Nádudvar bemutatása

Nádudvar több mint 9000 lakosú kis város Hajdú-Bihar megye nyugati részén, a megyeszékhely Debrecentől 40 km-re, a fürdőváros Hajdúszoboszlótól 18 km-re található. Megközelíthető a 4-es számú főútvonalról Püspökladány, Kaba, Hajdúszoboszló irányából. Budapestről az M3 -as autópályán közlekedők a 33. számú útról is eljuthatnak Nádudvarra.

Nádudvar ősi település, nevét az árterekben előforduló nádról és az ebből kerített udvarokról kapta. Első írásos említése 1212-ben a Váradi Regestrumban található. Mátyás király 1461-ben mezővárosi rangot adott Nádudvarnak, ettől kezdve Szabolcs vármegye egyik legnépesebb és legdinamikusabb városa lett. A XIX. század végén azonban a település veszített jelentőségéből, ugyanis a helyi földbirtokosok nem engedték földjeiken keresztül vezetni a vasúti és közúti főútvonalat, így a város kiesett a kereskedelmi vérkeringésből. Az 1960-as években beindult infrastruktúrális fejlesztések nyomán 1989-ben Nádudvar ismét városi rangot kapott.
Nádudvar igen gazdag a régi paraszti kultúra emlékeiben a népi mesterségek, a pásztorművészet ápolásában. A magas színvonalú hagyomány ápolásra jellemző, hogy számos népművész dolgozik a településen. A fazekas-, a kulacsos-, a kosárfonó-, a hímző-, a szűrrátétes - mesterek munkáit messze földről érkező vendégek is megcsodálják. A nádudvari népművészet világhírét a - tűz és a föld művészete- , a fekete cserép készítése hozta meg. A XVIII. század végén kialakult mesterséget apáról fiúra örökítik a nemzedékek.  A népi hagyományok ápolásában, a jövő nemzedékre való átörökítésben kiemelkedő szerepet játszik a népi kismesterségek szakiskolája, ahol iskolarendszerben oktatják a népi mesterségeket.
A nádudvari fürdő gyógyhatású termálvize nemcsak a mozgásszervi betegségben szenvedőket várja, hanem csendes, árnyas környezetével a pihenni, kikapcsolódni vágyókat is. Az aktív pihenést választókat a városban sétakocsikázási és lovaglási lehetőség, a város határában horgászparadicsom és vadászati lehetőség várja. Nádudvar városközpontja sok látnivalót tartogat az ide látogatóknak.

Látnivalók Nádudvar

Dumaszínház Kft

Dumaszínház Kft

  • Nádudvar

Nádudvari Ady MK

Nádudvari Ady MK

  • Nádudvar

Termálfürdő

Termálfürdő

  • Nádudvar

Fazekasház

Fazekasház

  • Nádudvar

A fazekasház legfőbb értékei :A fazekas család és az itt élő mester alkotásai. Élő bemutató: korongozás, mintázás, égetés.

További látnivalók

Nádudvar programok

Jövőre Veled ugyanitt

Jövőre Veled ugyanitt

  • Nádudvar
  • 2024.Oct.19-án Nádudvari Ady MK

A Pesti Művész színház vígjátéka

ÁRVA FIÚ - Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál története, dalokkal / előadóest a boldogság kereséséről

ÁRVA FIÚ - Cserháti Zsuzsa és Szécsi Pál története, dalokkal / előadóest a boldogság kereséséről

  • Nádudvar
  • 2024.Jul.13-án Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely

Estünk versek, idézetek, dalok tükrében idézi fel történetüket és azokat az eseményeket, amik tragikus életúthoz vezettek. Lélek és sorselemzés a dalszövegek tükrében. Történhetett volna másképp?

Operettől a kabaréig: Operett- és kabaréest

Operettől a kabaréig: Operett- és kabaréest

  • Nádudvar
  • 2024.Jun.30-án Nádudvari Ady MK

Fellépnek: A Pesti Művész Színház művészei.

További programok


Forrás: www.eszakalfoldi.hu

Frissítve: 2009-11-16 20:25:25

Kedvenc akciók

Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Nádudvar szállások

További szállások

Bejelentkezés