Mezőzombor bemutatása

Mezőzombor Borsod-Abaúj-Zemplén megye középső részén, a Zempléni-hegység déli lábaihoz közel elhelyezkedő község, Szerencstől keletre, Tokaj-Hegyalján.
Fontos vasúthálózati pont, ahol Szerencs-Sátoraljaújhely és a Szerencs-Nyíregyháza vasútvonalak ágaznak el. A hozzá legközelebb fekvő város Szerencs, amelynek a községtől való távolsága közúton és vasúton egyaránt 4 km. A község tömegközlekedési kapcsolatit Szerenccsel és Miskolccal sűrű személyvonat-forgalom biztosítja.
A település nevét a történelmi feljegyzések 1298-ban említik először, amit Lehel fia Sumbor nevéből származtatnak. A község urai a történelem folyamán gyakran változtak, számos pereskedés ismert a megye nemesei között a községért. A számos kúriával és szőlőbirtokkal rendelkező falu birtokosai között 1593-ban szerepel először a Rákócziak neve. 1665-ben Mezőzombor II. Lipót császár különféle szabadalmi jogokkal ruházta fel, ám később fejlődése megtorpant. Az egyházak szerepe mindig fontos volt a falu életében. Az Árpádok korában főesperesség volt itt. A községben megtalálható a református, a görög katolikus és a római katolikus templom is.
A község lakóinak száma 2608 fő. A községben 1 házorvos rendel, 1 általános iskola és 1 napközi otthonos óvoda, családsegítő-és gyermekjóléti szolgálat valamint idősek klubja működik. A településen 20 km hosszú vízvezeték-hálózat üzemel, megvalósult a szennyvízcsatorna beruházás is. Megépítésre került a vezetékes gázhálózat is.
A községben a szervezett kommunális szilárd hulladékgyűjtés megoldott.
Mezőzomboron 53 egyéni vállalkozó folytat különféle típusú gazdasági tevékenységet.
A település legjelentősebb gazdasági szervezete a Disznókő Szőlőbirtok és Pincészeti Rt.
A Szerencs és Környéke Takarékszövetkezetnek is van a településen helyi kirendeltsége.
Az agrárfoglalkozású népesség aránya 5-6 %.
A község híres műemlék jellegű épülete a Patay, vagy más néven a Sárga borház a 37-es főút mentén, a falu határában. Ma étterem működik benne.
A település nevezetessége a Bortó, mely forrásvízből táplálkozó mesterséges tó. Környezetében színvonalas panzió, faházak és strand, vendéglő várja az érdeklődőket. A település 2002-ben a világörökség részévé vált Tokaj-Hegyalja világörökségi diplomájának elnyerésével.
Idegenforgalmi szempontból jelentős a Sós-Borház Panzió is, mely a település külterületi részén, a 37-es Főút mellett található.

Látnivalók Mezőzombor

Disznókő Szőlőbirtok

Disznókő Szőlőbirtok

  • Mezőzombor

A Disznókő Szőlőbirtok francia tulajdonú pincészet a Tokaji borvidék délnyugati kapujában, Mád, Tarcal és Mezőzombor határában, 2005-ben az Év Pincészete. Nevét a birtokon található Disznókő szikláról...

Interkultur Hungária

Interkultur Hungária

  • Mezőzombor

Zempléni Fesztivál

Zempléni Fesztivál

  • Mezőzombor

További látnivalók


Forrás: www.mezozombor.hu

Frissítve: 2014-08-26 13:38:25

Kedvenc akciók

Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Imola Hotel Platán Eger

Ünnepek

47 500 Ft/fő/éj-től

Imola Hotel Platán

hotel
  • 6 Értékelés alapján4.3 / 5

Mezőzombor szállások

További szállások

Bejelentkezés