Pilisborosjenő bemutatása

A fővárostól északra, a Pilis-hegység délkeleti lábánál lévő település a természetjárás szerelmeseinek kedvelt helyszíne. Pilisborosjenő északnyugati határában lévő Mackó-barlang már a jégkorszakot követően menedéket adott az embernek. Az őskori leleteken kívül, bronz-, római és Árpád-kori leletek is előkerültek az ásatások során. A rómaiak idejében Pilisborosjenő északi határában lévő Nagy-Kevély csúcsa alatt húzódott egy római út, amely Aquincumba vezetett. A népvándorlás korában avarok jöttek erre a vidékre és csaknem 300 esztendeig éltek a környéken.

A honfoglalás idején Borosjenőt a Jenő törzs tagjai vették birtokukba. Majd különböző családok magánbirtoka lett. Első okleveles említése 1284-ből való, ekkor Burusjenew néven szerepel. A falu 1351-ben a pálosoké lett, majd 1357-ben a domonkos apácáké. Az 1490-es években a solymári várhoz tartozott. A török uralom idején teljesen elnéptelenedett. A törökök visszaszorítása után németek népesítették be Borosjenőt. A település a kincstáré lett, majd a budai klarissza apácáké.

Az 1695-ös összeírásban a települést már Weindorf néven említették. 1800-ban József nádor vásárolta meg Borosjenőt Ürömhöz és Piliscsabához hasonlóan. A falu neves bortermelő helynek számított. Valószínűleg innen kapta a "boros" jelzőt a nevében. Majd a XIX. század második felében lett Pilisborosjenő, megkülönböztetve az ország más azonos nevű falvaitól.

A község lakosainak a bortermelésen kívül még a tejgazdálkodás jelentett fontos megélhetési forrást. A betelepült német lakosokat a szorgalmas és kitartó munkavégzés mellett buzgó vallásosság is jellemezte. ĺgy a környékből sokan keresték fel a pilisborosjenői búcsújáróhelyet. A II. világháború után a lakosság 90%-át kitelepítették, helyükre a Felvidékről és Erdélyből jöttek magyar családok. Napjainkban német nemzetiségi falu, mely része a Duna-Ipoly Nemzeti Park területének.

Megközelítés: Pilisborosjenő megközelíthető a 10-es főútról.