Nagyrákos bemutatása

A falu a Zala folyó két oldalán fekvő szeres település. (Nemesszer, Alsószer, Devecserszer, Belsőszer, Csárdaszer) Nevével először 1204-ben találkozunk. A XIII. században Rákos, egy 1404. évi feljegyzés Egyházas, vagy Nagy Rákos mezővárosnak nevezi. A török időkben Nagy Ráksy, a XIX. század első felében Belső Rákosként, második felében már Nagyrákosként említik az írások.
Valamikor itt vezetett át az Itáliába tartó Olasz út, amely élénk kereskedelmi forgalmat bonyolított egészen a 16. századig. A török hódoltság korában az út jelentősége megszűnt, így Nagyrákos is elesett az úton áthaladóktól szedett adóktól és visszafejlődött. Az egykori őrfalu népességének egy része a XIV-XV. században nemesi kiváltságokat szerzett. Ők alkották a máig is meglévő Nemesszer lakosságát.

Az 1300-as évek derekán épült a román stílusú, Borromei Szent Károly tiszteletére szentelt római katolikus temploma, melyet a XV. században gótikus stílusban, míg a XVIII. században késő barokk stílusban alakítottak át, így már csak nyomokban őrzi a román stílus jegyeit.

A reformátusok temploma 1801-re épült fel. Erről írja Kovács Lajos lelkész: amikor 1799-ben a nagyrákosi templomot építették, a szattai Bonczok Egeraljáról, özv. Boncz Gergelynétől kértek kölcsön 2 000 arany forintot, amit aztán több évi részletben fizettek vissza.

A falu szülötte Gorza Sándor (1918-1996), akinek élete során összegyűjtött, elsősorban néprajzi anyaga "Szülőföldem Nagyrákos" címmel 1997-ben látott napvilágot. Másik munkája a tűzoltóság történetét dolgozza fel. Az újabb idők érdeklődést kiváltó műszaki létesítménye a magyar-szlovén vasútvonalon épült 1400 m hosszú Völgyhíd és a 375 m-es Zsuzsanna alagút, amelyet 2000-ben adtak át.

Látnivalók Nagyrákos

Völgyhíd

Völgyhíd

  • Nagyrákos

Borromei Szent Károly Katolikus templom

Borromei Szent Károly Katolikus templom

  • Nagyrákos

A román stílusú, XIII. századi templomot először a XV. században alakították át gótikussá, három évszázad múltán a barokk kor hagyott nyomot rajta. A fő- és a mellékoltár, a szószék népies barokk munk...

Tájház és kovácsműhely

Tájház és kovácsműhely

  • Nagyrákos

A XIX.század közepén vagy XX.század elején épült népi lakóház mellette megmaradt a kamra és az ól is. 2007-ben avatták fel ezt a zsúpfedeles tájházat, ahol helytörténeti gyűjtemény és időszakos kiállí...

További látnivalók


Forrás: www.orsegitelehaz.hu

Frissítve: 2009-11-16 20:25:58

Kedvenc akciók

Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Nagyrákos szállások

További szállások

Bejelentkezés