Martonvásár bemutatása

A mai Martonvásár kialakulását a Brunszvik családnak köszönheti, melynek tagjai az 1700-es évek második felében igazi honfoglalói elszántsággal telepítették újra a kihalt falut, és teremtettek ismét civilizációt az elvadult, mocsaras és kopár pusztán.Martonvásár, a haladó gondolkodású művészetpártoló Brunszvik grófok egykori rezidenciális helye ritka értékű egyetemes zenetörténeti emléket őriz: a múlt század legelső éveiben itt vendégeskedett a halhatatlan szenei géniusz, Ludwig van Beethoven. Egyes vélemények szerint 1806-ban itt fejezte be a barátjának, Brunszvik Ferencnek dedikált híres Appassionata szonátát. A gróf nővérei, Teréz és Jozefin a zeneköltő tehetséges tanítványai voltak.Levelek egész sora tanúskodik arról a szenvedélyes szerelemről, amely Beethovent az "Egyedüli Kedves"-hez Brunszvik Jozefinhez fűzte.

Martonvásár nevezetessége a Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutatóintézete is, amely a község, mint agrár-kutatóbázis nevét a határokon túl is ismertté tette.

Látnivalók Martonvásár

Brunszvik Kastély és Park (MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete)

Brunszvik Kastély és Park (MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete)

  • Martonvásár

A 68 ha-os kastélyparkban, mely 1954 óta természetvédelmi terület, közel 400 féle fásszárú növényféleség található, lombhullatók és örökzöldek egyaránt. A tó közepén lévő szigeten áll Pásztor János Be...

Beethoven Múzeum

Beethoven Múzeum

  • Martonvásár

Óvodamúzeum

Óvodamúzeum

  • Martonvásár

Az Óvodamúzeum, mely az országban egyetlen, bepillantást enged a látogatóknak 1828-tól a magyar kisdedóvás történetébe.

Szent Anna Templom

Szent Anna Templom

  • Martonvásár

Szentmise: H, Sze, P, Szo: télen18:00; nyáron 19.00 V: 8:30

Nemzeti Filharmonikusok

Nemzeti Filharmonikusok

  • Martonvásár

Tóth Iván Sportcsarnok

Tóth Iván Sportcsarnok

  • Martonvásár

További látnivalók

Martonvásár programok

Franz és Jean meséi

Franz és Jean meséi

  • Martonvásár
  • 2024.May.25-án Budapesti Filharmóniai Társaság

Kortársak közt

Kortársak közt

  • Martonvásár
  • 2024.Apr.20-án Budapesti Filharmóniai Társaság

További programok


Forrás: www.tourinform.fejer.hu

Frissítve: 2014-08-26 14:57:25

Kedvenc akciók

Aqua-Lux Wellness Hotel Cserkeszőlő

Pünkösd

19 500 Ft/fő/éj-től

Aqua-Lux Wellness Hotel

  • 333 Értékelés alapján4.3 / 5
Hotel Dam Fonyód

Kedvezményes pihenés

24 000 Ft/fő/éj-től

Hotel Dam

  • 20 Értékelés alapján4.1 / 5
Panorama Residence Duna Dunaszentmiklós

Wellness Pihenés 2 éj hétvégén...

24 998 Ft/fő/éj-től

Panorama Residence Duna

hotel
  • 20 Értékelés alapján4.2 / 5
Hotel Panoráma Balatongyörök

Pünkösdi szezonnyitó hétvége

26 900 Ft/fő/éj-től

Hotel Panoráma

  • Kiváló25 Értékelés alapján4.6 / 5

Martonvásár szállások

További szállások

Bejelentkezés