Palkonya bemutatása

Palkonya, az egy utcás, 370 fős dél-baranyai falu ma is hűen őrzi a XVIII. században betelepített német szőlő művesek építészeti kultúráját. A község legnevezetesebb műemlék együttese a faluvégi domboldalt beborító, 53 présházból álló pincesor. A szőlészet borászat aranykorában, a XIX. század elejétől fokozatosan épülő présház együttes apró, fehérre meszelt házacskái ma is megkapó látványt nyújtanak. A Villány-Siklósi Borútra látogató turisták közül egyre többen élvezik a tüzes vörösborokat rejtő műemlék pincéket és a kedves gazdák vendégszeretetét. Palkonyán a lakóházak fele helyileg védett műemlék. Az építészeti örökségvédelmi program egyik eredményeként védetté nyilvánított épületek homlokzatát "Védett" feliratú, házat formázó kerámia díszíti, ami még különlegesebb hangulatot ad a falunak.

A falu három halastó ölelésében fekszik, melyek gazdag madárvilága és nyugalma felüdülést nyújt a horgászni, kirándulni érkezőknek. Mindezek mellett a falu páratlan panorámáját élvezheti, aki nem rest felsétálni a környező szőlőhegyekre, a környéken számos jelzett gyalogtúra útvonal van. Palkonyán áthalad a nemzetközi "Három folyó" kerékpáros túra útvonal is.

Palkonya leglátogatottabb ünnepe a "Pünkösdi Nyitott Pincék", melyet a falu lakói és a helyi Önkormányzat minden évben Pünkösd vasárnapján rendez meg. A kulturális eseményekkel, gyermekprogramokkal, lovas kocsikázással, szalonnasütéssel tarkított borkóstoló ünnepre a falu szeretettel várja vendégeit. Palkonya még két hagyományos ünnepet tart: május elsején halászlé-főző versenyt, és novemberben Márton napkor, az újbor ünnepén lampionos felvonulást. A falu családi pincészeteiben természetesen ilyenkor elmaradhatatlan a libavacsora.

2007-ben Palkonya lett Európa Kulturális Faluja! Palkonya alapító tagja az Európai Kulturális Falu mozgalomnak, mely 1999-ben jött létre a holland Wijk aan Zee-ben. Európa 12 országának falvai (Hollandia, Görögország, Észtország, Anglia, Dánia, Ausztria, Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Németország, Csehország és Magyarország) aktív kulturális és baráti kapcsolatot ápolnak egymással. A mozgalom célja a falusi élet létjogosultságának hangsúlyozása, a falvak értékeinek, kultúrájának ápolása és megosztása, bemutatása. A 12 falu között Palkonya a legkisebb település.Minden évben egy falu fogadja a partner falvak lakóit, ahogyan 2007-ben ez Palkonyán történik.

Látnivalók Palkonya

Püspöki vár

Püspöki vár

  • Palkonya

Védett pincesor

Védett pincesor

  • Palkonya

Palkonyai Pincesor

Palkonyai Pincesor

  • Palkonya

A népi építészeti emlékként védett, 53 présház által alkotott, egymás fölött több sorban elhelyezkedő pincesor településszerkezeti, gazdálkodástörténeti - és egyben kiemelkedő esztétikai érték is. A X...

Mokos Pincészet Rendezvény- és Színházterem

Mokos Pincészet Rendezvény- és Színházterem

  • Palkonya

A mesébe illő Villányi-hegység lankáinak oldalában ámulatba ejtő pince-színház magasodik a fák közül, melynek Panoráma Borteraszáról egy pohár kellemes Villányi Franc kíséretében csodálhatja a lenyűgö...

Déli tó

Déli tó

  • Palkonya

Kiépített főzőhelyek és WC, folyamatos halárusítás, a tó mellett lovaglási lehetőség! Átlagos vízmélység 1,2 m Típus: természetes víz Jellemzõ halfajták: ponty, amúr, busa, compó, süllõ, csuka, kárász

További látnivalók


Forrás: Ezerszínű Baranya turisztikai kiadvány

Frissítve: 2009-11-16 20:25:16

Kedvenc akciók

Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 299 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 7 Értékelés alapján4.1 / 5

Palkonya szállások

További szállások

Bejelentkezés