Nagykereki bemutatása

Kereki a 12. század végére már bizonyosan állandósult faluhatárok között élő település volt.
A 13. század elejétől írott forrásokban szereplő Kereki az Ártándy család birtoka lett. Kúriájukat 1440 körül várkastéllyá építették ki. Bocskai, mint váradi főkapitány kapta adományba. A lakóépületet reneszánsz stílusban építtette át, a várat pedig jelentősen megerősíttette. A Bocskai ellen támadt császári csapatok ostromát Örvendy Pál kapitány 300 köleséri hajdú és a lakosság segítségével verte vissza. Bocskai a falut mezővárosi rangra emelte, lakóit pedig kivette a jobbágysorból.A fejedelem halála után a vár unokaöccséé, Báthory Gáboré lett, később Bethlen Gábor adományozta öccsének, Istvánnak.
A várat 1660-ban Szejdi pasa ostroma után nagy pusztulás érte. Utoljára Csanády Sándor l848/49-es megyebiztos, nemzetőrkapitány lakott itt. A klasszicista kocsifeljáró, a délnyugati poricus és belső átalakítás 1850-ben, a romantikus-neobarokk átépítés 1870-ben a nevükhöz fűződik.
Az Országos Műemléki Felügyelőség helyi kezdeményezésre 1959-l962 között állította helyre. Benne más jellegű hasznosítás mellett könyvtár és állandó múzeumi kiállítás is helyet kapott.
A település megközelíthető közúton: a 4-es útról Püspökladányál rá kell térni a 42-es útra, majd Berettyóújfalun keresztül Biharkeresztesig autózni, innen északi irányban, Pocsaj felé haladva érjük el; vasúton: a Debrecen-Sáránd-Nagykereki vonalon.

Látnivalók Nagykereki

Bocskai Emlékkiállítás

Bocskai Emlékkiállítás

  • Nagykereki

- Középkori birtokosi életmód a XVIII-XIX. században - XVII-XVIII. századi fegyverek - Bocskai és a hajdúk a magyar történelemben bútorkiállítás

Bocskai Várkastély

Bocskai Várkastély

  • Nagykereki

A XV-XVI. századi várkastélyt 1751-1785-ben barokk stílusban átépítették. Az 1850-es átalakítás során késő klasszicista, majd 1870-ben romantikus jegyekkel is gazdagodott az épület.

Református templom

Református templom

  • Nagykereki

További látnivalók


Forrás: www.eszakalfoldi.hu

Frissítve: 2009-11-16 20:25:27

Kedvenc akciók

Párizs Garden Apartments Debrecen

Húsvét

25 450 Ft/fő/éj-től

Párizs Garden Apartments

apartman
  • 1 Értékelés alapján4.4 / 5
Alfa Hotel és Wellness Centrum Miskolc-Tapolca

Kedvezményes Nyári vakáció

23 513 Ft/fő/éj-től

Alfa Hotel és Wellness Centrum

  • 5 Értékelés alapján4.1 / 5
Bonvital Wellness & Gastro Hotel Hévíz

Húsvét a Bonvitalban

28 299 Ft/fő/éj-től

Bonvital Wellness & Gastro Hotel

  • 1 Értékelés alapján3.9 / 5
Hotel Napfény Zalakaros Zalakaros

Előfoglalási kedvezményes félp...

16 958 Ft/fő/éj-től

Hotel Napfény Zalakaros

  • 7 Értékelés alapján4.1 / 5

Nagykereki szállások

További szállások

Bejelentkezés