Pányok bemutatása

A község földrajzi fekvése turisztikai szempontból nagyon kedvező. A Pányokba vezető úton haladva festői látvány tárul elénk. A sűrű erdővel borított domboldalak félkörívben fogják körbe a maroknyi kis falut. A fák lombkoronája közül kifehérlő templomtorony jelzi az utazónak, hogy még érdemes tovább mennie, mert a sok-sok fa között egy csodálatos, csendes kis falu várja az ideérkezőket.
A falu neve 1263 óta ismert. A falu története a XIII. századtól követhető nyomon, amikor Pányoki Jakab V. Istvántól várföldet kapott ajándékba és így ő lett a fiáról elnevezett ruszkai Dobó család őse.
A XVII. században Lorántffy Zsuzsanna kapta meg adományként. 1715-ben a török pusztítás következtében teljesen lakatlan volt.
A század végére ismét benépesült. 1828-ban 454 a lakóinak száma.
1930 ban pedig már 438 fot regisztrálnak Pányokon.
Lakóinak a földművelés nyújtotta szegényes megélhetését a gombázás és a fakitermelés évszázadokon át segítette.
A falu időközben a hegyoldal irányából egyre inkább a Hernád felé terjeszkedett, lakosainak foglalkozása is fokozatosan átalakult. Az 1960-as évek elején létrejött tsz, és az erdőgazdaság nyújtotta az ittenieknek a fő megélhetési forrást, ami az 1980-as évekre is jellemző volt. A fiatalok többsége viszont a megye városaiban, vagy egyéb ipari településein igyekszik elhelyezkedni, így helyben már főként csak az idősebbek dolgoznak.
A község népessége az 1970es évek végéig gyorsan, azután lassuló ütemben fogyott, mára ez a folyamat megállni látszik . Bár a települést az elnéptelenedés nem fenyegeti, de a súlyos mértékű elöregedés nyomasztó szociális problémát jelent.
Mára a település kezd átalakulni, megjelentek a városiak, akik meglátva a környék szépségét hétvégi házat vásároltak, így egyre jobban kezd kialakulni a \"hétvégi turizmus\" illetve a falusi turizmus.

Látnivalók Pányok

További látnivalók


Forrás: www.panyok.hu

Frissítve: 2011-05-31 11:41:01

Kedvenc akciók

Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 299 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 8 Értékelés alapján4.2 / 5

Pányok szállások

További szállások

Bejelentkezés