskodó hajdúk letelepedésével, illetve 1614-ben történt beiktatásával Polgár is a hajdúvárosok sorába lépett.. A rendelkezésünkre álló hiteles adatok szerint Polgár 1613-tól 1692-ig volt önálló, különleges jogállással - "separata porta" - rendelkező hajdúváros.A hajdúkerület 1718. február 11-én hozott határozata alapján Polgár kivált a hajdúvárosok közösségéből.
Az 1718-tól 1848-ig terjedő új szakaszban Polgárnak az egri káptalan által más megyékből betelepített lakói teljesen jobbágyokká váltak.1848-tól jelentősen javult a volt polgári jobbágyok sorsa is, mert több földhöz jutottak, azonban a káptalani nagybirtok szorító közelsége nagymértékben akadályozta terjeszkedésüket, illetve gazdálkodásukat. Polgár további fejlődését az I. világháborúig terjedő korszakban a népesség számának nagyarányú növekedése jellemezte.
1947. január 1-jével önálló nagyközség alakult Újszentmargita és önálló kisközség Újtikos néven. Változott Polgárnak a megyén belüli hovatartozása is, ugyanis 1949. december 14-én, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának rendelete Polgárt Szabolcs vármegyétől Hajdú-Bihar megyéhez csatolta át. 1950-ben pedig Polgár község székhellyel új járást szerveztek, melyhez Egyek, Görbeháza, Polgár, Tiszacsege, Újszentmargita nagyközségek, valamint az újtikosi körjegyzőség községei tartoztak.A Magyar Népköztársaság Kormányának határozata Polgár községet nagyközséggé, nyilvánította 1970.január 1-én. A Magyar Köztársaság Elnöke Polgár nagyközségnek 1993. január 1-jei hatállyal városi címet adományozott. Frissítve: 2009. november 16.
A város szolgáltatója a változtatás jogát fenntartja.
Forrás: Tourinform Iroda Polgár
Lépjen kapcsolatba a szervezővel / szolgáltatóval
Hibajelentés / üzenetét elküldtük a szolgáltatónak.
Szerkesztési igényét elküldtük, hamarosan jelentkezünk.
Amennyiben Ön az adatok szolgáltatója de még nincs jogosultsága a belépéshez, kérem küdje el az alábbi kérelmet a megfelelő indoklással.

Látnivalók a környéken (30 km)
Rákóczi-vár Szerencs Vár és várrom 26.5 km távolságra
Hortobágyi Nemzeti Park - a Puszta (1999) Hortobágy Világörökség 30 km távolságra
Tokaj-hegyaljai borvidék Tokaj Borút és borvidék 31.2 km távolságra
látnivalók Polgár és környékén »
Polgár és környékén aktuális programjai »

Kedvenc Akciók

Aug 20 - NYÁRI SLÁGER
2020-08-19 -tól 2020-08-23-ig
Kedvezményes pihenés
2020-06-09 -tól 2021-05-31-ig
Lógasd a lábad!
2020-07-03 -tól 2020-08-19-ig
NYÁRON is Akciós Vakáció
2020-07-01 -tól 2020-08-31-ig

Széles választék

700+ szálláshely, 1000+ program és 7000+ látnivaló közül választhat, melyek folyamatosan frissülnek.
A szállodák, panziók, egyéb szálláshelyek legjobb ajánlatait, akcióit találja meg nálunk. Nincs foglalási díj!
Utazz Ausztriaba Kupon akciók
Konferencia ajánlatkérés
Ajándékutalvány rendelés

Közösségi kapcsolat

Utazzitthon.hu Kft. Minden jog fenntartva. 2004-2020

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Elfogadom az Adatkezelési feltételeket